Címke: Európai Unió

A túl sok információ összezavarja a fogyasztót

“Az osztályozási és címkézési szabályozás ugyan technikai kérdés, de könnyebbé teheti az európai állampolgárok életét. Minél világosabbak, érthetőbbek és lényegre törőbbek a fogyasztók számára az információk, annál jobban betölti a rendelet a szerepét ” – hívta fel a figyelmet Herczog Edit az EP 2008. szeptember 3-án Brüsszelben tartott ülésén.

Jelentés a nemek közötti egyenlő(tlen)ségről

Az Európai Bizottság ötödik éves jelentését adta ki 2008-ban a nemek közötti egyenlőségről, amelyet az Európai Parlament a szeptemberi plenáris ülésen vitatott meg. A spanyol, szocialista jelentéstevő Iratxe García Pérez különös figyelmet szentelt annak a ténynek, hogy a foglalkoztatás és az azzal összefüggő területeken sajnos nincs előrelépés.

Az Európai Bíróság megsemmisíti a Y. A. Kadi és az Al Barakaat Foundation pénzeszközeit befagyasztó tanácsi rendeletet

Az Elsőfokú Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezve a Bíróság megállapítja, hogy a közösségi bíróságok hatáskörrel rendelkeznek a Közösség által elfogadott, az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa határozatait végrehajtó intézkedések felülvizsgálatára. E hatáskört gyakorolva a Bíróság megállapítja, hogy a rendelet sérti Y. A. Kadi és az Al Barakaat közösségi jogból eredő alapvető jogait.

Az EP plenárisa előtt a harmadik távközlési csomag

A fogyasztók védelme és érdekeinek szem előtt tartása, az átlátható számlázás, a beruházási kedv fenntartása és a piacszabályozás közti optimális egyensúly fenntartása, valamint a polgárok adatainak védelmét szolgálja mindenekelőtt a harmadik távközlési csomag néven futó tervezet, mely kedden délután került először az EP plenáris ülése elé.

Vegyék végre komolyan az adócsalás elleni harcot!

Ezt üzeni a tagállamoknak az EP jelentése, amelyet szeptember 2-án fogadtak el a képviselők. Jelenleg évi 200-250 milliárd euró tűnik el az unióban adócsalás miatt. Az Európai Parlament uniós stratégiát akar.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A nyári szünet után a héten először ül össze az Európai Parlament, a szokásostól eltérően most Brüsszelben. De nem csak a képviselőknek ért véget a nyár: hétfőn rendkívüli ülést tart az Európai Tanács, ahol a tagállamok állam- és kormányfői a grúziai válságot vitatják meg.

Könnyítések a németországi munkavállalásban

A német gazdaságot sújtó szakemberhiány miatt a berlini kormány úgy döntött, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb számban teszi lehetővé magasan képzett külföldiek bevándorlását. Az új tagállamok diplomásai számára jelentős könnyítést jelent, hogy a továbbiakban a munkavállalási engedély kiadása előtt nem vizsgálják a munkaerőpiaci helyzetet.

Uniós összefogással keresnék az eltűnt gyerekeket

Az Európai Parlament elnöke a következő ülésszakon hirdeti ki azt azEP-képviselők többsége által aláírt írásbeli nyilatkozatot, amely egy,gyermekek eltűnéséről értesítő rendszer kidolgozására és szorosegyüttműködésre szólítja fel az uniós tagállamokat.

Repülőjegy-foglalási rendszerek: erősebb verseny, alacsonyabb árak

Az Európai Parlament első olvasatban tárgyalja az utazási irodák által használt számítógépes repülőjegy-foglalási rendszerekre vonatkozó szabályok felülvizsgálatát és egyszerűsítését. A szakbizottsági képviselők szerint a változtatások után fokozódik a versenyt, és így alacsonyabbak lesznek az árak. A rövid repülőutak alternatívájaként vonatjegyet is fel kellene kínálni.