December 7-én Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke “Versenykultúráért” díjat adott át Dr. Boytha Györgynének. A “Versenykultúráért” díjat a GVH Versenykultúra Központja alapította, idén másodszor került átadásra. Az elismerést – a GVH szándékai szerint – azok a szakemberek kaphatják meg, akik a legtöbbet teszik a hazai versenykultúra fejlesztéséért az adott évben. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

A piacgazdaság alapja a verseny, de nem jó, ha ezt a mondat nem több egy egyszerű jelszónál – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúráért díjátadó ünnepségén. Sólyom László köszöntőjében hangsúlyozta: a történelem során bebizonyosodott, hogy a korlátlan verseny felfalja gyermekeit, ezért szabályozott mederbe kell terelni, hogy betölthesse célját. Ezt a feladatot kell elvégeznie a versenyjog eszközeivel a versenyhatóságnak. Ám nem csak a versengő vállalkozásokat kell megregulázni, hanem a fogyasztóknak is segítséget kell adni, hogy megvédhessék magukat a tisztességtelen módszereket használóktól. Ez szintén rendkívül fontos feladata a versenyhatóságnak – jelentette ki a köztársasági elnök. Sólyom László leszögezte: az államszervezet egészsége szempontjából rendkívül fontosnak tartja, így a legteljesebb mértékben támogatja a GVH függetlenségét és tevékenységi körének változatlanságát.

A versenykultúra fejlesztése ugyanolyan fontos kötelezettségünk, mint a versenyfelügyelet vagy a versenypártolás – mondta Nagy Zoltán a GVH elnöke. A hatóság komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a magyar társadalom minél szélesebb rétegeihez jussanak el a piaci verseny szabályaival, a versenyhatóság működésével kapcsolatos ismeretek. A GVH felismerte, hogy csak akkor születhetnek versenybarát jogszabályok, ha a döntéshozók tisztában vannak a gazdasági verseny előnyeivel. A vállalkozások csak akkor képesek jogkövető magatartást folytatni, ha pontosan ismerik a versenyjogi előírásokat. Ahhoz, hogy a verseny előnyeit maguk a fogyasztók is élvezhessék, tudatában kell lenniük, hogy mindig választhatnak a versengő vállalkozások között. A jó minőségű terméket olcsón előállító gyártót vásárlásukkal “jutalmazva” maguk is segíthetik a tisztességesen versengőket az előrejutásban.

Ezen célok eléréséhez nagy segítséget nyújt Dr. Boytha Györgyné, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karának címzetes egyetemi docense, illetve az ugyanitt működő Versenyjogi Kutató Központ Bizottságának elnöke. Dr. Boytha Györgyné a Gazdasági Versenyhivatal megalakulásától, 1991. január 1-től egészen a 2000 évben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig dolgozott a hivatalban elnökhelyettesként, egyben a Versenytanács elnökeként. Oktatói tevékenyégét a Jogi Továbbképző Intézetben, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatja. A versenyjog oktatásának nemcsak a PPKE jogi karán letéteményese, hanem az országban is, amit jól mutat a PPKE berkein belül működő Versenyjogi Kutató Központ létrehozatala, amely Boytha Györgyné aktív közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg.