Címke: Európai Unió

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A héten a Tanács és a Parlament is megvitatja a Bizottság múlt héten bejelentett gazdaságélénkítő csomagját, és a klímavédelmi programról is egyeztetnek. A Parlamentben bizottsági és plenáris ülésekre is sor kerül, a Bizottság pedig a menekültkérdéssel, a szervátültetéssel és a keleti országokkal való együttműködéssel kapcsolatban ismerteti javaslatait.

Tanácsi alku a távközlési piac újraszabályozásáról

Az előzetes várakozásokkal szemben a távközlési minisztereknek közös nevezőre sikerült jutniuk a harmadik távközlési csomagról november 27-én, s így megmaradt rá az esély, hogy jövőre megszülessen a végleges megállapodás az uniós intézmények közt – közölte az ülés után Luc Chatel, francia ipari- és fogyasztóvédelmi államtitkár.

Börtön is járhat a rasszizmusért és az idegengyűlöletért

A belügyminiszterek döntése értelmében a jövőben akár börtönbüntetésre is számíthat az, aki nyilvánosan rasszizmusra vagy idegengyűlöletre buzdít. A tagállamoknak két évük lesz arra, hogy az erről szóló kerethatározatot átültessék nemzeti jogrendjükbe.

Népszavazás veszélyeztetheti Svájc schengeni tagságát

Svájcban 2009 februárjában népszavazást tartanak a személyek szabad mozgásáról szóló, az EK és Svájc között létrejött megállapodás Bulgáriára és Romániára való kiterjesztéséről. Jacques Barrot bel- és igazságügyekért felelős biztos szerint egy elutasító eredmény Svájc schengeni tagságát is veszélyezteti.

Közösségi szintű atomenergia-szabályozásra van szükség

Nagyon fontos, hogy végre egységes európai jogszabály váltsa fel az eddig párhuzamosan használt atombiztonsági szabványokat. Csak így érhetjük el, hogy minden európai állampolgár azonos biztonságot élvezzen, és ezzel tehetünk a legtöbbet az energiaellátás biztonsága és a klímavédelem érdekében is – hangsúlyozta Herczog Edit európai parlamenti képviselő a Confrontations Europe és a Francia Atombiztonsági Hatóság csütörtök délutáni konferenciáján Brüsszelben.

Jövőre 11 centre csökken a roaming sms-ek ára

2009 júliusától várhatóan a külföldről kezdeményezett sms-ek ára 11 centbe kerülhet legfeljebb, miután az európai távközlési miniszterek csütörtökön jóváhagyták a Bizottság erről szóló javaslatát.

Nem ellentétes a cseh alkotmánnyal a Lisszaboni Szerződés

A cseh alkotmánybíróság szerdán ismertetett végzésében világossá tette, hogy a Lisszaboni Szerződés vitatott részei nem ellentétesek a cseh alkotmánnyal, igaz, a bírák elismerték azt is, hogy a szerződés egészét nem vizsgálták. Többen attól tartanak, hogy emiatt újra megakadhat a ratifikációs eljárás.

Kollektív fogyasztói jogorvoslat

A Bizottság által kiadott zöld könyv bemutatja, hogyan lehet elősegíteni a jogorvoslatot, ha sok fogyasztót ér kár egyetlen kereskedő közösségi jogot sértő gyakorlata miatt.

A közös jogkezelők kizárólagosságát kifogásolja a Bizottság

Az Európai Bizottság csütörtökön indokolással ellátott véleményt küldött Csehországnak és Magyarországnak, mivel azok – a nemzeti jogkezelő szervezeteknek juttatott kizárólagos jogok révén – korlátozták a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát.