Urbán Ágnes: Őfelsége tévéje

Megtörtént, amiről hónapok óta szóltak a pletykák, sőt, sokan már kész tényként tekintettek a TV2 eladására, csak éppen az aláírt szerződést nem látta senki. Az érintettek megvárták a karácsonyt, ilyenkor lehet piszkos üzleteket a legkisebb feltűnéssel bejelenteni. Urbán Ágnes írása. 

Nem szokványos, hogy három nappal karácsony előtt, ráadásul hétvégén kerül nyilvánosságra az ország egyik legjelentősebb médiavállalatának tulajdonosváltása. A pletykák persze régóta terjedtek, a piaci szereplők már az ősz folyamán úgy tudták, hogy az üzlet megköttetett, és a sajtóban is lehetett olvasni a lehetséges forgatókönyvekről. Arra azonban senki nem számított, hogy a német ProSiebenSat1 tulajdonában lévő MTM-SBS Zrt-t, a TV2 üzemeltetőjét a vezérigazgató Simon Zsolt és a gazdasági igazgató Yvonne Dederick vásárolja meg.

A TV2 1997 óta van jelen a magyar piacon, Magyarország második kereskedelmi tévécsatornája. Közönségaránya évek óta a piacvezető RTL Klub mögött van, de napi hírműsora (Tények) és heti közéleti magazinja (Napló) mind a mai napig jelentős elérésű, sokak számára fontos tájékozódási forrás. A TV2 hírműsorának szerkesztési gyakorlatából jó ideje lehetett érezni, hogy kifejezetten támogató a jelenlegi kormánypártokkal szemben. A hírműsorokról készült korábbi kvalitatív elemzésünk azt bizonyította, hogy TV2 meglehetősen elfogult a kormánnyal szemben, de az NMHH kutatásából is az derült ki, hogy a TV2 Tények műsorában a politikai szereplők között 85 százalék körül van a kormánypárti megszólalások aránya.

A hírműsor meglehetősen sajátos szerkesztési elvei mellett voltak más jelei is annak, hogy a TV2 közel áll a jelenlegi kormányzathoz. A sajtóból jól ismert, hogy Simon Zsolt vezérigazgató Fidesz-szimpatizáns, feleségével közös könyvesboltjuk még Fidesz kopogtatócédula gyűjtőhely is volt. Szintén figyelemreméltó volt és a Mérték korábbi reklámpiaci elemzéseiből (lásd itt és itt) is kiderült, hogy a TV2 az állami reklámköltések egyik nagy kedvezményezettje lett. Bár a TV2 stabilan második szereplő a tévés piacon az RTL Klub mögött, egy ideje már az állami hirdetők kitüntető figyelmét élvezi és ez nyilvánvalóan komoly versenyelőny az egyébként szűkülő televíziós piacon.

A Kantar Media listaáras adatait elemezve nagyon jól követhető, hogy miként változott a TV2 és az RTL Klub helyzete az állami reklámköltések tekintetében. Az előző és a mostani választási ciklus két évét (2008 és 2012) összehasonlítva jól látszódik, hogy az állam milyen látványosan preferálja ebben a ciklusban a TV2-t.

1. ábra: A TV2 és az RTL Klub részesedése az állami reklámköltés piacon (2008 és 2012)

kereskedelmi tv-k részesedése az állami reklámpiacon

Az adatokból az látszódik, hogy 2008-ban az RTL még magasabb arányban részesedett az állami hirdetők televíziós költéséből, mint a TV2 (41,6 százalék vs 27,4 százalék), és a két csatorna reklámbevételének szerkezetét tekintve szintén valamelyest kedvezőbb helyzetben volt az RTL Klub (3,7 százalék vs 2,8 százalék). Nem szabad elfelejteni, hogy az RTL Klub ekkor már piacvezető pozícióban volt, tehát nem meglepő, hogy az állami hirdetők is többet költöttek ott, mint a lemaradó versenytársnál.

