Archívum: Versenyjogi cikkek
TANULMÁNYOK
Az alábbiakban a Versenyjogi rovat publikációs archívuma látható. A jogi környezet változásai miatt az írások elavultak lehetnek.
Nagy Csongor István: Mégiscsak lehet viszonteladási árat kikötni? Az amerikai legfelsőbb bíróság paradigmaváltó precedense a Leegin ügyben: a viszonteladási ármegkötés nem per se jogellenes.
2008. július 29.
A versenyjog alapvető szabálya, hogy vertikális megállapodásokban nem lehet konkrét vagy minimum viszonteladási árat rögzíteni. Ez a tradicionális szabály érvényesült és érvényesül hazánkban, az Európai Közösségben, sőt, azt mondhatjuk, hogy ez egyfajta – bár sokak által kritizált – versenyjogi közhely. Vagyis csak volt. Ugyanis az amerikai föderális antitröszt jog, majdnem egy évszázad után, szakított ezzel a megközelítéssel. Tavaly nyáron az amerikai legfelsőbb bíróság áttörte a korábbi precedenst és kimondta: nem per se jogellenes a viszonteladási ár meghatározása, hanem ez a kikötés a rule of reason körébe tartozik. Vagyis nem lehet automatikusan versenyjogellenesnek tekinteni a viszonteladási ár rögzítését vagy minimum ár kikötését, hanem a döntés meghozatala érdekében meg kell vizsgálni annak piaci kontextusát. Ezzel a Supreme Court egy olyan tételt mondott ki, amelyet a Chicagói iskola kezdete óta sokan hangoztattak: a viszonteladási ár meghatározása nem ördögtől való, hanem annak viszonyát a versenyhez mindig csak az adott piaci kontextusban lehet eldönteni. A viszonteladási ár meghatározása mind versenyellenes, mind pedig versenybarát hatásokkal rendelkezhet, ezért kizárólag a megállapodás szövege alapján nem lehet fölötte pálcát törni.
A döntés felfoghatatlan jelentőségű az antitröszt jog szempontjából, hiszen bár az öreg kontinensen értelemszerűen nem rendelkezik kötelező erővel, de kétségtelenül felveti a hatályos álláspont revideálásának szükségességét, amelyet személy szerint is indokoltnak tartok.
Az alábbiakban, első lépésben, felvázolom, hogy mit is jelent és mire alapítható a viszonteladási árrögzítés, valamint a minimum árkikötés per se jogellenességének tétele a közösségi és a magyar jogban, valamint mi volt 2007 nyaráig az amerikai föderális jog szabálya. Ezt követően ismertetem a fordulatot jelentő Leegin ügyet. Az írást konklúzióim zárják.
A tanulmány részleteit megelőzően meg kell azonban tennem egy fogalmi alapvetést, amely inkább javaslat egy világosabb és egyértelműbb fogalomhasználatra. A viszonteladási ár gyártó általi befolyásolása alapvetően négy fajta kikötéssel vagy megállapodással valósulhat meg: konkrét viszonteladási ár kikötése, ajánlott ár megadása, minimum és maximum ár meghatározása. Az angol terminológia ezt a quadrigát a resale price maintenance (RPM) terminussal illeti. Javaslatom szerint, a magyar versenyjogban az RPM-et érdemes lenne viszonteladási vagy vertikális „ármegkötés”-nek nevezni, hiszen az megkötést tartalmaz a viszonteladási árral szemben, de nem biztos, hogy rögzíti azt. A konkrét viszonteladási ár meghatározását ezzel szemben érdemes lenne „árrögzítés”-nek nevezni, hiszen itt nem megkötésekkel alakíthatja ki a viszonteladó a saját árait, hanem ez utóbbiak rögzítettek (lásd Nagy Csongor István: Kartelljogi kézikönyv. HVG-Orac, Budapest, 2008. 751-756. oldalon található versenyjogi szószedet).
A cikk eredetileg a Gazdaság és Jog májusi számában jelent meg.
Vogl Artemon: A koncentráció mérésének gyakorlati kérdései a média gazdasági értelemben vett hazai piacán
2008. július 29.
A médiapiaci koncentráció vizsgálata kapcsán a szakirodalomban a figyelem középpontjában az eszmék piacának szabályozása áll. A média gazdasági értelemben vett piacára ugyanis a szakértők jellemzően ugyanúgy tekintenek, mint bármely más iparágban végbemenő fúzió versenyjogi megítélésére.
