21 gyanúsított ellen emelt vádat az ügyészség a brókerbotrányban, köztük van Forró Tamás tévériporter, jelentette a hírTV munkatársa a vádiratot ismertető ügyészségi sajtótájékoztatóról.

Az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila, a másodrendű Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezetője, a harmadrendű pedig Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatója. Vagyis hamisnak bizonyultak azok a sajtóhírek, hogy Rejtő E. Tiborral az ügyészség vádalkut kötött. A vádlottak között van még Garamszegi Gábor, volt fővárosi MSZP-s képviselő is.

A vádirat szerint 23 milliárd forintot sikkasztottak el, amivel összesen 8,3 milliárd forint kárt okoztak. Ebből 6,3 milliárd forint négy olyan cégnél van, amelynek számláit az ügyészség zárolta.

Az ügyészségi sajtótájékoztatón elhangzott: az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila – amennyiben a bíróság bűnösnek találja – 5-10 éves börtönbüntetésre számíthat. A teljes vádiratot néhány nap múlva hozzák nyilvánosságra az ügyészek, akik újságírói kérdésekre a tájékoztató végén nem válaszoltak.