A Citadella melletti teraszkávézót valamint illemhelyet felépítő és üzemeltető Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. jogkövető módon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) erre vonatkozó határozatát teljesítve hétfőn reggel önként megkezdte a létesítmény elbontását – ezt Veres István, a kft. vezetője jelentette be.

  • A bontás a KÖH folyamatos ellenőrzése mellett zajlik majd – közölte Veres István, azután, hogy a főhivatal munkatársaival a Citadella Garden területén egyeztetett. A KÖH képviselője a sajtónak elmondta: az építtető a bontás végrehajtásához megszabott 15 napos határidő módosítását kérte. Mint hozzátette, a kft. beadvánnyal fordult a főhivatalhoz, amelyben igazolni kívánja: azért nem tudott a végrehajtásnak maradéktalanul eleget tenni, mert a tűzijáték miatt akadályoztatva volt és nem tudta a szállítást megszervezni. A KÖH illetékese közölte: a késlekedéssel kapcsolatos kérelmet el fogják bírálni. Veres István azt mondta, hogy a bontás nem csupán napok kérdése, hiszen a “komolyabb” munkák elvégzéséhez szükséges nagyobb járművek csak napok múlva gördülhetnek a terasz területére. Az MTI kérdésére válaszolva leszögezte, hogy a Citadella Garden mostantól munkaterület, ahová sem vendégek, sem a sajtó képviselői nem léphetnek be, azt kizárólag a kft. és a KÖH munkatársai látogathatják. – Az ügy jogszerűségét később a bíróság majd eldönti – szögezte le Veres István. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a kft. addig jogkövető módon végrehajtja a KÖH döntéseit. A társaság vezetője kitért arra, hogy a Citadella melletti létesítmények 100 millió forintot meghaladó költségvetésű beruházással épültek. Szavai szerint a kávézóra szükség van, lebontása esetén azt – engedély birtokában – újra felépítené.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) nagyon szigorúan veszi a bontást, s ha annak folyamatában bármi “gond” adódik, azonnal közbelép – ezt Varga Kálmán, a KÖH elnöke mondta hétfőn a Citadellánál azután, hogy az ott épült teraszkávézó építtetője a hatósági bontási határozatot végrehajtva megkezdte a létesítmény elbontását. A KÖH munkatársai bejárták a területet és jegyzőkönyvet vettek fel a munkálatok megkezdéséről – tájékoztatta Varga Kálmán az MTI-t. Hozzáfűzte: a hivatal ellenőrizni fogja annak komolyságát, vagyis, hogy nemcsak “alibi bontás” zajlik-e. A hivatalvezető szerint új helyzet állt elő, a KÖH értékeli a vállalkozó hozzáállásában történt változást, de majd az idő eldönti, hogy ez mennyire volt komoly. Mint mondta, az építtető Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft-nek a KÖH határozata értelmében hétfő reggelig teljes mértékben be kellett volna fejeznie a bontást.

A KÖH elnöke elmondta, hogy a főhatóság kivitelezője által megkezdeni tervezett bontás biztosítására rendőri erők érkeztek a helyszínre, a Citadella 4-u Kft – korábbi bejelentésével szemben – viszont nem kért birtokvédelmet, a Citadella Gardent tehát nem “védelmezte” rendőr. Varga Kálmán azt mondta, hogy ha Veres István, az építtető, egyben üzemeltető Kft vezetője nem rendelte volna el a bontás megkezdését, akkor a KÖH elkezdte volna és 15 napon belül elvégezte volna az eredeti állapot visszaállítását. – A bontást így is be kell fejezni határidőre, némi késedelmet hozhat a Kft halasztó kérelme, illetve az ügyben szeptember 3-ra kitűzött bírósági tárgyalás – mondta. Kitért arra, hogy az augusztus utolsó napjára halasztott augusztus 20-i tűzijáték megrendezésében a bontás nem jelenthet akadályt.