Az alábbi tanulmány arra kíván rámutatni, hogy a médiapiac speciális, kétpiacos jellege a fúziókontroll ügyek egy részének vizsgálatát jelentősen megnehezíti. A szerző az érintett piac meghatározása kapcsán a hazai médiapiacot érint versenyjogi vizsgálatok kihívásaira, illetve ellentmondásaira is igyekszik rávilágítani. Miközben a fejlett országokban az érintett piacon elért részesedések összegyűjtése feltehetőleg nem okoz különösebb nehézséget, hazánkban – a megfelelő transzparencia hiányában – a piaci szereplők súlyának megítélése rendkívül problematikus lehet.
Vogl Artemon: A koncentráció szabályozása és az elmúlt évtized fúziókontroll esetei a hazai médiapiacon
2008. július 29.
A médiaiparágakat általában magas koncentráció jellemzi, ami a gazdaságos működéshez szükséges méret-, valamint a választékgazdaságosság elérésének természetes velejárója. A túlzott koncentráció azonban gátolhatja a médiakínálati sokszínűség, mint kívánatos cél létrejöttét, valamint akadályozhatja a hatékony verseny kialakulását, illetve fennmaradását a médiapiacon.
A médiaszabályozás hazánkban nagymértékben támaszkodik az általános versenyjogi szabályozásra; a szektorspecifikus szabályozás elsősorban a műsorszolgáltatási engedélyek számának korlátozásával, valamint a különböző kereszttulajdonlási szabályokkal próbálja meg a túlzott mérték koncentráció kialakulását megakadályozni, illetve a médiapluralizmus megvalósulását elősegíteni.
Jelen tanulmány ismerteti a médiapiaci koncentráció szabályozásával kapcsolatos hazai jogszabályi hátteret. Ezt követően áttekinti az elmúlt közel egy évtizedben a médiapiac különböző szegmenseiben végbement mindazon összefonódásokat, amelyekhez a versenytörvény előírásai szerint a hatóság engedélyét kellett kérni. Az esetek kapcsán számos olyan szempontot vizsgál a tanulmány, amelyek kritikus fontosságúak a médiapiaci fúziók megítélésénél.
Bár az elemzés célja elsősorban az esetek rendszerezése, valamint a legfontosabb versenyjogi, illetve piaci kérdések tárgyalása, óhatatlan, hogy a szerző néhány ügy kapcsán – a médiapiaci tapasztalatai alapján – kritikát is megfogalmazzon.
Bara Zoltán: A közgazdasági elemzés szerepe a kiszorító/felfaló árazás vizsgálatában
2008. július 8.
Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága 2007 januárjában a Bizottság egy olyan határozatát hagyta jóvá, amely nélkülözte a kiszorító/felfaló árazás jogszerűtlenségével kapcsolatos mélyreható közgazdasági elemzést, nem támaszkodott a jogsértőnek tartott magatartás várható piaci hatásainak vizsgálatára, és elmaradt az úgynevezett veszteségellensúlyozási próba (vagyis annak vizsgálata, hogy az esetlegesen sikeres kiszorító árazás utáni helyzetben az erőfölényben lévő vállalat megalapozottan számíthatotte arra, hogy az elszenvedett veszteségei – a későbbi áremelés következtében – megtérülnek).
Mi várható ezek után a közgazdasági elemzések jövőbeli szerepével kapcsolatban? Miért vállalnák a nemzeti versenyhatóságok vagy akár maga az Európai Bizottság a sokkal nagyobb kockázattal járó, illetve lényegesen nagyobb erőfeszítést igénylő közgazdasági elemzések bizonyítékként való alkalmazását, ha a jogsértés formális jogi alapon is könnyen bizonyíthatónak minősült? Várhatóe visszalépés a hasonló ügyek vizsgálatában a hatáselv? bizonyítástól a formális alapú bizonyítás irányába?
Dudra Attila, Váczi Nóra: Az árukapcsolás versenyjogi megközelítése (1. rész)
2008. július 8.
Az árukapcsolás kifejezés hallatán legtöbben valamilyen káros jelenségre gondolunk, annak ellenére, hogy nap mint nap használunk olyan termékeket, veszünk igénybe olyan szolgáltatásokat, amelyeket más termékekkel/szolgáltatásokkal együtt értékesítenek, és ezt a kapcsolt értékesítést általában – a kapcsolás tényét akár fel sem ismerve – természetesnek, sőt, gyakran előnyösnek találjuk. Így jellemzően nem firtatjuk, hogy miért kell például a cipőket párban megvásárolni, és miért nem árulnak cipőket fűző nélküli változatban is, hogy miért fogyaszthatjuk a kiválasztott fogáshoz csak az adott étterem kínálatában szereplő italokat, illetve örülünk annak, hogy a kerékpárok, autók összeszerelt változatai közül is válogathatunk. A kapcsolt értékesítés általánosan elterjedt és elfogadott piaci magatartás, persze előfordulhatnak olyan – az említett negatív asszociációkért felelős – formái, amelyek fogyasztói sérelmeket, piaci zavarokat, jóléti veszteségeket okoznak, és emiatt jogi – elsősorban versenyjogi – normákat sértenek.
