“Miközben a klasszikus jogászi pályák, az ügyvédi, a bírói és az ügyészi kar lényegében telítettek, évente egyre több friss diplomás végez a gombamód szaporodó jogi karokon. A folyamatos növekedést immáron a statisztika is nehezen követi, a jelenleg kilenc – jövõre már 10-11 -, jurátusoknak diplomát adó intézmény falait az idén mintegy 2500-2700 hallgató hagyta el. Az “igazi friss diplomások” számára azonban még csak hozzávetõleges becslések sem állnak rendelkezésre, hiszen a felsõfokú képzésben egyre magasabb az önköltséges, esetenként elsõ diplomához kötött kurzusokon részt vevõk aránya, melyeken a hallgatók jelentõs részét már “véndiákok”, azaz munka mellett tanulók adják.”
(Megjelent: De jure magazin, 2002. november)

Versengõ egyetemek

Évrõl évre több egyetem több jogászdiplomást bocsát ki falai közül: a klasszikus jogi pályák mindegyike telített, a túljelentkezés mindenütt hatalmas, mégis úgy tûnik, ha álomállások nem is várják a frissen végzetteket, attól sem kell tartaniuk, hogy az utcára kerülnek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a túlképzés már a kezdetektõl jobb teljesítményre ösztönzi a hallgatókat, akik közül egyre több a nagybetûs életbe valóban jól felkészülten érkezõ diplomás. A De jure több minisztériumot és egyetemet érintõ körkérdése alapján úgy tûnik: napjainkban semmilyen hivatalos felmérés, adat nincs arra vonatkozóan, mi történik a végzõsökkel, hányan és hogyan tudnak elhelyezkedni, illetve hányan maradnak hoppon.

Miközben a klasszikus jogászi pályák, az ügyvédi, a bírói és az ügyészi kar lényegében telítettek, évente egyre több friss diplomás végez a gombamód szaporodó jogi karokon. A folyamatos növekedést immáron a statisztika is nehezen követi, a jelenleg kilenc – jövõre már 10-11 -, jurátusoknak diplomát adó intézmény falait az idén mintegy 2500-2700 hallgató hagyta el. Az “igazi friss diplomások” számára azonban még csak hozzávetõleges becslések sem állnak rendelkezésre, hiszen a felsõfokú képzésben egyre magasabb az önköltséges, esetenként elsõ diplomához kötött kurzusokon részt vevõk aránya, melyeken a hallgatók jelentõs részét már “véndiákok”, azaz munka mellett tanulók adják. A De jure több minisztériumot és egyetemet érintõ körkérdése alapján úgy tûnik: semmilyen hivatalos felmérés, adat nincsen ráadásul arra vonatkozóan, mi történik a végzõsökkel, hányan és hogyan tudnak elhelyezkedni, illetve hányan maradnak hoppon a néhány évvel ezelõtt még a közgazdasági oklevelekkel együtt a legbiztosabb (és legtöbbet fizetõ) álláslehetõséget jelentõ diplomának vélt papírokkal. Az, hogy egyre többen, csupán valószínûsíthetõ, például abból, hogy az ügyészségeken mintegy ötszörös, a bíróságokon pedig tízszeres a túljelentkezés a fogalmazói helyekre, de a két hivatásrend együtt is csak kevesebb, mint kétszáz friss diplomást tud fogadni évente. Az ügyvédi kamaráknál hasonló összehasonlításra nincs mód, hiszen ott már csak a szerzõdéssel bíró jelölteket regisztrálják, õk jelenleg 1500-2000-en vannak.

