“Érdemes minél több területet kipróbálni, hogy az ember megtalálja a magának megfelelőt, ahol később szeretne elmélyülni és szakértővé válni. És ha kell, kockáztatni kell!” – tanácsolja fiatal  kollégáinak Necz Dániel ügyvéd, kutató, aki LL.M. hallgatóként az Amerikai Egyesült Államok neves egyetemén, a Harvard Law School-on is pallérozta tudását és képességeit három féléven keresztül. A kezdő jogászi pálya útvesztőiről, lehetőségeiről, kihívásairól és a Harvardon szerzett tapasztalatokról beszélgettünk.   

Necz Dániel ügyvéd, kutató, adatbiztonsági és adatvédelmi, valamint infokommunikációs szakjogász, korábban a Harvard Law School hallgatója. Mindezek mellett nagyon fiatal. Hogyan jellemezné magát?

Az igazat megvallva nem húznék éles határokat az egyes tevékenységek, szerepek között. Az ügyvédi munkában az adatvédelem, az adatbiztonság és az informatikai jog az elsődleges fókuszom, technológia szakértő is vagyok, de van, hogy elkalandozom az egyes területek között, a mindennapokban pedig a szoftverjogi kérdésektől kezdve a chatbot megoldásokig mindennel szívesen foglalkozom. Büszkeséggel tölt el, hogy az irodánál, ahol dolgozom, a pro bono tanácsadásra és tevékenységekre is nagy hangsúlyt fektetünk, nekem ez a kezdetektől fogva kiemelten fontos volt, kicsit ez a fajta szemlélet is vitt az Amerikai Egyesült Államokba.

Kutatóként emellett a doktori munkám során kiemelten foglalkozom a mesterséges intelligencia szabályozással és újabban az ún. „deepfake” technológiával is, mely tulajdonképpen egy adott személy jellemzőinek felhasználásával a mesterséges intelligencia által alkotott képi, hang, illetve videóanyagokat foglalja magában. Ez természetesen számos visszaélésre ad lehetőséget, például könnyen lehet vele diszkreditálni közszereplőket vagy csalásokhoz is felhasználható, de természetesen a pozitív felhasználásra is akad bőven példa, ideértve különösen a reklám-, illetve a filmipar területén rejlő lehetőségeket, vagy paródiák, szatirikus anyagok létrehozását.

Nagyon fontos számomra az innovatív, „out of the box” gondolkodás, és az, hogy ügyvédként olyan témákkal foglalkozhatok, ahol a helyes jogi megközelítés sokszor jelentős, pozitív társadalmi hatásokkal is jár.

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Az ELTE-n végezte a jogi tanulmányait, majd a Pázmány Doktori Iskolájában folytatta, egy kis Harvard Law School-ba történő kitéréssel.

Az ELTE által nyújtott oktatás erős alapot adott a pályámhoz, különösen a polgári jogot és az alkotmányjogot szerettem, a doktori képzéshez pedig már a technológiai jog és tudományos munka iránti lelkesedésem vezetett, de nagy lendületet adtak a konzulenseim, Péterfalvi Attila és Koltay András, illetve az egyetemi közösség is. A Harvard pedig gyermekkori álmom volt, ez a kitérő már örökre velem marad.

Igazából mindig a kialakulóban lévő és a feltáratlan területek vonzottak, mint lepkét a lámpafény – itt érzem azt, hogy van még bőven tennivaló. A munkám során a GDPR és az adatvédelem előtérbe kerülése is egy nagyobb löketet adott, de ügyvédjelöltként, majd ügyvédként számos egyéb jogterületen volt alkalmam kipróbálni magam. Úgy érzem, most már a gyakorlati és a tudományos tapasztalatokat is egységesen tudom kamatoztatni, akár kutatóként, akár ügyvédként. A fiatalabb, tanulmányaikat végző vagy pályájukat kezdő kollegáknak üzenve csak meg tudom erősíteni, hogy érdemes minél több területet kipróbálni, hogy mindenki megtalálja magának a megfelelőt, ahol később szeretne elmélyülni és szakértővé válni.

