A MEH Elektronikuskormányzat-központ az előírt határidőre, 2006. május 1-jére alkalmassá tette a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszert arra, hogy az alkalmas legyen az elektronikus adó- és járulékbevallással kapcsolatos ügyfélbarát ügyintézésre.

2006. május 2-án Baja Ferenc kormánymegbízott rendszerbemutató keretében tájékoztatást adott a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer adó- és járulékbevallást érintő működéséről.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény alapján havi adó- és járulékbevallás benyújtására 2006. májusától kötelezettek:

  • a 2005. december 31-ei állapot szerinti 10.000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózó,
  • az az adózó, amelynek (akinek) adóztatási feladatait a Pest Megyei és Fővárosi Kiemelt Adózók Igazgatósága látja el,
  • a – fő szabály szerint – havonta, illetőleg negyedévenként bevallásra kötelezett adózó,
  • a havi adó- és járulékbevallás benyújtását 2006. májusától választók,
  • a havi adó- és járulékbevallás benyújtására 2007. évtől kötelezettek.

Első alkalommal az elektronikus egyéni járulék-nyilvántartás adatszolgáltatás keretében május 12-éig több mint 50 ezer cég kétmillió munkavállalójáról érkeznek adatok a rendszerbe.

A járulékbevallás menete:

A májusi járulékbevalláshoz (majd később az adóbevallásokhoz és adatszolgáltatásokhoz) Ügyfélkapu regisztráció szükséges. A regisztrációt annak a magánszemélynek kell elvégeznie, aki a bevallásokat el fogja küldeni az adóhatósághoz:

  • ez a személy lehet az adózó önmaga (adószámmal rendelkező magánszemély, egyéni vállalkozó esetén),
  • az adózó törvényes képviselője (pl. egy Kft. ügyvezetője),
  • továbbá valamennyi adózó tekintetében annak meghatalmazottja, megbízottja (pl. könyvelő, adótanácsadó stb.) is

A regisztráció elvégezhető az okmányirodákban, megfelelő digitális aláírással elektronikusan. mennyiben az adott magánszemély már korábban létrehozta az ügyfélkapuját, úgy nincs szükség újabb létrehozására.

Az ügyfélkapus regisztrációt követő 8 napon belül e kötelezettsége teljesítéséről az adózónak a 06180. számú “Bejelentés és regisztrációs adatlap” elnevezésű nyomtatványon bejelentést kell tennie az APEH-nak.

Az ügyfélkapus regisztráció és az APEH-es bejelentés után van arra lehetősége az ügyfélnek, hogy a Kormányzati Portálon keresztül, az Ügyfélkapu segítségével teljesítse járulékbevallással kapcsolatos kötelezettségét.

A kötelezettség három lépésből áll: Az adó- és járulékbevalláshoz nélkülözhetetlen az APEH oldaláról letölteni az ABEV-programot és a bevallásnak megfelelő nyomtatvány, majd ezek után ezeket telepítve a saját gépen elkészíteni a bevallást. Az utolsó lépésben pedig a Kormányzati Portálon fel kell tölteni az elkészített anyagot.

On-line oktatóanyag:

Az elektronikus adó- és járulékbevallással kapcsolatos tudnivalók megismertetését interaktív oktató anyag segíti, mely két részből áll:

  • az elektronikus adó- és járulékbevallás menete,
  • általános ismeretek az elektronikus ügyintézésről a közigazgatásban.

Az oktató anyag mindenki számára elérhető a www.magyarország.hu és a www.apeh.hu honlapokon.

Garanciák a használattal kapcsolatban:

A várható terhelést megbízhatóan és megfelelő biztonsággal kiszolgáló rendszer került kiépítésre, nemzetközi hírű hazai informatikai cég minőségbiztosításával.

Az APEH mindent elkövet annak érdekében, hogy a szolgáltatás zökkenőmentesen működjön. Jelentős működési kiesés esetén – annak érdekében, hogy az adózót joghátrány ne érje – a hibabejelentes@kr.gov.hu e-mail címre írt kérés esetén az eseményről elektronikus igazolást állítanak ki.