Címke: alkotmánymódosítás

Felül kell vizsgálni a magyar alaptörvény decemberi módosításait

Felül kell vizsgálni Magyarország alaptörvényének decemberi, “nyilvános konzultáció nélkül elfogadott” kilencedik módosításait a társadalom egyes csoportjait esetlegesen hátrányosan érintő megkülönböztetés elkerülése érdekében – jelentette ki az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság hétfőn.

Lehet-e sértő közlés alkotmányosan védett véleménynyilvánítás? – Az Ab megsemmisítette a Kúrai és a Fővárosi Törvényszék ítéleteit

A bíróság a sértő közlés vonatkozásában a vallási közösség tagjai számára a közszereplőkhöz hasonlóan széles tűrési kötelezettséget állapított meg, amely folytán a vallási közössége méltóságának védelme a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlásával csorbát szenvedett – állapította meg az Alkotmánybíróság IV/572/2020. számú, bírói döntés megsemmisítéséről szóló határozatában.

Díj a Kiváló Közútbiztonságért – Magyarországi kezdeményezés is a díjazottak között

Brüsszel adott otthontannak a rendezvénynek, ahol Violeta Bulc közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos átadta a 2018. évi Kiváló Közútbiztonságért díjakat. Az elismerést hatan vehették át olyan – az Európai Közúti Biztonsági Charta égisze alatt indított – innovatív és mások számára például szolgáló kezdeményezésekért, melyek elősegítik, hogy javuljon a közúti közlekedésbiztonság, és kevesebben veszítsék életüket az európai közutakon.

Alkotmánymódosítással a melegházasság ellenében? – Román törvénymódosítás a család fogalmának módosítása érdekében

Elfogadta a román képviselőház az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szóló törvénymódosítást szerdán, amelyre azért volt szükség, hogy – a kormányzó szociáldemokraták tervei szerint – még idén májusban “egy férfi és egy nő” önkéntes házasságaként határozhassák meg a család fogalmát a román alkotmányban, a hatályos alaptörvényben szereplő “házastársak” kifejezés helyett.

Az Országgyűlés elé kerül az alaptörvény-módosítás – Juncker is megkapta a tervezetet

Hétfőn nyújtja be a miniszterelnök a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek. Erről Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva beszélt. Elmondta azt is: minden parlamenti képviselő támogatására számít azon módosításhoz, amely egyértelműen kimondja, Magyarországra idegen népességet nem lehet betelepíteni.

  • 1
  • 2
  • 9