Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az Újkorcsoport egy VI. kerületi rendelet miatt, amely szeptembertől megtiltja a szórakozóhelyeknek a 22 óra utáni nyitva tartást. Erről Kaderják Dániel, a civil szervezet elnöke sajtótájékoztatón beszélt hétfőn Budapesten, az Ab épülete előtt.

A szervezet elnöke azt mondta: a terézvárosi önkormányzat visszaél a rendeletalkotás jogával, a vendéglátóipari egységek pedig a szabályozás miatt “lehúzhatják a rolót”, ami akár 100 milliós kárt is okozhat a kerületnek a kieső adók miatt.

A rendelet – amely kimondja, hogy a vendéglátóipari egység és szórakozóhely csak 22 óráig tarthat nyitva, illetve a megfelelő engedélyek beszerzése után a nyitvatartási idő bizonyos mértékig meghosszabbítható – a turisztikai kár miatt akár nemzetgazdasági kárt is okozhat – hangsúlyozta Kaderják Dániel.

A szervezet azt várja az Ab-től, hogy megállapítsa: a nyugalomhoz való jog mellett létezik-e a kulturált szórakozáshoz való jog – tette hozzá.

Véleménye szerint az önkormányzat döntése nem számol a rendelet társadalmi, kulturális, nemzetgazdasági és turisztikai hatásaival.

“A kulturált szórakozáshoz való jog rovására aránytalan védelemben részesíti a helyiek nyugodt lakókörnyezethez való jogának gyakorlását” – közölte.

Kaderják Dániel az MTI kérdésére elmondta: azt várják az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg az önkormányzat rendeletét, vagy legalább azokat a részeket, amelyek korlátozzák az alkoholforgalmazást és a nyitva tartást. Remélik, hogy az Ab minél előbb foglalkozik az üggyel – tette hozzá.

A Főpolgármesteri Kabinet szerint a VI. kerületi, szeptemberben hatályba lépő rendelet miatt veszélybe kerülhet a pesti Broadway, de akár az egész főváros kulturális arculata is.

A kabinet hétfői ülésén elhangzottakat Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója közölte. E szerint a kerületi önkormányzatok a hasonló rendeletek alkotásakor kizárólag az adott területen élő helyi szavazópolgárok érdekeit veszik figyelembe, és nem foglalkoznak azzal, hogy a pesti Broadway-hez hasonló szórakozónegyedek egész Budapest kulturális arculata szempontjából meghatározók, emellett az idegenforgalmi és az iparűzési adóval komoly bevételt termelnek a városnak.

Kékesi Tibor (MSZP) országgyűlési képviselő, a VI. kerület tanácsnoka, a rendelet előterjesztője múlt pénteken elmondta, hogy a szabályozás csak a szállodákra és a benzinkutakra nem érvényes, minden más üzlet, vendéglátóipari egység és szórakozóhely csak 22 óráig tarthat nyitva, illetve a megfelelő engedélyek beszerzése után a nyitvatartási idő bizonyos mértékig meghosszabbítható.

Ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az üzletek a lakók legalább kétharmadának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak, de szeszes italt – egy előzőleg megalkotott rendelet értelmében – nem forgalmazhatnak ez idő alatt. A vendéglők és a szórakozóhelyek a hozzájárulás megszerzése után maximum éjjel 1 óráig lehetnek nyitva. Ha az utóbbi egy évben nem érkezett panasz a nyitvatartási idő meghosszabbításáért folyamodó üzlet ellen, akkor elég csak a lakók 50 százalékának hozzájárulása – tette hozzá.

Mint Kékesi Tibor megjegyezte, mintegy 100 olyan vendéglő és szórakozóhely lehet a kerületben, amely ellen sok a panasz.

A terézvárosi képviselő-testület csaknem egyhangúlag fogadta el a rendeletet, csak egy ellenszavazat volt.