Dr. Bihari Mihály

2013. április 2. Sereg András, Budapest

Szakmai alapon minden alkotmánybíró döntése vagy érvelése vitatható, erkölcsi alapon azonban nem – állítja Bihari Mihály, aki két etapban tizenkét évig volt alkotmánybíró, 2005 és 2008 között a testület elnöke. A Donáti utcából február végén távozott jogtudós professor emeritusként folytatja oktatói munkáját.

Kik voltak a szülei és a nagyszülei?

Édesapám karcagi és az ő szülei is karcagiak, kivéve édesanyját, aki erdélyi szász asszony volt. Nagyanyám Trianon után költözött a Nagykunságra, és már korábban ismerte későbbi férjét, nagyapámat, akit szintén Bihari Mihálynak hívtak. Ő szegény parasztember volt. Atyai nagyanyám beszélt németül, románul, szlovákul és magyarul. Apám kereskedősegédséget tanult ki Karcagon. Édesanyám tót származású, Pató Zsuzsannának hívják, úgy, ahogy Petőfi nagybátyját. Ő Törökszentmiklós-Fegyvernek környéki tót családból, illetve Szarvasról való evangélikus tótoktól származik. Anyai nagyapám huszonegy éves korában katonaként halt meg perforálódott vakbélgyulladás következtében. Anyámat a nagyszülei nevelték Törökszentmiklóson. Tizenöt éves korában került föl Budapestre, és édesapámmal 1941 tájékán ismerkedett meg. A családomban semmiféle értelmiségi felmenőt nem találni, talán egyet, a dédnagyapámat, akit Karcagon okos Bihariként emlegettek. Kubikosok mellett dolgozott, és a kubikus bandát vezette. Állítólag előbb számolta ki a köbmétereket meg a négyzetmétereket, mint a mérnök úr. Szüleim villamoskalauzként dolgoztak. Húgommal a Beszkárt bentlakásos óvodájába vittek, onnan csak kéthetenként hétvégére engedtek haza minket. Ez nem tett jót a családi életnek, mert szüleim 1949-től gyakorlatilag külön éltek, majd el is váltak egymástól. Mindketten újraházasodtak, anyám második házasságából született meg az öcsém 1958-ban.

Válás után kihez került?

Anyám nevelt egyedül, nagy szegénységben. Versenyszerűen úsztam, aztán futballoztam a Kinizsiben, majd 1956-tól ismét a Fradiban. Apám a Fradi meccseken ismert meg egy kárpitosmestert, őhozzá kerültem a Baross utcába szakmunkástanulónak. A szocializációm egyik legfontosabb terepe volt a kárpitosműhely, tizennégy-tizenöt éves gyerekként kerültem olyan felnőttek közé, akik napi tizenkét órát dolgoztak, és közben politikáról, élettapasztalataikról beszéltek, szólt egész nap a rádió, hallgattuk a híreket. A szakmunkás-képző intézetben ismerkedtem meg Hildenbrand Róberttel, aki később hadbíró lett, most a Fővárosi Ítélőtáblán bíró. Együtt jártunk a szakmunkásképzőbe, úszni, vízilabdázni. Amikor a szakma kiváló tanulójaként felszabadultam, mindketten beiratkoztunk az Eötvös József Gimnáziumba, a dolgozók esti iskolájába. Leérettségiztünk. Jelentkeztem az ELTE jogi karának nappali tagozatára, föl is vettek.

Nappali tagozatos egyetemistaként nem vethette fel a pénz.