Mindez azonban úgy tûnik, nem veszi kedvét sem az egyetemeknek, sem a hallgatóknak. Legalábbis erre utal, hogy az idén tavasszal több, mint négyezer helyre felvételizhettek a jogi diplomára vágyók, és a keretszámok dinamikus emelkedése mellett is szinte mindenütt túljelentkezés volt, melynek mértéke esetenként a tízszeres szorzót is meghaladta. Azt ugyanakkor, hogy “mégsem ég a ház”, azaz – legalábbis egyelõre – nem kell attól tartani, hogy minden sarkon munkanélküli jogászokba botlunk, jelzi: annyira kevés az e diplomával segélyre jelentkezõk száma, hogy semmiféle tendenciáról nem lehet beszélni. A nagy állásközvetítõ cégeknél pedig egyelõre nem állnak sorban a munkalehetõséget keresõ jogászok.

A “felvevõ piac” lapunk által megkérdezett szereplõi, azaz a potenciális munkaadók egyetértenek abban: az egyértelmû túlképzésnek elõnyei vannak. Egyre több a különbözõ speciális igényeket is kielégítõ, valamely nyelvet valóban magas fokon beszélõ, egy-egy jogterületet elmélyülten, egy hallgatónál elvárhatónál lényegesen magasabb szinten ismerõ, vagy éppen íráskészségét az átlag fölé helyezõ végzõs. A sok az eszkimó, kevés a fóka bölcsesség alapján pedig úgy tûnik, a diákok maguk is tudják, hogy többet kell tenniük az egyetem “egyszerû elvégzésénél”, hiszen immáron mindenütt a legfelkészültebb embereket keresik.

Az ügyészségen az elmúlt években központosították a jelentkezõk kiválasztását, és mint Miks Antal, a Legfõbb Ügyészség személyügyi, továbbképzési igazgatási fõosztályának vezetõje elmondta, sokkal tudatosabbá vált az utánpótlás-nevelés, -kiválasztás. Míg korábban a megyei fõügyészségek lényegében szabad kezet kaptak a fogalmazójelöltek kiválasztásában, ma minden jelentkezõt a Legfõbb Ügyészség illetéked munkatársai javasolnak kinevezésre. Tavaly nyolcvannégy álláshelyre 388-an, az idén 103 állásra 515-en jelentkeztek. A válogatásnál fontos szempont az, hogy a végzõsök hallgató korukban milyen affinitást mutattak az ügyészi munka iránt, részt vettek-e ilyen irányú speciális szakkollégiumon, éltek-e az ügyészség által a diákoknak felkínált lehetõségekkel, mint a hallgatók számára is nyitott Kozma Sándor pályázat, esetleg szakmai gyakorlatukat a szervezetnél töltötték-e.

Fontos szempont persze a diploma minõsítése is. Általában a summa cum laude és a cum laude végzettséggel rendelkezõk kapnak fogalmazói kinevezést a bíróságokon – mondta Mohácsy Zsuzsa, az OIT Hivatalának személyzeti és oktatási fõosztályvezetõje. A bíróságokra jelentkezõket nem tartják ugyan nyilván, de az OIT-nál úgy tudják, átlagosan tízszeres a túljelentkezés, a megyék közt az egy állásra jelentkezõk számát illetõen persze jelentõs a szóródás. A bíróságokon 2000-ben 219-en, tavaly 147-en, míg az idén szeptember 30-ig 79-en létesítettek fogalmazói szolgálati viszonyt.

Mind az ügyészségeken, mind a bíróságokon úgy vélik ugyanakkor, a pályák önmagukban gyakorolt vonzerején túl a jelentkezõket motiválja az is, hogy a két testületben igen színvonalas a fogalmazóképzés: a szakvizsgákon az ügyész-, illetve a bírójelöltek szerepelnek a legsikeresebben, csak elvétve fordul elõ bukás. A Legfõbb Ügyészség például egyhetes elõkészítõ tanfolyamot is szervez a szakvizsgára készülõknek, emellett a késõbbiekben is folyamatosak a perbeszéd- vagy a jogesetmegoldó versenyek.

Mindenütt elõny az, ha a végzõs külföldi ösztöndíjat tud felmutatni, már csak a feltehetõleg elmélyültebb nyelvtudás miatt is: az egyik vezetõ gazdasági ügyvédi irodánál nemrégiben jelöltté lett, neve mellõzését kérõ jogász arra hívta fel a figyelmet, hogy ma szinte mindenki már az egyetemre való felvételekor bír valamilyen nyelvvizsgával, így az állásra való jelentkezésnél a tényleges, gyakorlatban alkalmazni tudott nyelvtudás számít igazán.

