Ma indítják el a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség hivatalos honlapját. A honlap a www.eu2011.hu címen érhető el.

A honlap üzemeltetésére 92 millió forintot szánnak. Mint Böszörményi Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese korábban elmondta, a honlap immár tíz éve a soros elnökség legfontosabb “kommunikációs felülete”. Rácz Péter európai uniós szakértő és politikai elemző szerint az elnökségi honlapnak mindenekelőtt gyors és hatékony kommunikációs eszköznek kell lennie, a legfőbb tartalmi követelmény, hogy közvetítse az elnökség céljait és eredményeit, az aktuális eseményeket, ezenkívül tartalmaz majd “egy kis országpromóciót” is.

Az ország népszerűsítéséhez tartozik a kulturális kínálat, komoly- és könnyűzenei ajánlatok, illetve gasztronómiai különlegességek ismertetése is.

A szakértő az MTI-nek elmondta: a honlapnak egy vagy több belső, külügyminisztériumi bloggere lesz, és a legismertebb, véleményformáló magyar bloggerek, köztük politológusok, szakértők blogjaihoz vezető linkeket is elhelyeznek az oldalon.

Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint az elnökségi honlap több elemét a nagyon sikeresnek ítélt korábbi svéd honlapról vették át. Emellett a jelenlegi belga elnökség honlapjának nyílt forráskódú Drupal keretrendszerét alakították a magyar igényekhez. Ezt a belga elnökség díjmentesen adta át, így költséget csak az adaptálás jelentett.

A Külügyminisztérium az MTI-t korábban úgy tájékoztatta: a honlapon az elnökséggel kapcsolatos hírek és háttéranyagok lesznek olvashatók, de a hivatalos közleményeken, dokumentumokon kívül az elnökségi mindennapok is megjelennek majd országpromóciós elemekkel. A szervezők törekvése szerint az olvasók olyan kulisszatitkokat is megtudhatnak majd, hogy mi szerepel a díszvacsorák menüjén és milyen kulturális eseményeken vesznek részt az EU-elnökség vendégei.