Nem volt evidencia, hogy a jogi egyetemre jelentkezzem, hiszen a kárpitosság jó szakmának számított, sokat is kerestem, többet még a nevelőapámnál is. Anyámnak nehéz volt elmagyaráznom, hogy nappali tagozaton fogok tanulni, igazából azt sem tudta, mit is jelent az, inkább azt kérdezte: akkor te nem fogsz dolgozni, és nem hozol haza pénzt? Azt feleltem: anyu, a pénzt változatlanul hazaadom, mint eddig, de magamat fogom eltartani. Így is történt. Másodéves koromtól Népköztársasági ösztöndíjas lettem, majd kollégiumba kerültem, egyetemistaként tanítani kezdtem. A polgári eljárásjogi tanszéken lettem demonstrátor.

Kik formálták a jogászi gondolkodását?

A jogi karnak akkoriban kiváló professzori és tanári kara volt. Rám elsősorban Schmidt Péter szellemisége, Madarász Tibor közigazgatási jogi és Világhy Miklós polgári jogi előadásai hatottak. Sokat tanultam Németh Jánostól perjogból és Király Tibortól büntetőeljárási jogból. Királytól nemcsak a tananyagot, hanem a jogi kultúrát, a jogászság ethoszát, etikáját is megtanultam. Azért nem kerültem a közigazgatási jog tanszékre demonstrátornak, ahová Madarász Tibor hívott, mert előbb szóltak a polgári perrendtartási tanszékről. Amikor a negyedév végén levizsgáztam, Samu Mihály, az akkori tanszékvezető megkeresett, hogy volna-e kedvem ott maradni a jogelméleti tanszéken tudományos ösztöndíjas gyakornoknak. 1971 februárjában tettem le az államvizsgákat, és doktorrá avattak. Ahogy megszereztem a jogi diplomát, jelentkeztem az ELTE bölcsészkarán 1971-ben megindított szociológiai szakra, amely szakmai továbblépés szempontjából rengeteget adott. Olyan nagy nevű tanáraim voltak, mint Ferge Zsuzsa, Huszár Tibor, Pataki Ferenc és Cseh-Szombathy László.

Milyen légkör uralkodott akkoriban a jogelméleti tanszéken?

Nagyon jó légkörű tanszék volt, sok hallgató járt a jogelméleti és szociológia tudományos diákkörbe. Több fiatal oktató kapcsolódott be akkoriban a tanszék munkájába. Nem akarok dicsekedni, de Samu Mihályt azért meg kellett győznöm arról, hogy vegye oda a tanszékre Kéri Lászlót, Stumpf Istvánt, Fazekas Józsefet, majd később Paczolay Pétert és Boros Lászlót. Javaslatomra megalakították a Fiatal Oktatók Körét, a FIOK-ot. Azt tanácsoltam nekik, hogy tanulják meg az egyetemi létet, szerezzenek még egy diplomát. Boros Laci és Bárd Karcsi elvégezte a szociológia szakot, Kéri viszont a filozófiát, mert a szociológia helyett véletlenül a filozófiát írta be a felvételi lapjára. Stumpf Pista is másoddiplomázott szociológiából.

Mégis elment a Művelődési Minisztériumba.

Pozsgay Imre kérésére vállaltam el a Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztályának a vezetését. Harmincnyolc éves koromban egy ötvenöt fős főosztály vezetését ajánlotta fel, azzal, hogy 1981 februárjában a Politikai Bizottság határozatot fogadott el a felsőoktatási reformról, és hogy ennek a kidolgozásában és végrehajtásában vegyek részt. Pozsgaynak nem ez volt az első ajánlata. A korábbiakat még visszautasítottam, mert nem kívántam a minisztériumba menni olyan területekre, mint közművelődés, színház, kultúra. Úgyhogy 1981. október 1-től 1984. október 1-ig, pontosan három évig voltam főosztályvezető. Ez jó tanulási lehetőséget adott nekem: a felsőoktatás szociológiáját, pedagógiáját, a felsőoktatás- és tudományszervezés területét kellett megismernem. Három év alatt bejártam az ország akkori összes egyetemét és főiskoláját.

A nyolcvanas évek történetéhez tartozik a politológiai tanszék megalakulása is.

