Soha nem kérték egy-egy ítélet befolyásolására pártkörökből a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét; Havasiné Orbán Mária a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: egy működő demokráciában megnyugvással tölthetné el a politikusokat, hogy a bíró mindenkinek nemet mond.

A főbírójelölt szerint az egyenlő távolságtartásnak nem szinonimája a mindenkivel való összeborulás. Véleménye szerint “egy olyan országban, ahol sajnos szinte mindent átsző a politika, nagyon fontos, hogy a mindenkori kormányoktól függetlenül működjön a bírói testület vezérkara. Ez az állampolgárok számára is megnyugtató lehet.”

Azzal kapcsolatban, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesi posztjára kiírt pályázat már meg is jelent, tehát lehet hogy hamarabb lesz elnökhelyettes, mint hogy elnököt választana a parlament, Havasiné Orbán Mária azt mondta: nem szeretné örökölni a helyettesét. Az elnökhöz szerinte ugyanis kizárólag egyetlen egy embernek kell lojálisnak lennie: a helyettesének. Ha őt megválasztják elnöknek, akkor “törvényi szabályozás nélkül, kötelező önkorlátozással” a Legfelsőbb Bíróság összbírói értekezletének véleménye alapján dönt majd a helyettes személyéről – mondta Havasiné Orbán Mária.

Az elnökjelölt szerint tarthatatlan, hogy mindenütt közvetlen kollégáik értékelik a bírákat, ezért létrehozna egy szolgálati bíróságot, amely a fegyelmi ügyeket egységes szemlélet alapján tárgyalná.