Mi történik, ha nem vonulok be?


ius latratus # 2014.10.27. 15:50

És most egy tízezres csekk tényleg megér egy ilyen herce-hurcát?
Vagy te tényleg azt hiszed, hogy ezzel mártírrá válsz? Erre van egy jobb szó, de hát ne személyeskedjünk.
Sok sikert!

pappcs # 2014.10.27. 13:49

így ebben a sorrendben. A tárgyalás távollétben is megtartható, aztán jön az elővezetés ha ez sikertelen, akkor az elfogató parancs. (Ha két évig lapítasz az usa-ban utána már nem végrehajtható a végzés, de ha a szokásos módon tologatják az aktát és eltelik két eljárási cselekmény közt a 6 hónap, akkor az esetben sem végrehajtható. Van egy harmadik verzió is: az átváltoztatásról szóló végzés jogerőre emelkedésétől számított egy év után nincs helye az elzárás átváltoztatásának) Illetve az alaphatározat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül helye van közmunkára való átváltoztatásnak, ez 10 ezer esetén két nap. Amúgy a fogház se olyan nagy szám két nap simán kibírható, ami gyakorlatban egy nap mert minden megkezdett nap egy napnak számít és pl. Baracskán reggel van szabadítás, tehát reggel bemész, másnap hajnalban meg már ki is engednek.

holex # 2014.10.25. 23:01

Közlekedési szabálysértés miatt 10000 Ft helyszíni bírságot kaptam. Mivel ezt eléggé túlzásnak érzem, nem fizettem (nem a zebrán mentem át, úgy, hogy még látótávolságban sem volt kocsi...), úgy döntöttem, hogy ülni fogok. A kérdésem először is az, hogy mi történik, ha nem megyek el a tárgyalásra? Más: ha kiszabják a 2 nap fogházat, amikor ülnöm kell, nem leszek az országban (huzamosabb ideig az USA-ban leszek), akkor mit tudnak csinálni? Körözést adnak ki ellenem? Ha közben hazajövök, még a reptéren letartóztatnak? Vagy hogy működik ez?