Írásunkban az árukapcsolást mint a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés lehetséges eszközét, annak versenyjogi aspektusait mutatjuk be, különös tekintettel annak korszerű, hatékonysági érveket is akceptáló, egyedi hatásalapú értékelésére. A téma aktualitását egyrészt az Európai Közösséget létrehozó Római Szerződés (a továbbiakban: EKSz.) erőfölénnyel való visszaéléseket tárgyaló 82. cikkének folyamatban lévő reformja, másrészt a kizsákmányoló típusú árukapcsolásos ügyek miatt sajátos hazai joggyakorlat adják.
Dudra Attila, Váczi Nóra: Az árukapcsolás versenyjogi megközelítése (2. rész)
2008. július 8.
A kapcsolt értékesítés általánosan elterjedt és elfogadott piaci magatartás, persze előfordulhatnak olyan formái, amelyek fogyasztói sérelmeket, piaci zavarokat, jóléti veszteségeket okoznak, és emiatt jogi – elsősorban versenyjogi – normákat sértenek. Írásunkban az árukapcsolást mint a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés lehetséges eszközét, annak versenyjogi aspektusait mutatjuk be, különös tekintettel annak korszerű, hatékonysági érveket is akceptáló, egyedi hatásalapú értékelésére. A tanulmány első része a versenykorlátozó hatás lehetőségének vizsgálatával zárult.
Tóth-Lenk Zsuzsanna: Az európai Microsoft ügyben született ítélet
2008. július 8.
Az európai versenyjogi gyakorlatban kevés az annyira nagy port kavaró és a széleskörű nyilvánosságot oly mértékben elérő döntés, mint amilyennek az elmúlt szeptember 17-re várt, és megszületett Európai Elsőfokú Bíróság (a továbbiakban EFB vagy bíróság) által hozott Microsoft döntés volt1. Ebben a bíróság lényegében mindkét szankcionált magatartás, az árukapcsolás és a szellemi tulajdonhoz való hozzáférés adás tekintetében fenntartotta a bizottsági határozatban foglaltakat, és nem csökkentette a kiszabott bírságot sem. A várakozásnak az lehet az oka, hogy a világ egyik legnagyobb vállalata volt az eljárás alá vont, amelynek termékeivel emberek milliói nap mint nap találkoznak. így felfokozottabb volt a várakozás, mint más versenyjogi tárgyú ítéletek előtt, amelyek ”csak” adott országban előállított termékek vagy szolgáltatások piacán megvalósult versenykorlátozásra korlátozódtak2. Az is igaz, hogy az üggyel érintett két erőfölénnyel való visszaélést megvalósító magatartás megítélése tekintetében az elmúlt három évben amit lehetett, azt szakértők elmondtak vagy leírtak. A Microsoft ügy kapcsán tehát nehéz újat mondani. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a versenyjogi szakmában ellentmondásosan megítélt és sajátos körülményekkel terhelt ügyben végül az EFB teljes tanácsa egy visszafogott, nagymértékben a Bizottság által feltárt tényekre alapozó és a vonatkozó korábbi esetjogban felmerült kérdéseket továbbra sem egyértelműsítő, az ún. ordoliberális versenyszemléletbe illeszkedő döntést bocsátott ki3. A döntés ilyen kimenetéről részben a felülvizsgálat korlátozott jellege tehet. Maga a bíróság tartja szükségesnek tisztázni a döntésének elején4 – elvetve ezzel a Microsoft önálló tényfeltárásra való felkérését -, hogy a műszaki információk és komplex gazdasági elemzések ismételt elvégzésére nincsen lehetősége, így ezekben a bizottsági dokumentumokra támaszkodik. Működése ezért szükségszerűen az eljárási és indokolási szabályok megtartásának, valamint annak vizsgálatára korlátozódik, hogy a Bizottság ténymegállapításai helytállóak-e és, hogy azok értékelésében helyesen járt-e el a Bizottság, illetve, hogy nem-e élt vissza hatáskörével. Ezzel együtt a 82. cikkely felülvizsgálatának folyamatában sokan visszalépésként értékelik, hogy a bíróság elsiklott a magatartások fogyasztókra gyakorolt közvetlen hatásainak konkrét vizsgálata felett.
