Önkormányzati választás - Az államfő október 3-ára tűzte ki a szavazás napját

2010.07.15. MTI

Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára tűzte ki az önkormányzati választást, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is.

A jogszabály szerint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választását négyévenként, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani, a választást a helyi választási bizottság tűzi ki.

A települési kisebbségi választást csak akkor lehet kitűzni, ha a településen az adott kisebbségi választói jegyzékben szereplők száma a helyi kisebbségi választás kitűzésének napján eléri a harmincat.

A választók július 15-én 16 óráig a polgármesteri hivatalok épületében elhelyezett gyűjtőládákba dobhatják be a kisebbségi választói jegyzékbe vételi kérelmük formanyomtatványát. Aki nem veteti fel magát a jegyzékbe, az nem szavazhat a kisebbségi képviselők választásán, és nem is indulhat jelöltként.

A jegyzéken szereplők számáról a jegyzők pénteken tájékoztatják az Országos Választási Irodát, az OVI pedig nyilvánosságra hozza a jegyzékek számadatait, amelyekből kiderül: mely településeken és milyen kisebbségek esetében írnak ki várhatóan kisebbségi választást a helyi választási bizottságok.

A helyi választási bizottságoknak a szavazást megelőző 55. napig - augusztus 9-ig - van lehetőségük kiírni a kisebbségi választást.

A jelöltté váláshoz szükséges ajánlások száma - Háttér

Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország településszerkezetéhez igazodva, településtípusonként más-más elemekből áll össze. A jelöltek szeptember 3-áig gyűjthetik és adhatják le ajánlásaikat a választási bizottságoknál.

A 10 ezer vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás (korábban kislistásnak nevezett) választási rendszerben választják meg, ahol a település egy választókerületet alkot. A 10 ezernél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - jutnak mandátumhoz.

Egyéni listás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt a korábbi választásokhoz hasonlóan az lehet, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1 százaléka jelöltnek ajánlott.

A 10 ezernél több lakosú településen kompenzációs listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a település egyéni választókerületeinek több mint felében jelöltet állított (korábban az egyéni választókerületek negyedében kellett ehhez jelöltet állítani).

A választópolgárok Budapest főváros közgyűlésének tagjait fővárosi listán választják meg, ebben az esetben a főváros egy választókerületet alkot. A fővárosi közgyűlés tagjainak megválasztásánál Budapesten fővárosi listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a fővárosi kerületek több mint felében kompenzációs listát állított (korábban 6 kerületben kellett ehhez kompenzációs listát állítani).

A megyei önkormányzati képviselőket megyei listán választják a választópolgárok, a választás tekintetében minden megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros. A megyei választókerületben listát az a jelölőszervezet állíthat, amely a választókerület választópolgárai 1 százalékának ajánlását összegyűjtötte, korábban mindössze a választók 0,3 százalékának ajánlására volt ehhez szükség.

A polgármestert és a főpolgármestert a települések választópolgárai közvetlenül választják. Polgármesterjelölt - ahogyan a korábbi választások idején is - az lehet, akit a 10 ezer vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak legalább 3 százaléka, a 10 ezer lakost meghaladó, de 100 ezer vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak 2 százaléka, de legalább 300 választópolgár, a 100 ezernél több lakosú település esetén a választópolgárok 1 százaléka, de legalább 2 ezer választópolgár jelöltnek ajánlott.

Főpolgármester-jelölt pedig az lehet, akit a főváros választópolgárainak 2 százaléka ajánlott, ez most körülbelül 27 ezer fővárosi választó ajánlását igényli. Korábban a fővárosiak fél százalékának ajánlása elég volt a főpolgármester-jelöltséghez.

Polgármester és főpolgármester az lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

  • kapcsolódó anyagok
ÖNKORMÁNYZATOK
ÁLLAMFŐ