Az elmúlt napokban teljesen váratlanul a média és a sajtószabadság ügye került ismét a közélet középpontjába. Amíg a médiatörvények elfogadásakor, 2010 decemberében elsősorban jogi kérdésekről szólt a vita és sokan nem is értették pontosan, hogy mi a baj az új törvénnyel, addig ma nagyon jól megfogható, a szélesebb közvélemény számára is érthető ügyek mutatják a magyarországi médiarendszer sebezhetőségét. Urbán Ágnes írása.
Mára, 2014 júniusára sok minden valósággá vált abból, amit a Mérték Médiaelemző Műhely az elmúlt években leírt és előre jelzett. Gyorsan világossá vált, hogy a 2010-es médiatörvények csak szabályozási környezetet teremtenek a médiaszabadság korlátozásához, de alighanem a felfokozott hazai és nemzetközi figyelem is hozzájárult ahhoz, hogy az abban leírt szankciók, bírságok alkalmazása nem jelentett valós veszélyt. Sokkal inkább a tulajdonviszonyok átrendeződése és az állam piactorzító beavatkozása határozza meg a magyarországi médiarendszer átalakulását, a törvény ehhez csak hátteret biztosít.
A reklámadó – amely valójában médiaadó – ötlete nem új, erről a Mérték is írt már korábban. A koncepció megjelenésekor, éppen egy évvel ezelőtt az volt a sejtésünk, hogy az új adó bevezetése befolyásolhatja a TV2 értékesítését. A színfalak mögé persze nem látunk, de tény, hogy 2013 végére eldőlt: a TV2-t nem egy külföldi befektető, például a sokáig esélyesnek tartott Viasat kezébe került, hanem rendhagyó módon a cég vezérigazgatója – akinek fideszes kötődését már korábban feltárta a sajtó – és gazdasági igazgatója vette meg az ország második legnagyobb kereskedelmi csatornáját. A kereskedelemi csatorna adásvétele azért kiemelten fontos, mert a bevezetni tervezett adó éppen a kereskedelmi televíziók piacát érinti a legnagyobb mértékben. Mint a napi.hu kiszámolta, az RTL Klub (M-RTL Zrt) mintegy 4,5 milliárd forintot, a TV2-t (MTM-SBS Zrt) pedig 1,9 milliárd médiaadó terhelheti a 2013-as árbevétel adatokat alapul véve. Amellett, hogy mindkét összeg nagyon magas és teljesen nyilvánvaló módon egy hatékonyan működő üzleti vállalkozásnál ennyi tartalék nincs, jól látszódik, hogy a piacvezető RTL Klubot sokkal nagyobb elvonás sújtja: egy eddig nyereséges vállalkozás súlyosan veszteségessé válik, legalábbis abban az esetben, ha az eddigi formában folytatja tevékenységét. Az adó alkalmas lehet arra, hogy az RTL Klub és a TV2 közötti versenyt kiegyenlítse, különösen annak köszönhetően, hogy a legmagasabb, 40 százalékos adókulcs csak a piacvezető csatornát, az RTL Klubot érinti. A versenyt tovább torzíthatja, hogy a TV2 adófizetési kötelezettségét kompenzálhatják az állami hirdetési megrendelések: egy nemrég megjelent tanulmányban megírtuk, többek között éppen a két kereskedelmi csatorna példáján illusztrálva, hogy az állam milyen látványosan preferálja a jobboldalhoz közelálló médiumokat a hirdetési költés elosztásakor.
A médiaadó jól mutatja, hogy az állam akár egyik napról a másikra át tudja alakítani a piaci viszonyokat, teljesen instabillá téve az médiavállalkozások működését, lényegében értelmetlenné téve bármiféle üzleti tervezést. Sokan nem mérik fel ennek súlyát, sőt, kárörömmel nézik, ahogy a csillogó-villogó képet sugárzó médiumok saját jövőjükért aggódnak. A zsigeri piacellenesség azonnal felszínre tört, de valójában nem létezik olyan demokratikus, sokszínű médiarendszer, amelyben a piac helyett az állam kapja a főszerepet.
