Az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló indítványhoz érkezett módosító javaslatokról szavaz az Országgyűlés mai rendkívüli egynapos ülésén.

A képviselők délelőtt 11 órától napirend előtti felszólalásokkal kezdhetik meg az ülést, ezt követően azonban nem kerül sor a megszokott interpellációs blokkra, kizárólag egyetlen napirendhez érkezett módosító javaslatokról várható döntés.

A Ház így egyebek mellett határoz az alkotmányügyi bizottság azon kezdeményezéséről, amely az alaptörvény átmeneti rendelkezései között rögzítené, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügy tárgyalására bíróságokat jelölhet ki, míg a legfőbb ügyész bíróság előtti vádemelésre adhat utasítást a bíróságok kiegyensúlyozott ügyterhelésének megvalósulásáig.

A 2012. január 1-jén életbe lépő új alaptörvény kimondja, hogy a hozzá kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket az Országgyűlés külön fogadja el. A Ház előtt lévő, Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezéseiről szóló törvénymódosítást Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, illetve további tíz fideszes politikus nyújtotta be.

Az előterjesztők ennek preambulumában kimondják, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Rögzítenék azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám az alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépésével “lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére”.

A javaslat lehetőséget ad az előző rendszer vezetőinek biztosított állami juttatások csökkentésére, és arról is rendelkezik, hogy a kommunista hatalom birtokosai közszereplők. Az Országgyűlés várhatóan december 19-én és 23-án ülésezik utoljára idén.