A helyzet annyiban változott 2012-re, hogy ugyan az RTL Klub még mindig egyértelműen piacvezető, a teljes népesség körében mért 17,9 százalékos közönségaránya áll szemben a TV2 15,8 százalékos közönségarányával (forrás: a Médiatanács Országgyűlési beszámolója), de az állami hirdetők preferenciája látványosan átalakult. Ekkor már a TV2 viszi el az állami hirdetők televíziós költésének több mint felét, (TV2: 50,6 százalék vs RTL Klub 17,6 százalék), és a két csatorna reklámbevételéből is csak a TV2-nél nőtt valamelyest az állam szerepe (2,9 százalékra), az RTL Klubnál azonban alaposan visszaesett (1,0 százalékra). Minden reklámpiaci elemzésnél hozzá kell tenni, hogy a hirdetőnek, még ha állami hirdető is, lehet speciális célcsoport elvárása. Nem hiszünk azonban abban, hogy az RTL Klubtól való elfordulás és a TV2 látványos kedvezményezettsége mögött bármiféle speciális célcsoport képzés van, mint ahogy általában sem hisszük, hogy a jobboldali cégek állami pénzzel való tendenciózus kitömése marketingkommunikációs érvekkel magyarázható lenne.

Korábbi blogjainkban már utaltunk arra is, hogy a TV2 eladása napirenden van és úgy gondoltuk, hogy a kormány közeli médiacsoport, az Infocenter lehet a vásárló. A reklámadó belengetésekor sejteni lehetett, hogy a kormányzat így próbálja segíteni a magyarországi vevőt, elijesztve az esetleges külföldi versenytársakat az itteni médiapiaci befektetésektől. Hogy ennek köszönhető-e vagy sem, az üzlet megköttetett, a vezérigazgató és a gazdasági igazgató megvette a céget, bár teljesen nyilvánvalónak tűnik, valaki még áll az adásvétel mögött.

Az igazán érdekes kérdés, hogy megismerjük-e valaha pontosan az új tulajdonosi szerkezetet. A TV2-t üzemeltető MTM-SBS Televízió Zrt. (csakúgy mint a Magyar RTL Televízió Zrt.) jogállása megváltozott azzal, hogy október 31-én befejeződött a digitális átállás. Ha Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapját megnézzük, azt látjuk, hogy a két cég már a bejelentés alapján működő országos lineáris médiaszolgáltatások között van, és bár elvileg erre is vonatkoznak átláthatóságra vonatkozó előírások (Mttv. 42§ (1) e)) kérdéses, hogy a Médiatanács milyen elszántsággal áll neki a tulajdonviszonyok feltárásának. A felvásárlás során a felek biztosan figyeltek arra, hogy a legkisebb jogi ellenállásba ütközzenek, így annak versenyhatósági vizsgálata során feltehetően nem lesz szükség a Médiatanács szakhatósági állásfoglalására. A Gazdasági Versenyhivatal így megismeri ugyan a tulajdonosi hátteret, de korántsem biztos, hogy a fideszes médiabirodalom kusza céghálójából kibogozhatók az összefonódások. Könnyedén le lehet vezényelni tehát a tulajdonosváltást úgy, hogy soha nem fogjuk megtudni, valójában ki is áll az ország második legnagyobb közönségarányú kereskedelmi csatornája között. Mi a magunk részéről ugyanis nem hisszük, hogy a vezérigazgató és a gazdasági igazgató dobta össze a megtakarítását és ebből egyszerűen megvették a TV2-t.

Nem látunk a jövőbe, nem tudjuk, hogy milyen hatásai lesznek a tulajdonosváltásnak, de a magunk részéről igyekszünk figyelemmel kísérni a TV2 működését a magyar médiapiacon. Legalább annyira izgalmas lesz a hírszolgáltatás torzulásának, a választási kampányban betöltött szerepének vizsgálata, mint az, hogy a hirdetési piac szereplői hogy reagálnak arra a tényre, hogy az egyik legfontosabb reklámfelület de facto politika közelivé vált. Nem vagyunk naivak, nem gondoljuk, hogy a magyar médiapiac eddig kizárólag piaci alapon működött, pontosan tudjuk, hogy közvetlen és közvetett politikai hatás eddig is érte a médiapiaci szereplőket (erről a decemberben már bemutatott, január közepétől online is elérhető Soft Censorship kutatásunk tanúskodik), de a TV2 megszerzése mindenképpen mérföldkő a Fidesz médiapolitikájában. Az ország egyetlen ingyenes napilapja, a Metropol, a hatóságnak köszönhetően a monopolhelyzetébe bebetonozott kereskedelmi rádió, a Class FM után immár a TV2 is a médiabirodalom része. A magyarországi demokratikus nyilvánosság legnagyobb dicsőségére.