“Ezen dolgozat a vélelmek és fikcióik rendszerébe kíván rövid bepillantást tenni egyfelől a hatályos magyar polgári jog, másfelől a büntetőjog vizsgálata alapján. Ennek során az első fejezetében a vélelem és a fikció mint jogelméleti és jogtechnikai eszköz definiálási problematikájának néhány aspektusát igyekszik felvillantani. Ezt követően az apaság vélelmét, a holttá nyilvánítás kérdését és a méhmagzattal kapcsolatos fikció kérdéskörét vizsgáljuk. A dolgozat harmadik részében a vélelmeknek a bizonyításban betöltött szerepe kerül bemutatásra a törvényes és természetes vélelmek tekintetében. Végezetül, de nem utolsó sorban az ártatlanság vélelmének hazai szabályozása és annak áttekintő értelmezése került összefoglalásra.”

A tanulmány szerzője Dr. Schmidt Szilárd, bírósági titkár.