A jogászképzést nyújtó egyetemek számának emelkedésének egyik következménye lehet, hogy az intézményeknek különbözõ presztízse alakul ki a jogászokra vadászó munkaadók körében. Abban a De jurénak nyilatkozó valamennyi illetékes egyetértett, hogy az egyes képzési helyek közti különbségtétel ma még csak össze sem hasonlítható az angolszász országok gyakorlatával, ahol egyes egyetemek nimbusza akkora, hogy önmagában a megfelelõ helyen szerzett diploma biztos állást garantál.

A legnagyobb tekintélye Magyarországon alighanem az ELTE Jogi Karának van – állítja Kovács Tamásné, az intézmény dékáni hivatalának vezetõje -, tény, hogy itt van a legtöbb minõsített, nagy hírû professzor az országban, és ez bizony nagyon sokat számíthat a diplomák rangsorában. Mohácsy Zsuzsa szerint a bíróságok nem tesznek különbséget a diplomát kibocsátó egyetemek között, Miks Antal ugyanakkor elmondta: az ügyészségre jelentkezõk negyede a velük történõ elbeszélgetés elõtt egyfajta elõszûrõn megy keresztül, és itt bizony a diploma minõsítése mellett külön figyelnek azokra is, akik új egyetemekrõl kerülnek ki. A tapasztalatok ugyanakkor pozitívak: az új karokról kikerülõ végzõsök között sokan vannak, akiket szívesen alkalmaznak.

Horváth Jenõ, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint a jelöltek kiválasztásában a diploma minõsítése mellett az ügyvédséghez szükséges kvalitások meglétét vizsgálják: nagyon sokat számítanak az elbeszélgetések, ahol kiderül, vajon a jelölt rendelkezik-e elég humánummal, pedagógiai érzékkel vagy az éppen ugyancsak nem nélkülözhetõ fizikummal és kötélidegzettel.

Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta: kettõs érzéssel figyelik az egyre szélesebb léptéket öltõ jogászképzést. Egyfelõl természetesen örömteli, hogy egyre több felsõfokú diplomás lesz a fiatalok közt, másrészt viszont tudatosítani kell a jogászhallgatókban hogy nem csak a klasszikus szakmákat lehet választani. Horváth Jenõ szerint a jogi diplomával a gazdasági szférában, közigazgatásban, a médiában vagy éppen a politikában is sok elõnyre lehet szert tenni, a kérdés az, mennyiben sikerül vonzerõt gyakorolni ezen szakmáknak a diákok felé. Az ügyvédségnek úgy tûnik, az akkor is megy, ha egyre több hír jelenik meg a szakma telítettségérõl, és arról, hogy távolról sem igazak a biztos, nagy pénzre vonatkozó elképzelések. Bár statisztika errõl nem készül, az egyértelmûnek tûnik, jelöltdömping van: az elnök maga is hallott már olyanról, hogy ingyen fogadnak csak végzõsöket vagy – horribile dictu – még a jelölt (vagy a papa) fizet az ügyvédnek az alkalmazásért.

Az egyetemeknek semmilyen visszajelzésük nincs arról, mi történik a végzõseikkel: Kovács Tamásné, valamint Kiss Lászlóné, a Pécsi Egyetem dékáni hivatalának vezetõje egyaránt csak azt tudta elmondani, hogy az intézményekhez senki sem fordult utólag segítségért, hogy nem kapott állást. Kiss Lászlóné ugyanakkor hangsúlyozta, végzõseiknek immáron kétharmada költségtérítéses képzésbõl kerül ki, és az õ esetükben gyakori, hogy meglévõ munkájukhoz tartják szükségesnek az új diplomát.

