Hatályon kívül a Janukovics ukrán elnök és további 7 érintett elleni uniós szankció - Az Európai Bíróság ítéletet hozott

2021.06. 9. Jogi Fórum / MTI

Megerősítette 2019 júliusában hozott ítéletét, és szabálytalanságokra hivatkozva hatályon kívül helyezte hét ember, köztük Viktor Janukovics korábbi ukrán elnök esetében az Európai Unió által 2014-ben bevezetett szankciókat az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.

Az Európai Unió több alkalommal, legutóbb 2019 márciusában hosszabbította meg egy évvel a 2014-ben hozott, egyebek mellett vagyoni eszközök befagyasztásával járó szankcióit, amelyeket mások mellett Viktor Janukovics korábbi ukrán elnök ellen hozott. A szankcióval sújtottakat az indoklás szerint felelősség terheli az ukrán állami vagyon hűtlen kezelése, valamint az ukrán állami vagyonban veszteséget okozó hivatali visszaélés miatt.  

Az érintettek keresetet indítottak az uniós bíróságnál a szankciókkal szemben.

Az uniós bíróság szerdai ítéletében megalapozatlannak nyilvánította az Európai Unió Külügyi Tanácsa által 2014-ben hozott korlátozó intézkedéseket. Indoklása szerint ugyanis az uniós tanács nem tartotta be a szankciós jegyzékbe vétel kritériumait Viktor Janukovics, a 2013. decemberi Majdan-tüntetések feloszlatása nyomán megbuktatott, Moszkva-barát volt ukrán elnök és másik hét érintett esetében.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy az uniós tanács korlátozó intézkedéseinek elfogadása vagy fenntartása esetén meg kell győződnie arról, hogy az érintett unión kívüli ország hatóságai betartották-e a hatékony bírói védelemhez való jogot a határozat elfogadásának időpontjában. A bíróság megállapította, hogy a korlátozó intézkedések meghosszabbításáról szóló külügyi tanácsi döntés indokolása nem tartalmaz egyetlen hivatkozást arra vonatkozóan, hogy ellenőrizte volna az említett jogok betartását. Ennek értelmében a Külügyi Tanács nem rendelkezett elegendő információval a szankciók fenntartásához.

A bíróság mindezek ismeretében hatályon kívül helyezte az uniós tanács 2016 márciusa és 2018 márciusa közötti időszakokra vonatkozó korlátozó intézkedéseit Viktor Janukovics és egyik fia esetében, valamint hatályon kívül helyezte a további hat érintettet sújtó szankciókat, amelyeket 2018 márciusa és 2019 márciusa között foganatosítottak.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI UNIÓ
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA
UKRAJNA