emberrablás


selarpi # 2009.03.28. 13:26

Üdvözlöm!
Óriási a gondom, mert én egy vendéglátós vagyok, és 4 évvel ezelőtt bejött az üzletünkbe 3 angol férfi, itallapról rendeltek, sokáig szórakoztak, majd amikor a számlát kérték, derült ki hogy nincs náluk elég készpénz. Sajnos az üzletben nem fogadunk el kártyát,ezért felajánlottam, hogy autómatából vegyenek le pénzt. Megkértek, hogy mutassam meg, és én kikísértem az egyiket , de onnan sem tudott levenni eleget, így mondtam, hogy egy bankhoz kéne elmenni.Úgy is lett, elmentünk, majd a pénzzel együtt visszamentünk.A többiek addig szórakoztak.Kifizették,majd távoztak.Hetekkel később jött egy feljelentés,a vendégeink egy magyar barátjuk segítségével, aki ott sem volt,irt egy feljelentést, jól kitekerve, tele hazugsággal! Jelenleg emberrablás miatt állok a tárgyalás előtt!! Mindezt azért, mert egyedül kikisértem, és a többi addig bent maradt a boltban.Fogalmam sincs mit hibáztam, szerintem teljesen életszerű amit tettem, és kivetni való sem lehetne benne.Arról nem is beszélve, hogy fizetés nélkül, szerintem a TESCO-ból sem lehet távozni!!Arról nem is beszélve, hogy álmomban meg nem fordult volna, hogy egyszer még azért leszek hibás, mert valakinek segítek. 42 éves vagyok .3gyermekes, teljesen normális életet élő családapa.A rendőrség már többször kezdeményezte, hogy büncselekmény hiányában szüntessék meg az eljárást, de az ügyészség nem tett semmit.Az ott sem volt vendég a létező összes hatóságnál feljelentett azóta, de semmiféle szabálytalanságot nem találtak.Mint , kiderült, a magyar "barát" mindezt azért csinálta, hogy imponáljon a külföldi partnereknek, és meg tudja mutatni, hogy Ő mindent "elintéz" ! Sikerült, mert lehet, hogy engem ezért! elítélhetnek! Ja még hozzá tenném, hogy a feljelentés jó két héttel később történt meg a részükről. Gondolom, ha valós vendégeknek ,, bármi nemű panaszuk lett volna, azonnal a hatóságokhoz fordulnak, és nem így két héttel később.
Nagyon várom segítségüket!

_Wasp_ # 2009.03.28. 13:51

konkrétan milyen segítségre gondolt? (van esetleg kérdés, stb?)


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Tamás123 # 2009.03.28. 13:57

selarpi

Nem vagyok jogász. Feltételezem, hogy szóltál a vendégeknek, hogy fizessék ki a számlát távozás előtt, majd utána "segítettél" a pénzfelvételben. Feltételezem, hogy a "magyar barát" és társai a Btk. 175/A. § (1) "szabadon bocsátását a követelés teljesítésétől teszi függővé" részt lovagolják meg.

Nincs arra tanúd, hogy semmiféle erőszakos megnyilvánulásod nem volt a vendégekkel szemben, akivel elmentél pénzt felvenni?

selarpi # 2009.03.28. 14:02

Nem tudom , teljesen tanácstalan vagyok, mert az emberrablás egy kicsit más a számomra, és nem értem hogy tuja ezt valaki így kiforgatni. Tudom az emberrablás meghatározását, mert már utánanéztem, de ez akkor is más.És egyáltalán nem értem, hogy a törvény bírái ezt miért nem látják, illetve nem tudom , hogy hol hibáztam???

selarpi # 2009.03.28. 14:07

Vannak tanúk a kollegáim,akik női alkalmazottak,míg én kint voltam, mindent elmondtak, de persze egy külföldi vallomása mindíg többet nyom, mint a saját honfitársunké!Ezt már észrevettem! Tiszta szégyen!

Tamás123 # 2009.03.28. 14:15

Selarpi!

Hülye büntetőügyekbe kerültem én is, emiatt sokat olvasom a Btk.-t, emiatt mertem belekontárkodni. (Nálunk, belőlem, a kétszeres feljelentőből kreáltak vádlottat, kiskorú veszélyeztetőt, míg a tettes bűncselekményét elkenték, nem engedték ki ügyészi szakból, ugyanis rendőri vezető az ismerőse)

Épp amiatt kérdeztem rá arra, hogy hátha van tanúd arra, hogy a részedről semmiféle erőszakosság, a vendégek akaratával ellentétes kényszerítő magatartás nem merült fel.