Még minisztériumi főosztályvezetőként létrehoztam egy bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja, miképpen lehetne bevonni az egyetemi oktatásba a politikatudományt. Azt szerettem volna, ha a politológiát nem kötnénk a marxizmus-leninizmus ideológiájához, hanem ugyanúgy oktatnánk, mint bármelyik más szaktudományt. Annyit még el tudtam érni, hogy 1984. október 1-jén az ELTE jogi karán egy tanszéki politológia csoport jöhessen létre. A pártközpontban azt mondták, később visszahallottam, hogy „Biharinak nem adnak tanszéket”. Ez kezdetben csak fakultatív tárgyakat hirdetett meg. Én már erre a tanszékre jöttem vissza. Szakmai életemben jelentős változást hozott az ország első politológiai tanszéke, mert politikatudományi és nem marxista tantárgyi tematikával dolgoztunk.

Közben egyre aktívabb szerepet vállalt a közéletben is.

A nyolcvanas évek elejétől rengeteg értelmiségi konferencián, megbeszélésen szerepeltem. Majd visszakerülve az egyetemi szférába, még szabadabbá vált a mozgásom, és megfordultam szinte mindegyik műhelyben, amelyben a radikális reformgondolatok éltek. A Pénzügyminisztérium Pénzügykutatási Intézetében műhelybeszélgetés-sorozatot rendeztek. Ebben a reformközgazdász műhelyben, amelynek Hágelmayer István volt a vezetője, fejtette ki nézeteit többek között Csillag István, Lengyel László, Kupa Mihály és Szalay Erzsébet is. A másik központ az MTA Közgazdaságtudományi Intézete volt, amit Nyers Rezső vezetett. Ezekben a műhelyekben folyamatosan részt vettem, így a Reform és demokrácia című radikális reformanyagnak a kidolgozásában is. Rengeteg helyen tartottam akkoriban előadást Gombár Csabával, Hankiss Elemérrel, Lengyel Lászlóval és Kéri Lászlóval együtt. Ellenem négy központi bizottsági eljárást indítottak, a negyedik volt az, ami a kizáráshoz vezetett Bíró Zoltánnal, Király Zoltánnal és Lengyel Lászlóval együtt. Ebben közrejátszott az is, hogy mind a négyen részt vettünk az 1987-es lakiteleki találkozón, ahová engem a politikai rendszer reformjáról szóló előadásra kértek föl. Nyilvános helyen először ott hangzott el tőlem és másoktól is, hogy már nem elegendőek a radikális reformok, a rendszer már felélte a tartalékait, nem reformálható tovább, csak erőszakkal tartható fenn.

A nyolcvanas évek végén több politikai szerveződésben is felbukkant.

1987–88-ban eléggé aktívan politizáltam, alapító tagja voltam az MDF-nek, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének, a Nyilvánosság Klubnak és az Új Márciusi Frontnak is. Aztán 1988 őszén az újjászerveződő pártok közül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvivői kerestek meg, hogy legyek főtitkár. Rövid idő alatt azonban kiderült róluk, hogy teljesen alkalmatlan társaság. Emellett vezetője voltam a politikai rendszert kutató szociológiai csoportnak, amelyben többek között Áder János, Hegedűs István, Galló Béla, külsősként Pokol Béla is dolgozott. 1988 szeptemberétől részt vettem az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott alkotmány-előkészítő szakmai bizottság munkájában is. Két fejezetből az egyiket egyedül, a másikat nem egyedül készítettem. Az egyik a köztársasági elnökről szólt, a másik az alkotmány általános elveiről. A Nemzeti Kerekasztal aztán elvonta az Igazságügyi Minisztériumtól ezt a feladatot.

A rendszerváltozás után mintha kimaradt volna a jóból.

