A szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette, szerzői jogok megsértése miatt bűnösnek mondta ki Bosnyák Mihály rajztanárt szerdán hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Mohácsi Városi Bíróság.

Jörg Éva büntetőtanácsa a helyi művésztanárt szerzői jogok kilencrendbeli megsértése miatt marasztalta el és 92.500 forint pénzbüntetéssel sújtotta a nyomozás során lefoglalt számítógépén talált illegális szoftverek miatt.

Az ügyészség a férfit elsősorban tizenötrendbeli szemérem elleni erőszakkal, és megrontással vádolta, melyeket a vád szerint kiskorú tanítványai sérelmére követett el. Mivel a tárgyalás zárt ajtók mögött folyt, az ítélet indoklása sem volt nyilvános, annak lényegéről a Baranya Megyei Bíróság szóvivője tájékoztatta a helyszínen lévő újságírókat.

Hajdu István elmondta: a mohácsi bíróság azért hozott felmentő döntést a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vonatkozásában, mert úgy találta, hogy a bizonyítékok nem képeztek olyan zárt logikai láncot, melyek alapján kétséget kizáróan meg lehetett volna állapítani, hogy a bűncselekményeket a vádlott elkövette.

Magyar György ügyvéd azt közölte: ő és védence nagyon örül az ügy fő súlyára vonatkozó ítéletnek. “A bíróság tisztességes, körültekintő, mindenre kiterjedő vizsgálata jó eredményt hozott” – jegyezte meg. Hozzátette: másodfokon is ugyanerre számítanak, “mert aki nem bűnös, az semmilyen fokon nem lesz az”.

A jogi képviselő az elsőfokú ítélettel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a bíróság szerint védence speciális személyiség, aki túláradó szeretettel fordult tanítványai felé, és ezt könnyű félreérteni. Hangsúlyozta: a gyermekek elmondásán kívül a világon semmi nem támasztotta alá azt az állítást, hogy molesztálta volna a kiskorú gyerekeket.

Bosnyák Mihály rajztanár arról beszélt, hogy rendkívül boldog és elégedett a bírósági eljárással. “Végig kitartottam és hittem, hogy ez fog történni, én ilyen szörnyűségeket nem követtem el” – jegyezte meg. Hozzátette: az ellene indult eljárás során erőt adott számára a családja, tanítványai és azok családjának szeretete.

A művésztanár kitért arra, a mai napig nem tudja, miért indult ellene eljárás, és azt mondta, biztos, hogy többé nem fog tanítani. Számára az ügy tanulsága az, hogy ha valaki teljes személyiségével, teljes odaadással csinál valamit, nagyon pórul járhat.

Mivel Bosnyák Mihály tárgyalása a kiskorú sértettekre való tekintettel zárt ajtók mögött folyt, csak a korábbi rendőrségi nyilatkozatokból tudható, miért indult nyomozás ellene.

Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya az MTI-nek korábban elmondta, hogy a rendőrség gyanúja szerint a rajztanár tizenkét év alatti és a felügyeletére bízott gyerekek sérelmére követte el tettét. A gyanú szerint a férfi nemi vágyát kielégítve évek óta fajtalankodott a diákokkal az iskolai tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyerek vett részt. A pedagógus nem közösült a diákokkal, de hogy mit is tett pontosan, a rendőrkapitány “a sértettek kímélete okán, erkölcsi okokból” nem kívánta részletezni.

A rendőrség az ügyben 2008 decemberében, egy hatéves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, és úgy találták, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a lányával, s ennek során derült ki, mi történt vele az általános iskolában.

Ahogy a rendőrök a nyomozással haladtak, úgy derült fény a bűncselekmény-sorozat egyre több részletére, és nőtt a sértettek köre is. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki. Olyan diákoknál is felmerült a gyanú, hogy az erőszak áldozataivá válhattak, akiknek szülei az ügy kirobbanását követően még a tanár mellett demonstráltak Mohács főterén, kérve szabadon bocsátását.

Bosnyák Mihályt szerdán a főbb vádpontokban felmentette a mohácsi bíróság. Az ügyészség a bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért, a vádlott és védője a szerzői jogok megsértése kapcsán felmentésért fellebbezett, így az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódik.