Oktatási azonosítót kap minden általános és középiskolai tanár és diák. Az első plasztiklapokat a pedagógusok és az ombudsman meglepetésére már ki is osztották. A tárca senkit nem tájékoztatott előre az újdonságról.

Meglepődéssel vegyes döbbenettel vette át a napokban több száz pedagógus egy taj-kártyához hasonlító kis plasztiklapot, melyen a saját személyi adataik mellett egy tizenegy jegyű véletlenszerűen létrehozott egyéni azonosító szám szerepelt. Az oktatási tárca ugyanis – állította egy, a Magyar Hírlap által megkérdezett tanár – elfelejtette értesíteni az érintetteket az újdonság bevezetéséről, arról, hogy november harmincadikáig minden közoktatási szereplő, általános és középiskolai tanár és diák megkapja saját kártyáját.

Mindez azért is érthetetlen, mert a kártya semmilyen jogszabályt nem sért, sőt törvény, illetve kormányrendelet írja elő a tárcának, hogy vezessen be egy egyéni azonosítót – mondta Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman, akit a minisztérium szintén nem tájékoztatott az újdonságról. A tárca szerint az azonosítóval, illetve az ezt tároló naprakész nyilvántartásokkal elsősorban azt próbálják kiküszöbölni, hogy egy iskola “fantomdiákok” után vegye fel az állami támogatásokat, és hogy a diákok – illetve, akik már nem azok – jogtalanul vegyék igénybe az utazási kedvezményeket.

Tavaly nyáron a Magyar Hírlap számolt be először arról, hogy egy kőbányai iskolában nem létező diákok nevét is beírták az osztálynaplóba, sőt le is osztályozták őket, az intézmény pedig felvette az értük járó állami fejkvótát. Idén májusban szintén a lap írta meg, hogy egy Borsod megyei oktatási alapítvány harmincmillió forint minisztériumi támogatást vett fel fantomdiákok után. A tanárok is hasonló okokból kapnak azonosítót: az ő esetükben a foglalkoztatotti jogviszonyhoz kapcsolódó juttatásokat és a pedagógusoknak járó kedvezmények igénybevételének jogosságát ellenőrizheti majd a szaktárca, valamint hogy rendelkeznek-e megfelelő szakképzettséggel az iskolában ellátott pluszfeladataikhoz.

Az azonosító kártyával nem tűnnek el sem a pedagógus, sem a diákigazolványok, sőt a kiosztott azonosító számok a diákigazolvány-igénylésekhez is kellenek majd. Az oktatási azonosítót hamarosan a felsőoktatásban is bevezetik, ott is elsősorban azért, hogy valaki ne vehessen jogtalanul igénybe állami kedvezményeket, ne járjon például két egyetemen is ingyenes képzésre.