Visszakapják pénzüket a Megasztár 4 hoppon maradt szavazói

2009.09.23. Jogi Fórum / GVH

A korábbiakkal szemben a Megasztár 4 című, a TV2-n sugárzott tehetségkutató műsor 8., a Fináléba jutásról döntő adásában megváltoztak a szavazás szabályai – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az ügyben a hatóság jogsértést azonban nem állapított meg, mivel a TV2-t működtető MTM-SBS Zrt. valamint a Megasztár műsorát készítő Interaktív Kft. vállalta, hogy kártalanítja a felesleges szavazatokat leadó nézőket.

A Gazdasági Versenyhivatal 2009 februárjában indított eljárást a Megasztár című műsor közreadója, az MTM-SBS Televízió Zrt. és a műsor készítője, az Interaktív Kft. ellen. A versenyhatóság észlelte, hogy a TV2 televíziós csatornán 2008 őszétől sugárzott Megasztár 4 című szórakoztató tehetségkutató műsor 8. döntőjében lebonyolítandó szavazás menetével kapcsolatosan a vállalkozások által közzétett egyes tájékoztatások megtéveszthették a nézőket.

A Megasztár 4 című műsor a nézői interaktivitásra épült. Akik emelt díjas SMS-ben és telefonon szavaztak, befolyásolhatták a versenyzők továbbjutását, a műsor végeredményét. A műsorfolyam hat rögzített és tíz élő adásból álló műsorsorozat volt. A műsor nyolc „döntőjének” és a Finálénak a résztvevőiről – a továbbjutókról, illetve végül a győztesről – szombattól szombatig (az előző adás végétől a soron következő adás végéig) szavazhattak a nézők. A műsor első hét döntőjében a nézői szavazatok határozták meg a sorrendet.

A 7. döntő menete ennek alapján a következő volt: A Megasztár zsűrijének döntését megelőzően, az adás utolsó szegmensében a szavazás egy rövid időre megállt. A nézői szavazatok alapján egy (a legtöbb szavazatot kapó) játékost a közönség továbbjuttatott. A szavazás újraindulása után a nézők – néhány percig – továbbszavazhattak a megmaradt három versenyzőre. A szavazás lezárásakor a legtöbb szavazatot kapott játékos továbbjutott, a másik két, kevesebb szavazatot begyűjtő versenyzőből – ahogyan a korábbi döntőkben – a zsűri választott. A 7. döntő befejezése után a Megasztárral kapcsolatos tájékoztatások a korábbiakhoz hasonló szavazási eljárásra hivatkozva buzdították a nézőket arra, hogy a kedvenc versenyzőiket támogassák szavazataikkal.

A 2008. december 6-i, 8. döntőben, ahol a tét a Fináléba jutás volt, hárman maradtak játékban. A szavazás az előző, november 29-i adás végén indult el, majd a december 6-i adásban a szavazás megszakítását követően, nagyjából az adás felénél a zsűri továbbjuttatott egy általa preferált versenyzőt anélkül, hogy tekintetbe vette volna az addig beérkezett szavazatokat. A szavazatok számát ekkor sem a zsűritagok, sem a nézők nem ismerték. A zsűri döntése után a szavazás újraindult. A versenyben maradó két versenyzőre addig beérkezett szavazatok összeadódtak a továbbjuttatást követő szavazatokkal. A döntő végén a több nézői szavazatot kapó játékos jutott tovább a Fináléba. A Fináléban már kizárólag a nézői szavazatok döntöttek.

A GVH megállapította, hogy a Megasztár 8. döntőjében a szavazást illető szabályok hirtelen – anélkül, hogy ez a műsort népszerűsítő kampányból és a műsoridő alatt folyatott tájékoztatásokból kitűnt volna – megváltoztak. Ezzel a zsűri által eleve továbbjuttatott továbbjutó versenyzőre leadott szavazatok „feleslegessé váltak”. A szavazó a fentiek ismeretében ugyanis okkal dönthetett volna úgy, hogy nem szavaz senkire, illetve úgy is, hogy a három versenyző közül a másodikként preferált kedvencét támogatja szavazatával.

A GVH előzetes álláspontjának kézhezvételét követően az MTM-SBS Televízió Zrt. és az Interaktív Kft. kötelezettségvállalást terjesztettek elő. A vállalás szerint az MTM-SBS Televízió Zrt. és az Interaktív Kft. az érintett szavazói körnek a szavazataik kapcsán okozott költségeket visszatérítik. Az érintett szavazókat erről közvetlenül értesítik a vállalkozások – SMS-ben, illetve telefonhívással, attól függően, hogy milyen formában adta le szavazatát az adott néző. Emellett a TV2 honlapján, illetve teletextes oldalán is nyilvános közleményben hívják fel a figyelmet a visszatérítési lehetőségre.

Az érintett szavazóknak a nyilvános közlemény közzétételétől számítva 90 nap áll majd rendelkezésére, hogy e-mailen, válasz SMS-ben, telefonon vagy levélben megadják a nevüket és postai elérhetőségüket annak érdekében, hogy a nekik visszajáró pénzt postai úton el tudják juttatni számukra. Az adott időpont lejárta után beérkező igények tekintetében visszatérítési kötelezettség nem áll fenn.

A vállalás értelmében az MTM-SBS és az Interaktív a visszatérítés teljesítését követően igazolja a GVH részére, hogy az érintett szavazói kör kapott értesítést a visszatérítés lehetőségéről, és a visszajelzést küldő fogyasztók hozzájutottak a pénzükhöz.

Mivel vállalásukkal a vállalkozások összhangba hozták magatartásukat a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseivel és vállalásukkal a közérdek védelme is hatékony védelme is biztosítható volt, a versenyhatóság a vállalás kötelezővé tétele mellett az eljárás megszüntetéséről döntött.

  • kapcsolódó anyagok
VERSENYJOG
GVH