Megváltozik július 1-jétől a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése, gyakrabban és más szempontok alapján mérik majd a munkájukat. Hasonló értékelést vezetnek be a rendvédelmi dolgozók körében is. Az új rendszerben – amely 2014-től a katonákra is érvényes lesz – elsősorban a munkaköri leírásban foglaltak teljesítését és a munkához való hozzáállást vizsgálják majd a szervezeti vezetők – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Biró Marcell azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent az új teljesítményértékelési rendszerről szóló kormányrendelet.

Az újfajta – a főosztályvezetőkig bezárólag minden tisztviselőre kiterjedő – teljesítményértékeléssel arra keresnek választ, hogy a dolgozó ellátta-e a munkaköri leírásában foglaltakat, továbbá nézik a munkamagatartását, a munkához való hozzáállását, így például azt is, hogy időben jár-e dogozni, kitölti-e és mennyire hasznosan a munkaidejét, mert “elszámoltathatóvá kell tenni a tisztviselőket ilyen alapvető kötelezettségei tekintetében is” – mondta.

Szavai szerint nem elsődlegesen a jutalmazás mértékét szeretnék meghatározni az értékeléssel – noha “lehet értelme differenciált, teljesítményalapú bérezést kialakítani a közigazgatásban” -, az ugyanis egyfajta eligazítással is szolgál a munkavállalónak, vagyis “önmagában is megáll”, hiszen az a kormánytisztviselő szakmai fejlődésének, továbbképzésének alapját jelenti. Ha a szervezeti vezetők által végzett teljesítményértékelés során az derül ki – folytatta Biró Marcell -, hogy a tisztviselő nem hatékonyan látja el munkáját, akkor más feladatot kaphat, ha viszont valaki “önhibájából, rendre nem tudja ellátni feladatát”, akkor annak súlyosabb következménye is lehet.

Az alapvető cél azonban nem a szankcionálás, hanem az, hogy mindenki ott és olyan munkakörben dolgozzon, ahol szükség van rá – hangsúlyozta. A közigazgatási államtitkár az új, a korábbinál szerinte jóval egyszerűbb rendszer alapelvei között említette a “pénzért értéket” elvét – vagyis hogy az állampolgárok adóforintjaikért értékes szolgáltatást kapjanak -, az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot és a minőségi közigazgatást.

Hozzátette, hogy a közvetlen felettesek egy meghatározott szempontrendszer alapján végzik el az értékelést, amelyet egy informatikai felületen tehetnek majd meg. Megjegyezte, arra is lesz lehetőség, hogy a beosztottak önmagukat is értékeljék. Biró Marcell elmondta, az új teljesítményértékelési rendszer a közigazgatási szervezetrendszer átalakításának sorába illeszkedik.

Az eddigi átszervezésekről szólva felidézte a minisztériumok számának és a központi hivatalok, országos hatáskörű szervek létszámának megfelezését, továbbá a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok létrejöttét, valamint azt is, hogy eddig mintegy 450 fiatal vett részt a közigazgatási ösztöndíjprogramban.