Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint az időszerű ítélkezés és a bírósági munkakörülmények szempontjából komoly jelentősége van annak, egy pályázat után kit neveznek ki a törvényszék, ítélőtábla elnökének; Handó Tünde erről az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt beszélt keddi, az elmúlt évről készített beszámolója meghallgatásán.

Az OBH elnöke képviselői kérdésekre válaszolva arról beszélt, az ő felelőssége az, hogy olyan igazgatási vezetők kerüljenek a törvényszékek, ítélőtáblák élére, akik a jogszabályok alapján, a törvényi feltételek között egyszerre tudják szolgálni a bírókat és az ügyfeleket is. Fontos, hogy az elnökök képesek legyenek a jogszerű működést biztosítani a bíróságokon – szögezte le. 

Mint mondta, a Kúria felelős az ítélkezés tartalmáért, az OBH a központi igazgatásért, a technológia kialakításáért. Jelezte: évente 1,5 millió ügy érkezik a bírságokra, ez több millió ügyfelet jelent, őket 11 ezer dolgozó fogadja 185 épületben. 

Kitért arra, hogy gyorsult az ítélkezés, csökkent az ügyhátralék, egy éven belül befejeződik a peres ügyek 88 százaléka. Megjegyezte: 12 év után jelentős bérnövekedés volt a bírósági dolgozóknál, a 8287 igazságügyi alkalmazott 97 százaléka juthatott átlagosan 30 százalékoshoz illetményemeléshez. 

Handó Tünde OBH elnök az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt – Fotó: MTI

Szólt arról is, hogy amíg 2012-ben 77 milliárd forint volt a költségvetésük, ez 2018-ban – az uniós pályázatokkal együtt – 118 milliárd forint lesz. 

Megjegyezte: a bírói pályázatok 92 százaléka eredményes volt, és “oka van”, ha egy pályázatot eredménytelenné nyilvánítanak. Mint mondta, az OBH elnöke 161 vezetői pályázatot írt ki, és 117 esetben sor került a vezető kinevezésére. 

Hozzátette: tavaly 160 törvényt fogadott el az Országgyűlés és 500 rendelet született, ezek java részét a bírságokon is alkalmazzák. A jogszabályi változások közül kiemelte a három új kódexet, szavai szerint tananyagokat dolgoztak ki a bírók számára, hogy az új jogszabályok a jogalkotó szándékának megfelelően működjenek a gyakorlatban, vagyis, hogy az ítélkezés egyszerűbb, érthetőbb és minőségibb legyen. 

Mint mondta, a közigazgatási perrendtartást illetően 200 új bíró kinevezésére kerül majd sor, 8 régiós központ lesz, ez szakmailag is komoly kihívás lesz a bíróságok számára. 

Az OBH elnökétől több képviselő is érdeklődött a bírói pályázatokról. Handó Tünde leszögezte: a pályázati pontrendszer kialakítása az Igazságügyi Minisztérium felelőssége. Megjegyezte: az OBH összefogja a bírósági szervezetből érkező véleményeket, és abban egyetértés volt a bírói karban, hogy a közigazgatási bíráskodás során kiemelt jelentősége van a közigazgatási tapasztalatnak, tudásnak. 

Arról volt vita, hogy hogyan lehet a korlátozott jogszabályi keretben elérni, hogy a közigazgatási szakemberek ne hátrányos helyzetből induljanak – jegyezte meg. Szavai szerint nem történhet meg, hogy egyenlő pályán, egyenlő esélyekkel valaki kerékpárral induljon. 

Répássy Róbert (Fidesz) kérdésére elmondta, a bírói pályázatok rangsorolásánál az elnökök szeretnék, ha a joggyakorlatnak nagyobb szerep juthatna. 

Staudt Gábor (Jobbik) és Bárándy Gergely (MSZP) alelnökök kérdéseire Handó Tünde azt mondta, nem gondolja, hogy az igazságügyi bizottságnak az egyes bírók egyéni sérelmeit kellene megtárgyalnia. Bárándy Gergely közölte: bár elismerik Handó Tündének az igazgatás terén elért sikereit, a beszámolóját nem fogadják el, mert nem értenek egyet az elnök eredménytelenné nyilvánítási gyakorlatával. 

Az igazságügyi bizottság 8 igen szavazattal, a jobbikos és MSZP-s politikusok ellenszavazatával elfogadta az elnöki beszámolót.