A televízió készülékek üzemben tartási díjával kapcsolatos előírások hatékonyabb betartatásáról egyeztetett hétfőn dr. Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke és dr. Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke.

Mint ismeretes a médiatörvény alapján televízió készülék üzemben tartási díjat kell fizetni annak, aki vendéglátóhelyen, szállodában, vagy más kereskedelmi egységben nyilvános területen televízió készüléket üzemeltet. Az APEH a jövőben az önkormányzati adóhatóságok bevonásával egyezteti majd a bejelentések alapján, kinek kellene, és ki fizet ténylegesen televízió készülék üzemben tartási díjat.

Az APEH-hoz érkező adatok alapján úgy tűnik, hogy sokan „elfelejtik” teljesíteni ezt a kötelezettségüket, és nem fizetnek televízió készülék üzemben tartási díjat. Az ORTT számításai szerint pedig lényegesen nagyobb befizetés lenne az indokolt a kereskedelmi egységekben, vendéglátóhelyeken, szállodákban üzemeltetett televízió készülékek után. A kiemelkedő érdeklődésre számot tartó események, mint például a most zajló Futball Európa Bajnokság, vagy a Forma 1-es futamokkor ugyanis éttermek, kávézók vendégcsalogatásra használják a közvetítések nagy képernyős kivetítését, de a díjfizetés a készülék üzemeltetése után már nem feltétlenül jelenik meg a „közös kasszában”.

Az állami költségvetésről szóló törvény, valamint a médiatörvény az APEH – mint az üzemben tartási díj beszedésével megbízott – számára kötelezettséget ír elő arra, hogy a televízió készülék üzemben tartási díjat beszedje, és azt továbbítsa a Műsorszolgáltatási Alapba.

A televízió készülék üzemben tartási díjat az APEH által rendszeresített nyomtatványon a – választott – bejelentés gyakoriságnak megfelelően kell teljesíteni a kötelezetteknek.