A kormány megalakulása óta kiemelt feladatként kezeli a magyar értékek védelmét, ezt a célt szolgálja Hungarikum-törvény is, amelyet a kormány most fogadott el – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán. A törvény végrehajtásából adódó feladatokra mintegy 500 millió forintot különítettek el a Miniszterelnökségen, a jogszabály még a tavaszi ülésszakban a parlament elé kerül.

A Hungarikum-törvényt a Vidékfejlesztési Minisztérium múlt év végén nyújtotta be az Országgyűlésnek, és várhatóan még a tavaszi ülésszakon tárgyalni fogják a képviselők – mondta el Fazekas Sándor. A Hungarikum-törvény megalkotásáról 2008-ban az Országgyűlés kivételes politikai akarattal, azaz egyhangúlag döntött – emlékeztetett a vidékfejlesztési miniszter.

A hungarikumok körébe tartoznak tárgyak, szellemi alkotások, kulturális javak, jelképek, valamint a magyar nemzettudatot megtestesítő alkotások, nemcsak Magyarországról, hanem a Kárpát-medencéből, sőt a világ minden tájáról. A hungarikumokat először helyben, majd megyei és regionális szinten kívánják összegyűjteni. Ezekből az értékekből egy 13 fős bizottság állítja majd össze a magyar értéktárat, a legismertebbeket hungarikum-védjeggyel látják el.

A hungarikumoknak és a hungarikum-védjegynek is piaci jelentősége van, a hungarikumok növelhetik a versenyképességet, előállításuk további munkahelyeket is teremthet – mondta Fazekas Sándor. A miniszter külön megköszönte a Hungarikum-törvény megalkotásában játszott szerepét Simicskó István (KDNP) országgyűlési képviselőnek, valamint Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének (Fidesz).

A magyar élelmiszerek körében jelenleg 34 védjegyet alkalmaznak. A magyar termék elnevezés használatát a Vidékfejlesztési Minisztérium a magyar termékrendeletben szabályozza. Ez csak élelmiszerekre vonatkozik, eltérően a Hungarikum-törvénytől, amelyben nem csak élelmiszerek szerepelhetnek.