Be kell látni, hogy a tulajdonviszonyok szisztematikus átrendezése mára egy, a korábbinál sokkal koncentráltabb és a politikához jobban kötődő médiapiacot hozott létre. Az elmúlt napok felfordulásában érdemtelenül kevés figyelmet kapott a kreativ.hu kiváló cikke, amely rámutat, hogy a Simicska-Nyerges-Fonyó-Liszkay nevekkel fémjelzett Fidesz-közelinek tartott cégbirodalom 2013-ban már 40 milliárd forint árbevételt és mintegy 8,2 milliárd forint nyereséget ért el. A példátlan tulajdonosi koncentráció amellett, hogy jelentős bevételt termel, nyilvánvalóan hatással van a média sokszínűségére is. Minden korábbinál nagyobb média-kereszttulajdonlás jellemző a magyar piacon, és annyiban mindenképpen érdemes visszautalni a médiatörvény szerepére, hogy ma már ez előtt semmiféle szabályozási korlát nincs.
Ma már jól látható, hogy kiépült az a médiarendszer, amely kifejezetten a sokszínűség csökkentését célozza és ehhez az állam jogalkotóként és jogalkalmazóként is segédkezik (az utóbbit jól illusztrálja a rádiós piac újrarajzolása, amiről szintén többször írtunk). Ennek pontos hatását ma még nehéz felmérni, de elmondható, hogy nálunk a média egyre kevésbé a demokrácia fontos védőbástyájaként, sokkal inkább a politikai elit hatalmi és gazdasági céljainak eszközévé válik.
A közvélemény ezzel a folyamattal leginkább akkor szembesül, ha valamilyen jelentős hír vagy botrány történik. A médiaadó híre sokakhoz eljutott, de ezt órák alatt elnyomta az Origo.hu főszerkesztőjének kirúgása és az ennek hátterét boncolgató beszámolók. Egyetlen nap leforgása alatt tüntetés szerveződött, így a médiatörvények elfogadása körüli időszak óta először ismét a sajtószabadságért vonultak utcára az állampolgárok. Soha nem látott egységbe kovácsolódtak a szerkesztőségek, elsötétítéssel tiltakoznak a médiaadó bevezetése ellen. Úgy tűnik, teljes mértékben láthatóvá vált mindenki számára az, amit a Mérték kutatása már korábban feltárt: a médiavállalatoknál van politikai és gazdasági nyomásgyakorlás.
Igencsak meglepő, hogy a jobboldali médiumok szinte kivétel nélkül csatlakoztak a felhíváshoz, amit mindenki vérmérséklete szerint magyaráz: az optimisták szerint a sajtószabadság ügye átnyúlik a szekértáborokon, a szakmaiság felülírja a politikai hovatartozást. A kevésbé optimisták a Fideszen belüli törésvonalak kialakulását, a belső érdekcsoportok egymás elleni küzdelmét sejtik a szerkesztőségi döntések mögött, ami legfeljebb azt jelzi, hogy izgalmas időszak elé nézünk, de aligha várható a demokratikus elvek melletti következetes kiállás. Érdekes módon a hatás szempontjából mindegy, hogy mi is zajlik a háttérben: hosszú idő után most érezhető először a magyar társadalomban, hogy egy szakma kiáll a saját érdekeiért, szembemegy a mégoly félelmetesnek tűnő parlamenti kétharmaddal. Ennek sokak számára üzenetértéke lehet, bizonyíthatja, hogy a meghunyászkodáson kívül van más út is.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szabad médiáért folytatott harc meglepően jó hatékonysággal eléri a demokrácia ügyéért aggódókat: talán az egyetlen dolog, amit a jelenlegi médiapolitika nem tudott elérni, éppen a sajtószabadság fontosságának relativizálása volt. A médiumok kiválóan használják a saját felületeiket, ha az érdekeik képviseletéről van szó, de láthatóan ettől függetlenül is sokan érzik, hogy szabad média nélkül nincs szabadság és demokrácia.
