Gyenge belső szabályozottság miatt bírságot kapott a Banif Plus Bank - A jelentős számú kisebb jogsértéseket értékelte az MNB

2016.01.12. Jogi Fórum / MTI

A jegybank 49 millió forint bírságot szabott ki a Banif Plus Bank Zrt.-re, egyebek közt a bank belső működési folyamatainak gyenge belső szabályozottsága, a hitelkockázatok elégtelen azonosítása, mérése és kezelése, illetve jelentős számú kisebb jogsértés miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A tájékoztatás szerint a jegybank kötelezte a pénzintézetet többek között arra, hogy erősítse meg a vállalatirányítási és kockázatkezelési szabályozásait, ennek érdekében alakítson ki középtávú üzleti és kockázati stratégiát.

A jegybank előírta továbbá, hogy a Banif Plus Bank a jogszabálynak megfelelő gyakorisággal és módon minősítse ügyleteit. Emellett a banknak az üzletmenet folytonosságára, a kritikus helyzetekre, a jogosultságokra vonatkozó számos IT-hiányosságot kell megszüntetnie, aktualizálnia kell szabályzatait, kiegészítenie javadalmazási politikáját, illetve alkalmaznia kell a működéssel kapcsolatos jogszabályok megsértésének jelentésére szolgáló eljárást.

Jegybank elvárja azt is, hogy a bank fejlesszen ki megfelelő ügyfél- és partnerminősítési rendszert, ügyfeleit évente minősítse újra, s folyamatosan kövesse figyelemmel az adósok pénzügyi-gazdasági helyzetében bekövetkező változásokat.

Az MNB rendszeres ellenőrzései keretében folytatott átfogó vizsgálatot a Banif Plus Bank Zrt.-nél 2015 decemberéig, a feltárt jogsértések orvoslása érdekében a banknak rendkívüli adatszolgáltatás keretében kell számot adnia a jegybank által előírt különböző intézkedések teljesítéséről idén márciusban, júniusban, illetve év végén - olvasható a közleményben. 

  • kapcsolódó anyagok
MNB