A fővárosi pszichiátriai ellátás megsínylette a az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárását – mondta el az Országgyűlési Biztosok Hivatalának (OBH) főosztályvezetője egy készülő jelentésre hivatkozva csütörtökön.

Az OPNI bezárásról 2008-ban készült ombudsmani jelentés már megállapította, hogy sérültek a betegjogok, az ápoltak egy része az utcára került és a hajléktalanellátásban jelent meg.

Nyáron utóvizsgálatba kezdett a hivatal, az erről szóló jelentés heteken belül nyilvánosságra kerül. Annak eddigi megállapításait ismertetve Borza Beáta, az OBH főosztályvezetője elmondta: az OPNI bezárása nyomán még mindig megoldásra vár a fővárosi pszichiátriai és addiktológiai ellátás, s egyelőre még meglehetősen konfliktusos a rendszer működése.

Vizsgálódásaik során az OBH munkatársai például azt tapasztalták, hogy drogfüggők, idősek és gyerekek pszichiátriai ellátása zajlott egy helyen. A több különféle kezelés alkalmazására felkészült OPNI bezárása problémát okoz abból a szempontból is, hogy jelenleg nehézségekbe ütközik az ilyen komplex kezelésre szoruló betegek ellátása a fővárosban.

A pszichiátriai betegek száma egyre nő, de eközben mind kevesebben, mind nagyobb nehézségek közepette részesülnek megfelelő ellátásban – figyelmeztetett Borza Beáta.