Mulasztási per - Bíróság előtt támadható a közigazgatási szervek jogi kötelezettségeinek elmulasztása

2018.01. 2. Jogi Fórum / Fővárosi Törvényszék

A Közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) alapján mulasztási perben kell elbírálni azokat a kereseteket, melyek a közigazgatási szervek jogszabályban meghatározott kötelezettségeinek elmulasztása miatt nyújthatók be. E jogorvoslat annyiban jelent többet a 2017. december 31-éig hatályos hasonló jogintézménynél, hogy már nem csak a közigazgatási eljárást általánosan szabályozó törvényben (jelenleg a Ket., 2018. január 1-től az Ákr.) meghatározott, hanem bármely jogszabályon alapuló kötelezettség elmulasztása bíróság elé vihető lesz.

A pert a mulasztással érintett eljárás ügyfele mellett megindíthatja az is, akinek jogát a mulasztás közvetlenül érinti. Perindításra jogosult továbbá az ügyész és a mulasztó szerv felett törvényességi felügyelet gyakorló szerv is, feltéve, hogy a mulasztás a felhívásaikban megadott határidő elteltével is fennáll.

A perindításra nyitva álló határidő a mulasztó szerv felett irányítási vagy felügyeleti jogkörrel rendelkező szerv eljárásának eredménytelenségéről való tudomásszerzéstől számított kilencven nap, de legkésőbb a közigazgatási cselekmény megvalósítására nyitva álló határidő leteltét követő egy év, irányítási vagy felügyelet jogkörrel rendelkező szerv hiányában csak az előbbi egy éves szabály irányadó.

A mulasztási pert kezdeményező keresetlevélben – a mulasztás egyértelmű azonosíthatósága érdekében – a felperesnek részletes információt kell adni arról, hogy mikor és milyen ügyben fordult a közigazgatási szervhez, milyen eljárási cselekményekre került sor, milyen jogszabályok írják elő a szerv eljárási, határozathozatali vagy feladatellátási kötelezettségeit, miből állapítható meg a mulasztás, és mit tett felperes a mulasztás orvoslása érdekében. Ezeknek az adatoknak a hiánya a keresetelvél visszautasítását eredményezheti.

Megalapozott kereset esetén a bíróság mulasztást megállapító ítéletet hoz, mely alapján a mulasztó közigazgatási szerv a törvény erejénél fogva – jogszabályban meghatározott határidőn belül – köteles az elmulasztott cselekményt pótolni. Az ítélet fellebbezhető.

Ha a mulasztó szerv kötelezettségének a bíróság jogerős ítélete ellenére sem tenne eleget, akkor a mulasztási ítélet kikényszerítésére újabb eljárás lesz indítható, melynek eredményeként a bíróság a mulasztó szervvel szemben teljesítési bírságot szabhat ki. 

  • kapcsolódó anyagok
POLGÁRI ELJÁRÁSJOG
KÖZIGAZGATÁSI PEREK
KÖZIGAZGATÁSI PERRENDTARTÁS