Természetesen jelen esetben az nem meríti ki a vendégek akaratával ellentétes magatartást, hogy távozás előtti fizetésre szólítottad fel őket, ez önmagában normális.

_Wasp_ # 2009.03.28. 14:25

Vannak tanúk a kollegáim,akik női alkalmazottak,míg én kint voltam, mindent elmondtak, de persze egy külföldi vallomása mindíg többet nyom, mint a saját honfitársunké!
Ez nem igaz. A bíróság minden bizonyítékot értékel, és a végén dönt. Te még el se jutottál ebbe a szakaszba.

Nem tudom , teljesen tanácstalan vagyok, mert az emberrablás egy kicsit más a számomra
Amit leírtál az nem valósít meg bűncselekményt. Problémád akkor lehet, ha a bíróság más történeti tényállást állapít majd meg - olyant, mint ami feltehetően a vádban szerepel.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

selarpi # 2009.03.28. 14:27

Tegnap pont egy fogyasztóvédelmi, és rendőri ellenőrzés volt, és a szervek szemtanúi voltak egy hasonló esetnek,és megkérdeztem tőlük, hogy akkor most mi a helyes lépés, de csak álltak ,és nem szóltak semmit, majd mondtam, hogy jó, akkor most kimegyek az automatához, és kész!Tudom , hogy ez emberrablás, de mit tegyek? Ha nem megyek a vendéggel, vagy nem jön vissza, vagy nem mindig tudják használni a kártyájukat.Ez van. Csak ez egy veszélyes játék!! Amig a bírák nem állnak a mi oldalunkon....! És ezen röhög már fél európa, hogy ma magyarországon bárhova bemehet egy külföldi, és fogyaszthat, nem kell kifizetni, mert nem tudnak vele mit csinálni.Azért ezt külföldön nem merném megcsinálni!!!

selarpi # 2009.03.28. 14:30

Sajnos valahogy úgy van, ha valaki személyes szabadságát valamilyen feltételhez kötöd/kifizeti a számlát/akkor emberrablásnak számít

selarpi # 2009.03.28. 14:35

Mellesleg egy ilyen eset el sem szabadott volna jusson a bírósági szakaszba, a rendőrség azért is kérte. A 4 év alatt próbálták önbíráskodásnak beállítani, aztán , zsarolásnak, majd aztán emberrablásnak, majd visszadobták önbíráskodásnak ismét, és most újból emberrablás lett.Sajnos a külföldiek nagyon jól beszéltek, szép kis történetet adtak a szájukba, én elolvastam,!!Ha a fele is igaz volna, is sok lenne!Én meg max mondhatom, hogy nem igaz az egészből semmi

_Wasp_ # 2009.03.28. 14:40

azt elfelejtetted írni, hogy a bárkit a személyes szabadságától megfosztottál, vagy kényszerítettél valakit valamire. Azt írtad, hogy "elkisérted" az egyiket, ennyi.

Nem lehet tudni, mit állapítanak meg, mert nem azt írtad le, ami a törvényi tényállás lesz, hanem azt, amit a bíróság előtt előadni tervezel.

Ha azt állapítják meg, amit elmondtál, akkor semmi gond.

De ha úgy látják, hogy más történt, akkor lehet amit megállapítanak majd pl:

Kényszerítés
174. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Személyi szabadság megsértése
175. § (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Emberrablás
175/A. § (1) Aki mást személyi szabadságától erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, illetve védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva megfoszt, és szabadon bocsátását követelés teljesítésétől teszi függővé, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

selarpi # 2009.03.28. 14:48

Semmilyen erőszak nem volt, és ezt kíváncsi lennék hogyan szeretnék rám bizonyítani, annyi volt amit leirtam.De ezt ki is lehet ám tekerni! Sajnos , hallottam, hogy minden ilyen ügyet emberrablásba tesznek, aztán védd magad ahogy tudod!

_Wasp_ # 2009.03.28. 14:51

Sajnos , hallottam, hogy minden ilyen ügyet emberrablásba tesznek, aztán védd magad ahogy tudod!
nem neked kell védekezni, nekik kell bizonyítani, hogy bűnös vagy. Ha nem tudják bizonyítani, akkor nem fognak elítélni.

Azt honnan tudhatnánk, hogy milyen, általad nem említett/nem tudott bizonyítékok/tények szólnak ellened?


