A Fővárosi Közgyűlés az ombudsman második vizsgálatát követően módosította, egyértelművé tette a rendeletet, amely szabályozta, miként büntethető a várakozási övezetekben díjfizetés nélkül parkoló jármű tulajdonosa. A türelmi idő letelte után a parkolóőr ezentúl csak egyszer tehet “mikuláscsomagot” az autóra, ott pedig, ahol időben korlátozott a várakozás, csak a megjelölt idő letelte után szabható ki újra a pótdíj.

Az ombudsman először két éve fogalmazta meg, hogy a parkolási társaságok önkényesen értelmezik a Közgyűlés rendeletét, amikor többször is pótdíjat vetnek ki a díjfizetés nélkül ugyanott, huzamosabb ideig parkoló járműre. Ez az eljárás a jogállamiság elvével, illetve a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszás – állapította meg a 2006-2007-es vizsgálat, amelyre érdemi válasz akkor nem érkezett.

Több panasz nyomán Dr. Szabó Máté idén újabb vizsgálatot folytatott. Megkereste a parkolási társaság vezetőjét, akitől azt az állásfoglalást kapta, hogy az üzemeltetőnek lehetősége van az ismételt várakozási díjkülönbözet és parkolási pótdíj kivetésére. Amennyiben az üzemeltető társaság nem így járna el, azzal az autók tulajdonosait a jogkövető magatartás helyett szabálytalanságra, a díjfizetés kerülésére ösztönözné – szólt a magyarázat.

Az ombudsman ezzel szemben a jelentésében megállapította, hogy a parkolási társaság továbbra is önkényesen értelmezi a közgyűlési rendeletet. Az ugyanis nem ad felhatalmazást arra, hogy a jogszabályi rendelkezéseken túlterjeszkedve a társaság maga próbálja – a megítélése szerinti – jogkövető magatartásra ösztönözni az autósokat. Ennek alapján ugyanis az első pótdíjazástól kezdve akár folyamatosan újabb és újabb fizetési felszólítást helyezhetnének el a gépjármű szélvédőjén. Az országgyűlési biztos ezért felkérte a fővárosi közgyűlést, hogy a rendeletét módosítva pontosítsa a parkolási- és pótdíjak kivetésének módját.

A Fővárosi Közgyűlés 38/2008 számú önkormányzati rendeletében módosította a korábbi szabályozást. A pontosított rendelet egyebek között azt írja, hogy “Az azonos helyen várakozó gépjárműre, üzemidőben, díjfizetés nélküli várakozás miatt csak egyszer lehet várakozási díjkülönbözetet és pótdíjat kiszabni.”, valamint “…a megengedett várakozási időtartamot túllépő gépjármű tulajdonosának pótdíjat kell fizetnie. A megengedett várakozási időtartam túllépése miatt kiszabott pótdíj az időtartam korlátozás leteltével újra kiszabható.”