Míg a római jog res humani iuris, azaz emberi jog alá tartozó dolognak tekintette az állatokat, és ebből fakadóan kizárta, hogy értelemmel rendelkezzenek, addig a középkori felfogás lehetővé tette akár azt is, hogy bíróság előtt feleljenek valós vagy vélt tetteikért.
Az állatperek témájával elsőként Edward P. Evans foglalkozott 1906-os, The Criminal Prosecution and Capital Punishment of Animals című munkájában, Magyarországon pedig Ráth-Végh István Az emberi butaság kultúrtörténete című művében. „Az állatok elleni eljárások eredetét Evans a régi korok általános babonás felfogásával magyarázza, amely a boszorkányüldözések egyik okaként is említhető. Egy másik elmélet szerint az állatok erkölcsi és tökéletes lények, amelyeket nemcsak a legendákban és a művészetekben, hanem a jog birodalmában is az emberekkel egyenlő, felelős alanyoknak tekintettek. További ok lehetett a régi korok bűnfelderítésének alacsony hatásfoka, hiszen a bűnelkövető emberrel szemben az állatokat könnyebb volt bíróság elé állítani és megbüntetni. Ezen túlmenően egy állat elítélése a közösség megnyugtatásának, a jogszolgáltatás és bosszú iránti vágy kielégítésének legegyszerűbb és leghatékonyabb módja volt”. (Sántha Ferenc: ÁLLATOK, HALOTTAK, EGYESÜLETEK A VÁDLOTTAK PADJÁN In:Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XLI/1 (2023)) Evans óta számos történészt is foglalkoztatott a téma, akik közül akadnak, akik úgy vélik, hogy a jelenség mögött az igazságszolgáltatási intézményrendszer kiterjedése áll, amely Nyugat-Európában a 12-13. században volt megfigyelhető, mivel a megnövekedett számú jogásztársadalomnak munkára volt szüksége. Az ügyvédek gyakran remek lehetőséget láttak egy állat védelmében, mivel egy ilyen ügyben megcsillogtathatták mesterségbeli tudásukat, győzelem esetén pedig felhívhatták magukra a figyelmet. Megint mások úgy gondolják, hogy az állatperek a keresztények korabeli elképzeléseinek – miszerint Isten hatalmat adott az embernek, hogy uralkodjon a természet felett – köszönhetőek, hogy állatokat állítottak bíróság elé.
A feljegyzett állatperek időben az érett középkorra és a kora újkorra (XIII–XVIII. szd.) korlátozódtak, és két fő típusukat különböztethetjük meg. Az első altípusba azok a perek sorolhatók, amelyekben egy-egy háziállatot állítottak bíróság elé, míg a második csoportot azon eljárások alkotják, amelyekben egész fajok (jellemzően kártevők) ültek a vádlottak padján.
A tanulmány a középkori állatperek sajátosságait mutatja be számos korabeli konkrét eljáráson keresztül, rávilágít arra, hogy az állatokkal kapcsolatos szemléletmód milyen nagyot változott a jogtörténetben.
A Szerző bírósági titkár.