„A gyermekek védelemhez fűződő joga” – ez a címe annak a pályázatnak, amelyet ma, 2008. július 31-én hirdetett meg Jacques Barrot, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, szabadságért és biztonságért felelős alelnöke. A 10–18 éves európai gyermekeket és fiatalokat plakátkészítésre hívják fel a gyermekek Európai Unión belüli védelméhez fűződő joga kapcsán. A pályázat célja, hogy Európa ifjú polgárai jobban megismerjék e jogukat, és hatékonyabban kiállhassanak mellette.
Címke: Európai Unió
Erdogan fellélegezhet
Az Európai Unió vezetői szerdán (2008. július 30.) üdvözölték a török alkotmánybíróság azon döntését, melyben az előzetes híresztelések ellenére mégsem tiltotta be a török kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját (AKP). A döntéssel jelentős akadály hárult el a török csatlakozási tárgyalások útjából.
Egyedülálló klímavédelmi csomagról tárgyal Európa
Az Európai Unió minden egyes lakosának heti három eurójába kerülne annak a 2020-ig szóló átfogó klímavédelmi és zöldenergia-csomagnak a végrehajtása, amelyet január 23-án fogadott el az Európai Bizottság. A javaslatról a szlovén elnökség alatt kezdődtek meg a tárgyalások, amelyek várhatóan a francia félév végén eredményeznek majd kompromisszumot.
Mozgalmas félév a bel- és igazságügyi területeken
2008 elejére is érvényes volt, hogy az EU-integráció egyik legprosperálóbb területe a bel- és igazságügyi együttműködés. Teljessé vált a Schengen-bővítés és összeállt a leendő EU-bevándorlási paktum fő anyaga. Mindeközben egy miniválságon is sikerült úrrá lenni, amit az amerikai vízummentesség ügye váltott ki és a romániai romák bevándorlása miatt Róma átmenetileg felvetette a határellenőrzés helyreállítását is.
Brüsszel heteken belül dönt az OMV és a Mol fúziójáról
Az Európai Bizottság szeptember közepéig dönt arról, hogy zöld utat ad-e a Mol és az osztrák OMV fúziójának. Közben tovább folyik az egyeztetés Brüsszel és Budapest között az úgynevezett lex Mol és a privatizációs törvény (állami aranyrészvények) ügyében.
A Lisszaboni Szerződés kálváriája
Az év elején még bizakodás lengte körül a 2007. decemberében, Lisszabonban aláírt szerződést. Mindennek felhajtóereje különösen a márciusi EU-csúcson volt érezhető, midőn mindenki elégedetten hangsúlyozta: végre nem intézményi, hanem érdemi kérdésekkel foglalkozhattak. Június elejére a tagországok több mint fele már ratifikált. Aztán jöttek az írek.
Magyarország szorgalmazza az új határforgalmi megállapodást Szerbiával
A magyar rendőrség szükségesnek tartja és szorgalmazza, hogy minél előbb megszülessen az új határforgalmi egyezmény Szerbiával; amíg ez nem készül el, az 1973-as, az EU-szabályokkal nem összeegyeztethető, korszerűtlen megállapodások vannak hatályban – mondta el Samu István vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese az MTI-nek. A Külügyminisztérium is szorgalmazza a határforgalmi egyezmény megkötését.
Egyre több belga támogatja az egyesülést Franciaországgal
Egy most készült felmérés szerint csaknem minden második francia ajkú belga támogatná a déli országrész csatlakozását Franciaországhoz.
Csökkenő illegális migráció
Magyarországon az első félévben 19 százalékkal csökkent az illegális migráció a tavalyi év hasonló időszakához képest. Sikeres volt az ország felkészülése a schengeni övezethez csatlakozásra – közölte Samu István vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese keddi sajtótájékoztatóján.
Szabad letelepedés a házastársnak is
Az EU-s állampolgárok uniós állampolgársággal nem rendelkező házastársai akkor is szabadon mozoghatnak és szabadon letelepedhetnek bármely tagállamban, ha korábban nem tartózkodtak jogszerűen valamely tagország területén – mondta ki az Európai Bíróság.