Hogy került az USA-ba, mi kellett a jelentkezéshez? Ha nem túlzottan indiszkrét a kérdés, financiálisan hogyan oldható meg egy hazai joghallgatónak, végzett jogásznak mindez?

Röviden: jelentkeztem és felvettek. A viccet félretéve, illetve hosszabban kifejtve pedig 2019-ben jelentkeztem a Harvardra. Ekkor már szakvizsgázott jogász, kezdő ügyvéd és doktorandusz hallgató voltam, így volt már tapasztalatom a gyakorlatban és tudományos területen is. Elmondható, hogy a legtöbben az évfolyamon nem frissdiplomások voltak, és általában előnynek számít, ha a jelentkezőnek van pár év tapasztalata az ügyvédi munkában vagy a tudományos életben. Átlagosan a diákok a húszas éveik végén, harmincas éveik elején jártak, de volt közel ötvenéves, és természetesen a jogi egyetemet éppen csak elvégzett diáktársam is. A jelentkezés során önéletrajzot, a korábbi tanulmányokat alátámasztó dokumentumokat, ajánlásokat kell benyújtani, a két legfontosabb dokumentum azonban a „personal statement” és a „study objective”. Előbbiben a szakmai életutat kell felvázolni, a másikban pedig tulajdonképpen egy projekttémát vagy egy kimagasló szakmai, tudományos kihívást, problémát kell ismertetni. Ezekből kiderül, hogyan is illeszkedik a jelentkező karrierjébe a Harvard, és mit is szeretne az amerikai tanulmányokkal kezdeni.

A jelentkezésnek magának nem volt lényegesnek mondható díja, a felvétel után felmerülő, az európai egyetemekéhez viszonyítva kimondottan magasnak számító tandíj fedezése jelentett igazi kihívást, melyhez szponzorokra, további ösztöndíjakra volt szükség. A Harvard abból a szempontból is támogatónak mondható, akár a többi amerikai egyetemhez viszonyítva is, hogy kiemelten a jelentkezők egyedi körülményeire, anyagi hátterére tekintettel határoznak a támogatás összegéről és formájáról. Ezen felül azonban nem árt további forrásokat is keresni, hiszen számos költségtétel felmerül a tankönyvek árától a lakbéren át az utazási és egyéb költségekig. Én például támogatásban részesültem a Rosztoczy Foundation-től, a Hungarian American Coalition-től és a magyarországi Lósy Imre Alapítványtól is.

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Hogyan kell elképzelni a kinti oktatást?

Alapvetően az LL.M. program egy őszi, egy téli és egy tavaszi félévet ölel fel. Nekem a COVID valamelyest közbeszólt: az őszi és a téli félévet online végeztem, majd az utolsó szemesztert halasztottam, és a 2021. őszi félévvel fejeztem be. Én emellett döntöttem, hogy a képzést ne csak a monitor előtt végezhessem, és lehetőségem legyen immár fizikai értelemben is az Amerikai Egyesült Államokban tanulni. Így lényegében két őszi és egy téli félévem volt. A képzés során egy kimondottan színes társasággal, és pezsgő hallgatói közösséggel találkoztam, akik a világ minden tájáról érkeztek. Emellett fel lehetett fedezni az új szakmai ismeretek mellett az USA sokszínűségét is, így jutott idő az utazásra, helyi kapcsolatok kialakítására, az amerikai kultúra megismerésére is. Ezáltal saját magamat is jobban megismerhettem, hiszen az embernek sokszor egyedül kell boldogulnia idegen terepen. Magyarként ez különös kihívást jelent, hiszen jellemzően csak egy-egy magyar hallgató vesz részt minden évfolyamon.

