A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogsegélyszolgálata látta el Gergely Zsófia, az Origo.hu újságírójának képviseletét abban a perben, amelyet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellen indított a Fővárosi Bíróságon.

Az újságíró arra volt kíváncsi, hogy a Gripen vadászgép-beszerzések ellentételezéseként mely cégek milyen teljesítéseit fogadta el a GKM, milyen beruházásokat hajtottak végre közel 200 milliárd forint értékben. A minisztérium megtagadta, hogy erről tájékoztatást adjon, ezért kellett bírósághoz fordulni, amely az ellentételezés részleteinek nyilvánosságáról döntött. A per tárgya tehát az volt, hogy az adófizetőknek joguk van-e tudni, mi történt a 200 milliárd forint értékű ellentételezéssel – a kérdésre választ adott a Fővárosi Bíróság első fokú ítélete.

A Fővárosi Bíróság a mai napon hozott nem jogerős ítéletében azt a határozatot hozta, hogy a GKM köteles kiadni az Ellentételezési Bizottság által 2007. november 9-ig elfogadott teljesítések listáját. A Bíróság hangsúlyozta, hogy itt közpénzekről van szó, melyeknek nyilvánosnak kell lenniük és ezen adatoknak a nyilvánosságtól való elzárására önmagában nem elég, hogy a szerződő fél üzleti titkok védelmére hivatkozik.

A tárgyalásról készített videót itt tekintheti meg