Annak ellenére, hogy a jog szerint hazánkban a törvény előtt mindenki egyenlő, a gyakorlat azt mutatja, hogy napjainkban vannak ,,kevésbé egyenlőek”. Jelenlegi Alaptörvényünk – korábban hatályos Alkotmányunkhoz hasonlóan – az alkotmányos alapjogok között sorolja fel a tisztességes eljáráshoz való jogot, amely mindenkit ugyanúgy megillet. Természetesen ezen alapvető jogelv alól kivételeket nem jelöl meg, mert egy ilyen mondat egy deklaráltan demokratikus jogállam alaptörvényében igen nagy megütközést keltene. Így az úgynevezett kiemelt ügyeket sem tekinti az Alaptörvény saját hatálya alól ,,kiemeltnek”.

A BKV-ügy harmadrendű gyanúsítottjának, Hagyó Miklósnak az ügyében tapasztaltak azonban kétségbe vonják ezt a magától értetődőnek tűnő megállapítást.

A tanulmány szerzője Kádár Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog és Államtudományi Karának hallgatója.