A tanulás és a vizsgák szempontjából a képzés más, mint itthon. Általában óráról-órára kell gyakran száz oldal körüli terjedelemben tudományos cikkeket, bírósági döntéseket átolvasni, és az órán ezeket értelmezzük, így tehát az eszmecserén, a jogi és előadói készségek csiszolásán van a hangsúly. Az egyik órám például az Első Alkotmánykiegészítésről szólt, ahol főleg a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos bírósági gyakorlatot vizsgáltuk, illetve oldottunk meg jogeseteket. A vizsgaidőszak emiatt a hozzáállás miatt már nem jelent akkora terhet, a vizsgák azonban intenzívnek mondhatók, a legtöbb esetben jogszabályi felsorolások vagy tételek helyett jogesetmegoldást foglalnak magukban, amelyeket jellemzően bizonyos időkereten belül kell teljesíteni, de egyes tárgyak beadandókkal, illetve előadással is abszolválhatók.

Emellett lehetőség van jogklinikát is végezni, amely tényleges projektmunkát jelent, gyakran specifikusabb kérdésekre fókuszáló kutatómunkával, memorandum írással, az elvégzett munkával kapcsolatos rendszeres beszámolással. Én például egy egészségügyi fókuszú jogklinikát végeztem, ahol azt vizsgáltuk, hogy küldhető-e SMS üzenet bizonyos programokról rászorulók részére az adott tagállami szabályok és bírósági, hatósági gyakorlat tükrében. Ennek eredményeként számos rászoruló szerezhetett tudomást az Amerikai Egyesült Államokban alapvető élelmezési programokról és juthatott hozzá egészséges élelmiszerhez vagy fontos szolgáltatásokhoz.

A tudományos kihívások mellett az amerikai egyetemeken jellemző a kompetitív légkör és a gyakorlatorientáltság a hétköznapokban is. A hallgatók gyakran már az egyetemi évek alatt aktívan dolgoznak, az elitegyetemek hallgatóinak jelentős része pedig a legnevesebb amerikai ügyvédi irodáknál folytatja a karrierjét, így az egyetem is igyekszik a hallgatókat a gyakorló ügyvédi munkára felkészíteni. Emellett szintén jelentősnek mondható a diákszervezeteken belüli közösségépítő tevékenység: a diákok előadásokat, közös programokat szerveznek, illetve gyakran baráti kapcsolatokat is kialakítanak, amelyek sokszor végigkísérik karrierjüket.

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Megcsinálta a new york-i bar exam-ét is. Ez miből áll, mennyire volt nehéz?

Az LL.M. hallgatók egy jelentős része, különösen a gyakorló ügyvédek valamelyik tagállam ügyvédi vizsgáját, bar exam-ét is leteszik, azonban e tekintetben kevés tagállam biztosít lehetőséget a külföldi képzettséggel rendelkező LL.M. hallgatók részére; így a leginkább reális cél egy LL.M. hallgató számára a kaliforniai vagy – különösen a keleti parti egyetemek esetén – a new york-i ügyvédi vizsga letétele. Ez utóbbi feltétele meghatározott tárgyak felvétele és elvégzése az LL.M. programon belül is, így biztosítva, hogy a külföldi jogászok az angolszász ügyvédi etika és alapvető jogi ismeretek birtokában tehessék le az ügyvédi vizsgát.

A vizsgát két egymást követő napon tartják. Az első nap délelőtt két hosszabb memorandumot vagy beadványt kell készíteni (Multistate Performance Test), még délután hat rövid esszé elkészítése (Multistate Essay Exam) következik, amelyek tulajdonképpen rövid jogesetmegoldások. Ennek során különösen az egyetemi képzés részeként már elsajátított IRAC-nak elnevezett technikát kell alkalmazni, amely a probléma (issue), majd az alkalmazandó szabály (rule) azonosításából, illetve a szabály adott esetre való alkalmazásából (analysis), majd a végső következtetés levonásából, illetve válaszadásból (conclusion) áll. Gyakori, hogy ezen mintát az egyes részkérdések tekintetében is alkalmazni kell.

