A rendőrségen belüli elvándorlás újbóli erősödésétől tartanak egyes középvezetők a bérek idei évre tervezett befagyasztása, illetve a közelgő régiós felosztás okozta bizonytalanság miatt – írja a Magyar Hírlap. Az elmúlt években a fluktuáció a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta, csupán ezrelékekben volt mérhető. Salgó László országos főkapitány szerint nincs mitől tartaniuk a rendőröknek, nem lát okot a kedvező tendencia megfordulására.

Az utóbbi két év átlagon felüli bérfejlesztését követően a köztisztviselői illetményalap befagyasztása miatt idén nem számíthatnak fizetésemelésre a rendőrségnél. Egyes parancsnokok úgy vélik, ezzel véget érhet a fluktuáció elmúlt időszakban tapasztalt örvendetes csökkenése. Elsősorban az alacsonyabb beosztásban dolgozó, illetve pályájuk elején lévő fiatalok elvándorlásától tartanak. A rendőrök továbra is elsősorban privát őrző-védőként, a magánnyomozói területen vagy pénzkísérőként és biztonsági őrként tudnak elhelyezkedni. A középszintű vezetők több diplomával, jogi végzettséggel többnyire a jogi pályán, ügyvédként vagy szaktanácsadóként kamatoztathatják magasabb jövedelemért képességeiket.

A lapnak nyilatkozó parancsnokok elmondták: az elmúlt évek bérnövekedését követően lényegesen ritkábban fordult elő, hogy képzett rendőröket tudtak volna a testülettől a gazdasági szférába átcsábítani. Éves szinten alig 500-600 rendőr válik meg a testülettől. Immár a komoly létszámhiánnyal küszködő fővárosban is akadnak kerületek, ahol szinte minden tiszti beosztást sikerült feltölteni. A tiszthelyettesek átlagos 8-10 százalékos hiánya nem okoz problémát a szolgálat ellátásában. Vidéken még arra is van példa, hogy létszám feletti státusokban foglalkoztatnak rendőröket. Idén nyárra azonban változhat a helyzet, ha szembesülnek a munkatársak jövedelmük reálértékének csökkenésével. Elsősorban a középszintű vezetők körében okozhat pluszfeszültséget a régiókra való átállás, valamint a városi kapitányságok esetében az önálló költségvetés tervezett bevezetése. A régiós összevonás az utóbbi évek legjelentősebb átszervezését jelentené a rendőrségen.

Salgó László vezérőrnagy országos rendőrfőkapitány lapunknak kifejtette: indokolatlannak tartja az esetleges félelmeket az átszervezésekről, hiszen még csak elképzelések léteznek. Napokon belül találkozik a kerületi kapitányokkal, ahol megvitathatják az aggályokat. Az elmúlt évek jövedelemváltozásai meglepően kedvezően befolyásolták a rendőrségen belüli fluktuációt – szögezte le a főkapitány. Bár az idén nincs lehetőségük további béremelésekre, a rendőrség vezetése mindent megtett azért, hogy a 13. havi fizetést mielőbb kézhez kapja az állomány. Az esedékes pótlékokat és egyéb juttatásokat is a legrövidebb időn belül felvehették a rendőrök, nem halmoztak fel ilyen jellegű tartozásokat. A rendőri vezetés nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely lehetővé teszi az átlagon felüli teljesítmény további honorálását.