Hiába jutott informálisan megállapodásra a Tanács és a Parlament múlt héten a harmadik távközlési csomagról, az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén módosításokat szavazott meg az ipari szakbizottság és a Tanács között múlt héten kialkudott szövegváltozathoz képest, melyről így harmadik olvasatban kell folytatni a tárgyalásokat.

Megállapodtak viszont a következő generációs hálózatokba való befektetés feltételeiről, a rádióspektrum-használat reformjáról, új fogyasztóvédelmi szabályokról és a személyiségi jogok védelméről a távközlésben.

Elfogadták viszont Malcolm Harbour brit néppárti képviselő, a csomag fogyasztóvédelmi aspektusaiért felelős raportőrének jelentését. A képviselők megszavazták továbbá a csomagnak az iparág számára legkritikusabb – a következő generációs kommunikációs hálózatokba történő befektetésekre vonatkozó – részét, valamint a rádióspektrum használat reformjáról, az új fogyasztóvédelmi szabályokról és digitális személyiségi jogok védelméről szóló fejezeteket.

A harmadik távközlési csomag véglegesítésének elhalasztásával azonban elbukott az EP és az Unió azon törekvése, hogy még a jelenlegi parlament mandátumának lejárta előtt elfogadják azt.

Az Unió vezetői szerint az európai gazdaság egyik húzóágazatának tartott távközlési szektorban és különösen a következő generációs nagy sebességű hálózatokban rejlő lehetőségeket csakis a csomag elfogadása nyomán tudja kihasználni a gazdaság.

A képviselők által szerdán megszavazott módosítás lehetetlenné tenné a tagállamok számára, hogy azok hatályos bírósági döntés nélkül kikapcsolják a polgárok internetes hozzáférését. A legtöbb tagállam azonban ellenzi ezt a módosító javaslatot, és helyette azt szeretnék, ha a rendőrség vagy egyéb szabályozó hatóság elvághatná a csatlakozását illegális célokra használó felhasználóknak. Mivel azonban a múlt héten ugyanezen téma kapcsán már engedni látszott a Tanács, szövegezési vagy szövegértelmezési eltérés lehet az uniós intézmények közti szembenállás mögött.

A képviselők 407 igen és 57 nem ellenében 171 tartózkodás mellett szavazták meg a módosítást, mely az EP első olvasati szövegével megegyezően úgy szól, hogy “semmilyen módon nem lehet korlátozni a végfelhasználók alapvető emberi és szabadságjogait, hatályos bírósági ítélet hiányában”. A Tanács ezt a szövegváltozatot az első olvasati jelentésből nem tartotta elfogadhatónak.

A csomag részét képezi a Harbour-jelentés mellett a spanyol néppárti Pial del Castillo szövege az új európai távközlési szabályozó testület, a BEREC létrehozásáról, melynek kapcsán szintén támogatásáról biztosította az EP a Tanácsot. A francia szocialista Catherine Trautmann elektronikus kommunikációs keretszabályozásáról szóló jelentését a fent említett hozzáférés letiltásáról szóló passzusok miatt nem fogadták el a képviselők. Mivel azonban a jelentéseket csomagban tárgyalták, várhatóan harmadik olvasati jóváhagyásra lesz szükség a csomag véglegesítéséhez.