Az Ajka térségében bekövetkezett, számos emberéletet követelő katasztrófa híre nyomán – megrendülése és együttérzése kifejezésén túl – az állampolgári jogok országgyűlési biztosa rámutatott arra is, hogy szükséges a joganyag olyan módosítása, amely hatékonyabbá teszi nemcsak a katasztrófahelyzetek kezelését, de azok megelőzését is.

Szabó Máté ombudsman 2010 júniusában, az árvizek és a belvíz kártételei elleni védekezéssel összefüggő vizsgálati jelentésében már kérte, hogy az érintett minisztériumok vizsgálják felül a katasztrófavédelmi joganyagot. A Belügyminisztérium és az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium válasza szerint a kért felülvizsgálat folyamatban van. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa most újra felhívja a figyelmet arra, hogy országos koncepciót kellene kidolgozni a települések vezetői és a lakosság katasztrófavédelmi tájékoztatására, képzésére, felkészítésére. Elengedhetetlenek továbbá a képzésen alapuló szakmai, valamint lakossági gyakorlatok, különösen a veszélyeztetett területeken. Szükség lenne az országos és a helyi viszonyoknak megfelelő védelmi kézikönyvek kiadására, azok folyamatos aktualizálására is.

Az ombudsman továbbá arra is emlékeztetett, hogy a korábbi országgyűlési biztosok már egy 2005-ös, valamint egy 2007-es vizsgálatban is megállapították, hogy a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok – a számos átszervezést, leépítést követően – komoly létszám- és eszközhiánnyal küzdenek Az így állandósult nagy leterheltség formálissá teheti a kötelező ellenőrzéseket, az engedélyezési eljárásokat. A biztos szerint a jogi felelősség pontos megállapításán túl a jövőre nézve legalább annyira jelentős a hatósági engedélyezési eljárások vizsgálata: annak áttekintése, hogy az iszaptározó az eljárási szabályok betartásával működött-e a település határában.

Bár a rendelkezésre álló információk szerint a védekezésben és a mentésben résztvevő szervek a nehéz helyzetben megfelelően látták el a feladatukat, Szabó Máté szerint különösen fontos lenne az is, hogy megfelelő védelmi mechanizmust, stratégiát dolgozzanak ki az olyan üzemek környékén, amelyek a működésük során bármikor előidézhetnek egy a jelenlegihez hasonló katasztrófahelyzetet. Ezért az ombudsman továbbra is együttműködést ajánl a felülvizsgálattal érintett joganyag véleményezésében, a deregulációs folyamatokban, az újraszabályozott joganyag gyakorlati érvényesülését pedig figyelemmel fogja kísérni.