Címke: Európai Parlament

Lévai Katalin ügyészségi vizsgálatot kér a Móricka-képregény ügyében

Lévai Katalin európai parlamenti képviselő, az EP Szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője levelet írt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjének Dr. Sódor Istvánnak, melyben kifejtette, hogy a Móricka című vicclap legújabb számában megjelent képregény véleménye szerint alkalmas a roma lakossággal szembeni gyűlöletkeltésre.

Az EP elnöke szolidaritásra ösztönzi az olimpián részt vevő sportolókat

Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke felszólította a pekingi olimpián részt vevő sportolókat, hogy tiltakozzanak a tibeti emberi jogi helyzet miatt. A Bild am Sonntag tegnapi (2008. augusztus 3.) számában megjelent cikkében a német jobboldali politikus hangsúlyozta: a sport szeretete nem szolgáltathat alapot az emberi jogok megsértésének eltűréséhez.

Száz évig védenék a zenészek szerzői jogait

Közel száz évig fogják védeni az előadóművészek szerzői jogait az EU-ban, legalábbis abban az esetben, ha a tagállamok és az Európai Parlament képviselői is rábólintanak a Bizottság most ismertetett javaslataira.

Lehet népszavazás a civil EP-képviseletről

Az OVB jóváhagyása után az Alkotmánybíróság szerint is megindulhat az aláírásgyűjtés arról, hogy ne csak pártok, hanem civil szervezetek is versenybe szállhassanak az európai parlamenti helyekért – tudta meg a csütörtöki Népszabadság.

Az EP is a munkaadót büntetné illegális foglalkoztatásért

Az eddigi gyakorlattal ellentétben a jövőben az illegális munkavállalás kapcsán a munkaadókat büntetné az EP igazságügyi bizottsága is – az Európai Bizottság javaslatához hasonlóan – derült ki a témában tartott szerdai meghallgatáson. A jelentéstevő fő célja az emberi jogok védelme, csökkentve az illegális bevándorlók számát és növelve a legális munkalehetőségek számát.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

Folytatódik a soros elnökséget átvevő Franciaország elnökségi programjának ismertetése: a héten a francia szakminiszterek az Európai Parlament bizottságait tájékoztatják a fél évre vonatkozó elképzeléseikről. Eközben a Bizottság a közelgő nyári szünetre való tekintettel a héten számos jogszabálytervezetről fog döntést hozni.

Nehezebb a frakcióalapítás az EP-ben

A parlament szerdán (július 9.) elfogadta azt a javaslatot, amely szerint a 2009. júniusi európai választások után az EP-frakciók létrehozásához legalább 7 tagországból, legkevesebb 25 képviselő kell majd. Most 20 és 6 a két kulcsszám.

Vége a félrevezető repülőjegy-áraknak

Az EP tegnapi (július 9.) döntése értelmében a repülőjegy-vásárlóknak joguk van tudni, pontosan mennyibe is kerül a jegyük. A meghirdetett viteldíjaknak a jövőben tartalmazniuk kell az összes adót és díjat is, nem lesznek többé „egyforintos” jegyek.

Aláírták a Galileo-rendeletet Strasbourgban

Az Európai Parlamentben, július 9-én írta alá az EP elnöke és a Tanács képviselője az európai műholdas navigációs rendszer, a Galileo létrehozásáról szóló uniós jogszabályt. A teljes programra 2013-ig 3,4 milliárd euró jut az EU költségvetéséből. A rendelet EP-s témafelelőse Barsiné Pataky Etelka.