Miközben ügyvédi iroda soha nem volt még az ügyfeleink között, tény, hogy az elmúlt egy évben már megjelentek nálunk az állást keresõ jogi diplomások – mondta a De jurénak Deák Andrea, a Take It Személyzeti Tanácsadó Kft. Ügyvezetõje, hozzátéve, sokan már megelõzõen jelentkeznek, így lehet, hogy csak szerepelni akarnak az adatbázisban. Tapasztalatai szerint az ügyvédség esetében jellemzõen olyan szakmáról van szó, ahol – akárcsak a médiában vagy pr-cégeknél – nagyon sokat számítanak a kapcsolatok. A munkáltatóként szóbaj jövõ multik és a pénzügyi szektor vonatkozásában pedig azzal magyarázható, hogy nem tülekednek jogtanácsosért, mert egyrészt az ilyen cégeknél kicsi a fluktuáció, másrészt ha keresnek, hasonló gyakorlattal rendelkezõ – és esetleg megint csak ismert – jelölt lehet az ideális.

A Munkaügyi Minisztérium adatai szerint nem lehet statisztikai értelemben arról beszélni, hogy a friss diplomás jogászok állás nélkül maradnak. A magukat munkanélküliként regisztrálók között eleve kevés a diplomás, a néhány ezres sokaságon belül pedig minimális a jogászok aránya. Közülük sem mindenki pályakezdõ azonban, így egy esetleges ilyen felmérést célzó leválogatás várakozások szerint mindössze néhány találatot hozna, aminél pedig akár egy-két fõs növekedés is csalóka módon jelezne nem létezõ tendenciát.

Képzési formák, kurzusok, tandíjak

Ma már lényegében csak az nem tanul jogi egyetemen, aki nem akar – ez a következtetés adódik abból, ha végigtekintünk a hazai egyetemek által kínált lehetõségeken, még akkor is, ha tény: alig akad olyan képzési forma, amely esetében a jelentkezõk száma ne érné el a meghirdetett keretszám legalább kétszeresét. Az átlag felvételizõnek ugyanakkor ennél nagyobb, az egyetem vonzáskörzetétõl, hírnevétõl és a képzési formától függõen, jellemzõen 2-6-szoros, esetenként pedig akár tízszeres konkurenciával kell számolnia. A választék pedig jelentõs: az úgynevezett alap-, azaz elsõ diplomás képzésben éppúgy, mint a másoddiplomát nyújtó tagozatokon egyaránt lehet választani nappali, levelezõ, de esti és újabban távoktatásos tanítást is. Ingyen természetesen csak ez elsõ diplomás képzés jár, de – alacsonyabb ponthatárok, azaz könnyebb bekerülési lehetõségért cserébe – az éppen érettségizettek is választhatnak költségtérítéses kurzusokat. Míg az államilag finanszírozott helyekre kötelezõ a központi felvételi rendszer szerint megszûrni az aspiránsokat, addig a költségtérítéses képzéseknél az egyetemek teljesen szabad kezet kapnak. Így akad, ahol még a posztgraduális képzésre is a hagyományos humán tantárgy párosból, magyarból és történelembõl kell bizonyítani a bekerüléshez, de van intézmény, mely a fizetõs alapképzésben részt vevõk számára is “csak” alkalmassági beszélgetést ír elõ. Jelentõs eltérések mutatkozhatnak a tandíjakban is, melyek – persze ezt is intézménye válogatja – természetesen akár évente emelkedhetnek. Mindezzel együtt a jogi diploma olcsónak tûnik, amit természetesen könnyen lehet az alacsony “termelési költséggel” – tanárok és tanterem bére – magyarázni. A szemeszterenként 60-80 ezer forintos átlagdíjak azonban az intézmények részérõl ugyancsak nem sok ráfordítást igénylõ közgazdászképzések árával összehasonlítva is feltûnõen olcsóak, hiszen öt évre vetítve is “csak” 5-600 ezer forintról van szó, márpedig számos képzés esetén ez az összeg akár egy félév ára is lehet.