A rendőrség előállított négy embert, akik közül egyet azzal gyanúsít, hogy önkényuralmi jelképeket ábrázoló plakátokat terjesztett Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóilletékese azt mondta, hogy a plakátokon szereplő címen – az MTI információja szerint a Magyarok Világszövetsége V. kerületi központjában bérelt irodában – házkutatást tartottak és nagy mennyiségben önkényuralmi jelképeket tartalmazó plakátokat foglaltak le, továbbá előállítottak négy embert. Közülük egy személyt a jelenlegi adatok szerint önkényuralmi jelkép használata vétségével gyanúsítanak, előzetes letartóztatását azonban nem rendelték el, így szabadlábon védekezhet. A további három előállított meghallgatása még tart.

A rendőrségre a nap folyamán számos olyan bejelentés érkezett, hogy a főváros több pontján hirdetőoszlopokra önkényuralmi jelképeket ábrázoló plakátokat ragasztottak. A nyomozó szerv önkényuralmi jelkép használata vétség alapos gyanúja miatt indította meg a nyomozást. A plakátokon egymás alatt egy horogkereszt, egy vörös csillag és az Európai Unió csillagokkal övezett jelképe volt látható. A horogkereszt és a vörös csillag mellett két, egymást megfogó kéz, az EU jelképe mellett pedig egy kézfogásra váró kéz volt ábrázolva. A plakátok alatt a “Lehet nemet is mondani!” felirat volt olvasható.