Rudolf Schuster szlovák államfő kedden visszaadta a parlamentnek a kommunista múlttal való leszámolást szabályozni hivatott törvényt, melynek értelmében az ország minden polgára betekinthetett volna a kommunista rendszer hírhedt állambiztonsági rendőrségének róla készült dokumentumaiba.

A szlovák parlament közvetlenül négyéves megbízatási idejének lejárta előtt, három hete szentesítette a jogszabályt. Ez nemcsak a rájuk vonatkozó iratok megismerésére jogosította volna fel az embereket, hanem létrejött volna a Nemzeti Emlékezet Intézete, amely a vonatkozó dokumentumokat gyűjtötte és betekintésre kínálta volna. Rudolf Schuster elnök irodájának illetékese cáfolta, hogy az államfőt saját kommunista múltja vezérelte volna. Mint mondta, a köztársasági elnök a szóban forgó törvényeknek az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen elemei miatt döntött így.