Az adó elengedéséért befektetéseket várnak el, amelyek enyhítenék a munkanélküliséget

Gerhard Schröder német kancellártól (SPD) nem idegen az a gondolat, hogy amnesztiában részesüljenek az adózás elől pénzüket külföldre menekítő németek, amennyiben a pénzt megint Németországban fektetik be. Schröder a Der Spiegel című hetilapnak beszélt erről, a Hartz-bizottság javaslata nyomán.

A Peter Hartz VW elnökségi tag által vezetett kormánybizottság a német munkaerő piac megreformálásával foglalkozik, 15 tagja között minden érdekcsoport (politika, szakszervezetek, ipar) képviselője megtalálható, koncepcióját és javaslatait pénteken hozzák nyilvánosságra hivatalosan.

Jó előre azonban már az is kiszivárgott, hogy amnesztiát javasol mindazok számára, akik külföldön parkoltatott pénzüket egy új értékpapírba fektetnék be, a pénzből – először 150 milliárd euró végösszegről volt szó, mostanában húsz milliárdot emlegetnek – egymillió munkahelyet hoznának létre Németország keleti részében. A Hartz-bizottság szeretné, ha javaslatai nyomán 2005-re a felére, kétmillióra csökkenne Németországban a munkanélküliek száma.

Schröder a Der Spiegel legújabb, az előfizetőkhöz Hamburgban és Berlinben már vasárnap eljutó számában azt fejtegeti, hogy számára az a fontos: a külföldre menekített pénz bizonyos célokra áramoljon vissza, álljon rendelkezésre beruházásokra Kelet-Németországban, de nem csak ott.

Hans Eichel pénzügyminiszter (SPD) egy zwickaui pártrendezvény alkalmából arra mutatott rá, hogy önfeladással már ma is mentesülnek a büntetés alól a megtérni kívánó adócsalók, de a pótlólagos adózás és a kamatok felszámolása alól nincs kibúvó. A miniszter célzott arra, hogy a pótlólagos adó maradna, de a kamatteher helyett szóba jöhetne a vásárlás a új értékpapírból, a piacinál alacsonyabb kamatszinttel.

Dieter Hundt, a német munkaadók szövetségének elnöke szerint a Hartz-féle értékpapír-modell megkerüli a kelet-németországi foglalkoztatási mizéria okait. “Nincs szükségünk új köntösbe bújtatott államkölcsönre” – közölte egy lapinterjúban.