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Tamás123 # 2009.03.28. 14:51

Amúgy 1-2 órával ezelőtt beszélgettünk egy másik topicban a személyi szabadságról, hogy mi értendő ezalatt. Valljuk be, mindenkinek nagyon érzékeny pontja, ha úgy érzi, hogy korlátozzák, megakadályozzák a személyi szabadságában. Véleményem szerint az emberrablás is szoros összefüggésben van valakinek a személyi szabadságának az akarata ellenére történő korlátozásával. Tehát nem szükséges hozzá az, hogy fizikailag is helyváltoztatás történjen.

Kb. egy éve felszállok egy villamosra, a gondolataim teljesen máshol jártak, elfelejtettem jegyet lyukasztani. Jön az ellenőr. "Jegyeket, bérleteket kérem!" Felébredtem a gondolataimból és tök normálisan mondom neki, hogy elfelejtettem lyukasztani, de kilyukasztom, elő is vettem. Megjelent a két társa, és körbeálltak úgy hárman, olyan kétméteres legények. Teljesen udvariasan beszéltem velük, elkezdték az alpári stílusban, hogy adjam oda a személyimet. Mondom nem adom, mivel nem hatóság. Folytatják alpári stílusban, hogy fizessek ennyit, meg annyit. Mondom, nem fizetek, állítsák ki a csekket. Végülis pár perc eszmecsere után oda jutottunk, mondtam neki, ha bármi gondjuk van velem, hívjunk rendőrt, de ne akadályozzák meg az utamat, közben le is szálltam velük. Na a rendőrség megemlítése hatott, erre félreálltak. Szóval egyáltalán nincs joga egy BKV ellenőrnek megakadályozni a személyes szabadságomban, de még a személyimet sem vagyok neki köteles odaadni, hívhat rendőrt.

selarpi # 2009.03.28. 15:00

Ebben igazad van, de azért uram bocsánat, egy vendéglátóhelyen való fogyasztást már csak ne akarjunk elsumákolni:) Persze a jogait mindenki jól ismeri, csak a kötelességeiket felejtik el az emberek!

_Wasp_ # 2009.03.28. 15:04

jogok és kötelességek
természetesen pl. jogodban állt volna rendőrt hívni, és kötelességed lett volna úgy eljárni ahogy tőled (és az adott helyzetben általában) elvárható.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

selarpi # 2009.03.28. 15:08

Miért kellett volna rendőrt hivni, ha valaki saját akaratából ki akar menni a pénzéért, eszembe sem jut ezért rendőrt hívni. Ja ha egyáltalán nem fizet, és megtagadja a fizetést, rendőrt hívok, de megjegyzem semmit sem tudnak csinálni, csak az adatokat veszik fel. és 8 napon belül kikérheted, majd polgári per! Na ennyit a rendőri intézkedésről...

_Wasp_ # 2009.03.28. 15:14

még mindig nem értem, mi a kérdésed.

Ha nem követtél el semmit, akkor nem fognak elítélni, sőt a feljelentőt fenyegeti többek között a hamis vád miatti elítélés.

Ha elkövettél valamit, és kiderül, akkor várhatóan elmeszelnek. Jogosan, hiszen megérdemled.

Ha nem követtél el semmit, viszont bizonyítják hogy de, akkor elítélhetnek. Ez ugye a rossz eset. Azt viszont ugyan honnan tudhatnánk, hogy milyen bizonyíték szól majd ellened?

(Nyilván a tanúk vallanak valamit. De mit? Azt amit te? Mást? A bíróság megvizsgálja a tanúk szavahihetőségét, és a vallomásoknak a tényekkel mutatott összhangját, és ítéletet hoz.)


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

selarpi # 2009.03.28. 15:19

Félek, mert egy másik vendéglátós is hasonlóért csücsült, most engedték ki 7 hónap előzetesből, 30 tanu elmondta hogy mi történt, és a rendőrség a 3 részeg svédnek jobban hitt!!Itt ez a gond!

Tamás123 # 2009.03.28. 15:43

Idézlek _Wasp_

"Ha elkövettél valamit, és kiderül, akkor várhatóan elmeszelnek. Jogosan, hiszen megérdemled."

Azért ehhez hozzáfűzném, különösen a "jogosan, hisz megérdemelted" részéhez, hogy kíváncsi leszek, hogy mennyire vizsgálja majd a bíróság azt, hogy mik vezettek el addig, hogy elkövettem valamit. Gondolok itt a becsületsértésre. Valószínű, hogy elkövettem. De figyelembe fogják-e azt venni, hogy miknek a hatására követtem el? Hogy két éven át türelmes, jogszerű voltam, a valódi kiskorú veszélyeztetőt futni hagyja a rendőrség/ügyészség (egy-két embere) és belőlem kreál vádlottat.