A második nap könnyebb kihívásnak tűnhet, mivel itt a-b-c-d feleletválasztós teszteket kell kitölteni (délelőtt 100-at, majd délután még 100-at), azonban a tesztkérdések maguk is kisebb jogeseteket vázolnak fel, a válaszadás pedig gyakran jelentős fejtörést okoz, csak kellő gyakorlással lehet elég magas pontszámot szerezni. Maga a pontozási rendszer igen komplex szempontok szerint történik, annak valamennyi részlete nem is nyilvános, azonban a lényeg, hogy kb. 60%-ot kell elérni (266 pontot a 400-ból). Összességében maga a vizsga nehéznek mondható, különösen a külföldi képzettségű jogászok részére, hiszen jócskán másként kell rá készülni, mint egy európai vizsgára. A tanulás mellett elsősorban tengernyi gyakorlással. Én körülbelül 350-400 órát tanultam rá, munka mellett, ami még nagyobb kihívást jelentett.

A vizsga során a kérdések mellett pedig ugyanúgy kihívást jelent az időbeosztás és a hosszú órákon át tartó vizsgázás. Sok esetben nem is sikerül elsőre a vizsgázóknak letenniük a vizsgát, ez pedig különösen igaz a külföldi vizsgázókra. A vizsga nehézsége és az azt övező felfokozott vizsgadrukk kapcsán gyakran viccelnek azzal az amerikaiak, hogy a bar exam-en nincs jeles: vagy sikerül, vagy nem. A sikeres vizsgát követően azonban kitárul a kapu az amerikai praxisépítés előtt, de ezentúl is nagy presztízsnek számít a vizsga letétele, illetve előnyt jelent az amerikai jogrendszer mélyebb ismerete is attól függetlenül, hogy az ember hol praktizál.

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Mit üzen a jövő nemzedékének?

Lehet, közhelyesnek hangzik, de azt tanácsolom, hogy mindenképp kövessék az álmaikat! Ne azért foglalkozzanak egy adott területtel, mert az látszólag keresettebb vagy jobban fizet, hanem azért, mert lelkesíti őket. A lelkesedés pedig hosszú távon kifizetődik. Olyan területtel nem lehet éveken át eredményesen foglalkozni, ami nem köt le, ha viszont szívesen kelek és fekszek az adott területtel, úgy van értelme művelni magamat és keményen dolgozni. Ezért nem szégyen a népszerűtlen vagy nehéz ügyeket sem vállalni, és felvenni a kesztyűt, ha úgy gondoljuk, nekünk van igazunk. Az amerikai vitakultúra jellemzője éppen az, hogy a tekintély helyett inkább az érveknek és az egyéni meggyőződésnek enged teret, ez pedig jó mintának tekinthető, hiszen kiállásra ösztönöz.

És egy további jótanács: ne féljenek hibázni, kipróbálni magukat, vállalni az útkeresést és ha kell, az újratervezést. Ha valami nem úgy sikerül elsőre, vagy egy munkahelyen nem nekünk való az adott pozíció, nem szabad félni váltani, még egyszer nekifutni. Ennek terén én is sokat tanultam és fejlődtem. Nem mindegy, hogy egy kultúra hogyan áll a sikerhez és a hibákhoz. Az amerikai kultúrában jellemzően a hiba vagy akár a bukás sem feltétlenül jelent kudarcot, az sokszor inkább lecke vagy egy új lehetőség, amely tovább enged lépni, és az első lépés is egyben a sikerhez. Ez a fajta vállalkozói mentalitás úgy gondolom, itthon is megtalálható – így nem szabad félni elbukni, kockáztatni, újrakezdeni, újat kezdeni. Egyszerűen nem szabad félni a jövőtől, és ha kell, kockáztatni kell.