Jelen írás a továbbiakban bemutatja az ügyet és az abban született ítélet lényegét, esetenként kitérve a közelmúltban, elsősorban a szellemi tulajdonjogok és a versenyjog viszonya kapcsán elhangzott problémafelvetésekre.
Tóth András: A Chellomedia/Sport1 összefonódás versenyjogi értékelése
2008. július 8.
A GVH 2006. augusztus 28-án kelt a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatával Tpvt. 30. § (3) bekezdése szerinti kötelezettség előírása mellett engedélyezte a Chellomedia/Sport1 összefonódást.
Ennek az ügynek a jelentőségét az adja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) első alkalommal hagyott jóvá kötelezettségszabás mellett egy, a infokommunikációs konvergencia jegyében jelentkező tartalom és átvitel szintje közötti összefonódást.
Alábbiakban az összefonódás versenyjogi alapú értékelésére kerül sor a GVH Vj-61/2006. sz. határozatának alapulvételével, de annál részletesebben, hiszen a döntés jelentős mértékben feltételezi a piacok, a vonatkozó szabályozás, és európai esetjog ismeretét.
Vogl Artemon: A fogyasztók megtévesztése a lappiacon
2008. július 8.
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelem irányult a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása ügyében hozott határozataira és a hatóság által kiszabott rekordösszegű bírságokra. 2006-ban a GVH Versenytanácsa 63 esetben állapított meg komolyabb jogsértést ebben a tárgykörben (jellemzőn a fogyasztók megtévesztése ügyében), és 44 esetben összesen 1,8 milliárd forint bírságot szabott ki, amely az előző évi összeg több mint négyszerese.
A médiapiac különösen érintett az ilyen jellegű ügyekben, hiszen a fogyasztók megtévesztésére elsősorban a vállalkozások reklámozási tevékenysége során kerül sor. A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 14. § (3) bekezdése szerint a megtévesztő reklámért azonban egyedül a reklámozó a felelős annak ellenére, hogy az esetek egy részében a reklámot közzétevő médiumok, valamint a reklám elkészítésében, illetve elhelyezésében közreműködő ügynökségek is észlelhették volna a jogsértő magatartást. A médiapiac szereplőitől tehát a jogalkotók szerint nem várható el, hogy a nyilvánvalóan megtévesztő kommunikációnak elejét vegyék, az pedig még kevésbé, hogy emiatt a médiumok az adott reklám(ok)hoz kapcsolódó reklámbevételről, a médiaügynökségek pedig a jutalékukról (illetve a bónuszukról) lemondjanak. Köztudott tehát, hogy a kommunikációs folyamat során a hirdetők egy része megtéveszti a fogyasztókat, arról azonban kevés szó esik, hogy a reklámok megrendelői szintén a megtévesztés áldozatává válhatnak, mégpedig a reklámhelyek, illetve a reklámidő vásárlása során a médiumok valótlan tájékoztatása eredményeként. Ez a jelenség leginkább a nyomtatott sajtóban figyelhető meg, ahol a GVH az elmúlt években számos lapkiadót marasztalt el a fogyasztók megtévesztéséért. A megbírságolt kiadók ugyanis azzal próbálták meg éveken keresztül a hirdetési bevételeiket növelni, hogy a reklámozók felé a lap tényleges példányszámánál, illetve olvasottságánál jóval magasabb elérési adatokat közöltek. A tisztességtelen piaci magatartást folytató kiadók azonban ezzel nemcsak a hirdetőket tévesztették meg, hanem a versenytársaknak is jelentős kárt okoztak, és lényegében a piaci verseny tisztaságát, a lapkiadás hitelességét veszélyeztették. A lapkiadók ellen indított versenyfelügyeleti eljárások többsége jelképes – fél- vagy egymillió forint – összegű bírsággal zárult, míg számos esetben a GVH Versenytanácsa csekély súlyúnak minősítette a jogsértéseket, és megszüntette az eljárást.
Jelen tanulmány részletesen elemzi, hogy mi tekinthető a lapkiadásban az áru lényeges tulajdonságának, ezen tényezők milyen jelentőséggel bírnak a fogyasztók számára, illetve milyen aggályok merülhetnek fel a szakma által hitelesnek elfogadott adatokkal kapcsolatban. A szerző az elmúlt egy évtizedben indított ügyeket veszi górcső alá, különös tekintettel a közérdek védelmének kérdésére, amely számos esetben a vizsgálatok megszüntetésének nem kellően meg alapozott indoka volt.