De gondolom ezt hívja a jog az enyhítő körülményeknek.

_Wasp_ # 2009.03.28. 18:25

De gondolom ezt hívja a jog az enyhítő körülményeknek.
A büntetések kiszabásánál a felróható sértetti magatartás általában enyhítő körülményként jelentkezik.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Tamás123 # 2009.03.29. 18:07

selarpi!

Bárhogy is nézzük az emberrablás szerintem itt egyáltalán nem jöhet szóba.A Btk. 175/A. § (1) „szabadon bocsátását a követelés teljesítésétől teszi függővé“ mindössze a szavak meglovaglása a "magyar barát" és tárasi részéről, a nyakamat teszem rá, hogy a jogalkotó nem ilyen szándékkal írta, tehát szó sincs emberrablásról. Mert azért egy vendéglátóhely olyan, ha bemegy és fogyaszt a vendég, akkior fizetni kell, vagy legalábbis illik.

Félre ne érts, nem tételezem fel, hogy erőszakot alkalmaztál, de ha valaki hasonló szituban erőszakot vagy fenyegetést alkalmaz, akkor a kényszerítés jöhet szóba, nem pedig emberrablás. Ez sokkal kisebb fajsúlyú már.

Kényszerítéskényszerítés

174. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

De mondom én, hogy mit javaslok neked, feltételezem, hogy te is hozzájuk hasonlóan viselkedtél.

Menj be egy olyan áruházba, ahol biztonsági szolgálat van és meséld el nekik a történetedet. Az itteni biztonsági emberek le vannak szabályozva, hogy mit tehetnek meg. Láttam már én is olyat, hogy a pénztár után odamentek valakihez, gondolom megkérték, felszólították, hogy menjen velük. Itt most 2 verzió állhat elő:

  1. Megy az illető
  2. Nem akar menni az illető.

Gondolom, ha nem megy az illető, fizikai és egyéb erőszakot akkor sem alkalmazhatnak, szerintem rendőrt hívhatnak.

Amit én láttam, ment velük az illető és bementek egy zárt helyre. Mégsem követtek el a biztonsági őrök semmi törvénysértőt, de ezek nekik pontosan elő vannak írva, hogy meddig mehetnek el. A te helyedben beszélnék velük, úgy érzem, hogy te is hasonlóan viselkedtél, mint ami elfogadott és nincs benne semmi törvényellenes.

Tamás123 # 2009.03.29. 19:25

Ezzel a témával kapcsolatban viszont én is szeretnék kérdezni.

2006. augusztusban a volt feleségem(akkor még feleségem) és az élettársa önkényesen, a a beleegyezésem, sőt megkérdezésem nélkül elvitték a fiamat 100 km-re.

2007. februárjában ideiglenesen a feléségem nevelésébe, gondozásába helyezte el a fiamat, valamikor tartózkodási helyet is létesítettek neki a feleségem élettársánál.

Most nem akarom megkeresni, de valahol írja a Csjt., hogy a gyermek lakóhelyének megváltoztatásához - ha jól rémlik - még a szülők különélése után is szükséges a különélő szülő hozzájárulása is. ObudaFan is említette ezt egy másik fórumban, hogy szükséges a különélő szülő hozzájárulása.

DE! Mi van olyan esetben, amikor egyáltalán meg sem kérdezték a különélő szülőt, sőt tudva azt, hogy ezt én ellenzem, tartózkodási helyet létesítettek neki 100 km-re, ahol életvitelszerűen él? Mit lehet ilyenkor tenni, ha már előírja a Csjt., amire utaltam?

Ilyen esetben az emberrablás nem helytálló?

_Wasp_ # 2009.03.29. 21:09

Ilyen esetben az emberrablás nem helytálló?
egyáltalán nem. Kábé köze sincs hozzá.

ilyen esetben bírósághoz lehetett volna fordulni, ami az alapján dönt, mi állt volna inkább a gyermek érdekében


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

guba # 2009.03.30. 18:26

Az életben az ehhez hasonló esetek úgy szoktak előfordulni, hogy a vendéglátós bordélyt vezet, a vendégek pedig nem tudják kifizetni a harmincezres koktélokat, meg a lányokat. Ekkor szokták a vendéglátók szelíden marasztalni a társaság egy két tagját, míg a többiek, vagy valaki elmegy pénzt kivenni. De nem bűncselekmény ez, mert a vendéglátás korrekt, és mindenki mindent szabad akaratából tesz. :)