Diszkriminált munkavállalók

2016.01. 4. Jogi Fórum / Mercz Ágnes

Magyarország sajnos élen jár a munkahelyi diszkrimináció területén! A hátrányos megkülönböztetést elszenvedő munkavállalók félnek a következményektől, ezért inkább hallgatnak. Pedig a jog mellettük áll. Előfordul az is, hogy a diszkrimináció megengedett. Van még teendő ezen a területen.

Az esélyegyenlőségről szóló törvény (2003. évi CXXV. tv.) húsz olyan tulajdonságot sorol fel, melyek megalapozhatják a diszkriminációt .

A törvény szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül minden olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt személyi kvalitása (neme, faji hovatartozása, nemzetisége stb.) miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesül, mint más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport.

Az egyenlő bánásmód követelményének köszönhetően nemcsak a munkavállalók interjúztatása, valamint munkabérük megállapítása során, hanem már az álláshirdetések szövegében sem szerepelhet nemre, korra, illetve jellemzőre vagy tulajdonságra vonatkozó megkülönböztetés.

A munkáltatónak már a kiválasztás során be kell tartania az egyenlő bánásmód követelményét, ami annyit jelent, hogy nem utasíthatja el egy jelentkező pályázatát pusztán azon az alapon, hogy az rendelkezik egy törvény által védett és esetleg olyan személyes tulajdonsággal, ami a munkáltatónak kevésbé szimpatikus. Ilyen lehet a faji vagy nemzetiségi hovatartozás, vallási irányultság, szexuális orientáció, családi állapot.

Az egyenlő bánásmód követelményének a foglalkoztatás ideje alatt is meg kell felelni. Nem alkotható olyan bérrendszer vagy ösztönzési rendszer, amely munkavállalók bizonyos csoportjait hátrányosan különbözteti meg másokhoz képest. A személyi alapbérek megállapítása körében gyakori hiba a munkáltatók részéről, hogy az azonos képzettséggel és tapasztalattal rendelkező női munkavállalók sok esetben ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek, mint férfi kollégáik. Ugyanez vonatkozhat a cégen belüli előmenetelre is. Egy adott pozíció betöltése vagy adott esetben egy kinevezés feltétlenül objektív alapokon kell, hogy történjen. Női munkavállalókat, kisebbséghez tartozókat vagy egyéb olyan tulajdonsággal rendelkezőket, akiket a törvény véd, nem lehet hátrányosan megkülönböztetni másokkal szemben.

A munkavállalók ösztönzése és jutalmazása körében is tekintettel kell lenni az egyenlő bánásmód követelményére. Például egy jutalékos rendszerben azonos munkateljesítményért azonos mértékű jutalékot kell megállapítani valamennyi, azonos pozícióban lévő munkavállaló részére.

Az általános szabály alól vannak kivételek, ahol akkor is engedélyezett valamilyen személyi kvalitásra vonatkozó kikötés a felvételi folyamat során, ha valamilyen szinten diszkriminációt tartalmaznak. Ilyen például a légiutas-kísérők esete: munkakörükben az utas biztonsági szempontok megkövetelnek bizonyos testmagasságot, tehát esetükben nem gond, ha a hirdetés előírja, hogy a jelentkezőknek minimum hány centinek kell lenniük.

A csökkent munkaképességű munkavállalók alkalmazására vonatkozó kitételek szintén nem bizonyulnak diszkriminatívnak, mivel a munkajogi szabályok is kedvezményeket adnak csökkent munkaképességűek foglalkoztatása esetén.

A munkahelyi diszkrimináció tekintetében Magyarország sajnos az európai élvonalban található. Különösen magas a nemek és a kor szerinti diszkriminációs mutató. Amíg a nemek szerinti diszkrimináció az utóbbi években nagyobb hangsúlyt kapott, a kor szerinti diszkrimináció elleni fellépés alig kap teret.

A munkahelyi diszkriminációs ügyek jó része, azonban rejtve marad, az érintettek nem adják nevüket, arcukat a panaszhoz. A hátrányos megkülönböztetést elszenvedők jó része el sem jut a panasz megfogalmazásáig. A munkavállalók megtorlástól tartanak, az állás elvesztésétől való félelem korlátozza a munkahelyi diszkrimináció nyílt vállalását. Az emberek kiszolgáltatottnak érzik magukat. Félnek az esetleges elbocsátástól, ráadásul , ha híre megy, hogy beperelték alkalmazójukat, nem sok esélyük marad a munkaerő-piacon. A kedvezőtlen következményekkel szemben ugyanis a dolgozók védtelenek. A munkaerő túlkínálattal és strukturális feszültségekkel terhelt munkaerő-piaci viszonyok, valamint a munkavállalói érdekvédelem gyengesége miatt a nagy többség munkaerő-piaci pozíciója kedvezőtlen.

A munkáltatók nagy részének pedig nincs is igazán tapasztalata a diszkriminációs ügyek kivizsgálása, és kezelése szempontjából.

Az esélyegyenlőségi követelmény ritkán része a szervezeti kultúrának, és nem jelenik meg a vezetőkkel szemben támasztott elvárásokban sem. A munkáltatók nagy hányada nem rendelkezik Etikai Kódexszel. Bár egyre több szervezet készít esélyegyenlőségi tervet, mégis gyakori a formális teljesítés, és a gyakorlati megvalósítás ellenőrzése is sokszor hiányzik.

Elmondható hogy van még hova fejlődni a munkahelyi diszkrimináció felszámolása tekintetében!
 

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
ESÉLYEGYENLŐSÉG