Egy frissen közzétett francia tanulmány szerint a Hadopi-törvény tavaly szeptemberi elfogadása óta nem csökkent az illegális letöltés aránya az országban. Igaz a felmérés szerint az internetezők változtattak szokásaikon, és a törvény által célzott fájlcserélő oldalak helyett más forrásokat használnak a letöltéshez – írja a Digital Tv Europe portál.

A Rennes Egyetem kutatói által készített felmérés szerint a kalózkodás és illegális letöltés visszaszorítását célzó Hadopi-törvény tavaly szeptemberi elfogadása egyelőre nem a kívánt hatással jár. Kutatásuk szerint a jogszabály bevezetését megelőző időszakhoz képest 2009 szeptembere és decembere között csökkenés helyett kismértékben, mintegy 3 százalékkal emelkedett a francia internethálózatokon megvalósuló illegális letöltések aránya. Igaz, a törvény rendelkezéseit a gyakorlatban még nem alkalmazzák: az első figyelmeztető levelek kiküldésére várhatóan a tavasz folyamán kerül majd sor.

A kutatás szerint a jogszabályra válaszul a letöltésen nem, de a „beszerzési forrásaikon” változtattak az internetezők. Mivel a Hadopi-törvény a fájlcserélő oldalakon keresztül megvalósult illegális letöltést célozza, az internetezők ezek helyett egyre nagyobb arányban kezdtek el a streaming és a közvetlen letöltést kínáló weblapokon keresztül letölteni. A felmérés szerint a helyi online letöltő közösség 20 százaléka ez utóbbiakat használta a vizsgált időszakban.

A kutatás szerint egyébként a legális letöltési szolgáltatásokat használó internetezők mintegy fele az illegális tartalomhozzáférési lehetőségeket is használja, bő negyedük az illegálisnak minősített fájlcserélő oldalakon keresztül is tölt le fájlokat.

A francia Hadopi-törvény az illegális letöltők figyelmeztetésben részesítéséről, és az ezek hatástalansága esetén alkalmazható szigorú szankciókról rendelkezik. A jogszabály szerint amennyiben a jogsértő internetezők három figyelmeztetés kézhezvétele után sem hagynak fel törvénytelen magatartásukkal, nagyobb összegű pénzbírság megfizetésére kötelezhetők, valamint internetkapcsolatuk átmeneti felfüggesztésének lehetőségével is kénytelenek lesznek szembenézni.