Március 16-áig lehet jelentkezni a meghirdetett helyekre
Címke: bíróság
Az OBH Ellenőrzési Főosztályának 2016. évi tevékenységéről
Éves ellenőrzési jelentés
A gyermekbarát igazságszolgáltatás
A gyermekek számos módon kapcsolatba kerülhetnek az igazságszolgáltatás világával, ahol szükségük van útbaigazításra. Pályamunkámban elsőként a gyermekjogokkal foglalkozom, ezt követően bemutatom, hogy mitől lesz a rendszer gyermekbarát és ez a polgári eljárásokban hogyan nyilvánul meg. Zárógondolatként a gyermekek jogismeretének bővítésére megoldási javaslatokat vázolok fel. A Szerző bírósági fogalmazó. Letöltés
A Mal Zrt. 54,5 millió forint kártérítést fizet a Mol-nak
Helybenhagyták az első fokon hozott határozatot
Ideiglenesen új helyre költözött a Gödöllői Járásbíróság
Felújítási munkálatokat végeznek a bíróságon
Integritási és jogtár képzés a Gyulai Törvényszék területén
Cél a befolyásmentes, feddhetetlen magatartás erősítése
Jogtanácsosi névjegyzékbe történő bejegyzési kérelem
Tájékoztató a szükséges dokumentumokról
Karácsonyi adománygyűjtés a Gyulai Törvényszéken
Hátrányos helyzetű diákokon segítettek a dolgozók
Nem törölték a Politikatörténeti Intézet használati jogát
A Fővárosi Törvényszék ítélete nem jogerős
Mintegy 300 kép a „Fókuszban a bíróság” fotópályázaton
62 pályázó indult az OBH pályázatán