Egyetemi ember akartam maradni, és az is maradtam. A szocdemkalandomat követően valóban kissé visszavonultam. Egyrészt 1988 júniusában született meg harmadik gyermekem, Zsuzsi lányom; másrészt ott volt az egyetemen a politológiai tanszék, harmadrészt az MTA Szociológiai Kutató Intézetének igazgatóhelyettese is voltam. 1990-ben az MSZP-től kezdve az MDF-ig több párt is kapacitált, hogy legyek a színeikben képviselő, de nem vállaltam.

Aztán mégis országgyűlési képviselő lett.

1994-ben megkerestek lakóhelyemen, hogy a Gazdagrét-Őrmező választókerületben lennék-e egyéni jelölt. Pártonkívüliként az MSZP támogatásával indultam, és megválasztásom után pártonkívülinek megmaradva az MSZP frakciójába ültem be. Négy évig parlamenti képviselő és az alkotmányügyi bizottság alelnöke voltam. A hozzám legközelebb álló feladatot az alkotmány-előkészítő bizottságban végezhettem. Az MSZP delegációját vezettem, és három évig az új alkotmányt készítettük elő. Az alkotmányozás három éve kiváló tanulási lehetőség volt.

Hogyan jött szóba az alkotmánybíráskodás, miért vállalta a jelöltséget?

1999 nyarán, amikor a három utolsó bíró eltávozott az első Alkotmánybíróságból, az MSZP közjogi munkacsoportjának vezetői és tagjai megkerestek, hogy vállalom-e az alkotmánybíró-jelöltséget. Korábban nem foglalkoztam az alkotmánybíráskodás gondolatával, akkor is elsősorban egyetemi embernek éreztem magam, és ez semmit sem változott. Erre a felkérésre nem tudtam nemet mondani.

Milyen tapasztalatokat gyűjtött alkotmánybíróként?

Hihetetlenül sokat tanultam alkotmánybíró kollégáimtól. Az eltérő jogi kultúra, gondolkodás és mentalitás nem csak engem, hanem a testület munkáját is gazdagította. A döntések esetében két dolgot kellett elsajátítanom: meggyőzni a többieket a saját álláspontom helyességéről, másfelől fegyelmezetten tudomásul venni, ha a többségi álláspont nem azonos az enyémmel.

Mennyire érte váratlanul, hogy kollégái az Alkotmánybíróság elnökének választották?

Egy hónappal korábban ez a lehetőség még szóba sem kerülhetett. 2005 őszén a parlamentnek négy új alkotmánybírót kellett választania, hiszen három bírói poszt már régóta betöltetlen volt, és ezért a testület a működőképesség határárán táncolt, míg Holló András elnöknek november 12-én járt le az alkotmánybírói mandátuma. Az Országgyűlés azt megelőzően 1999 júniusában választott utoljára alkotmánybírákat, amikor Kukorelli Istvánnal és Tersztyánszkyné Vasadi Évával együtt bekerültem a testületbe. Azt tudtuk, hogy a pártok már tavasszal megállapodtak Bragyova András és Kovács Péter személyében. Abban is megegyezés született, hogy két bíró, Holló András és Lábady Tamás ismét tagja lehet a testületnek. Kiderült azonban, hogy Lábady mégsem vállalja a jelölést. Először a Fidesz ragaszkodott a négy bíró megválasztásához, majd Lábady visszalépése után az MSZP. Végül szeptember 26-án két alkotmánybírót, Bragyova Andrást és Kovács Pétert választották meg. Holló Andrásról és Balogh Elemérről novemberben szavazott a parlament. Így aztán a tíztagú testületből öt bíró különböző okok miatt nem kerülhetett szóba: Holló Andrásnak egy hónappal később lejárt a mandátuma és akkor őt még nem választotta újra a parlament; Bagi Istvánnak és Tersztyánszkyné Vasadi Évának pár hónappal később, 2006-ban szűnt meg a tagságuk; míg Bragyova András és Kovács Péter csak pár hete voltak alkotmánybírók. Potenciális elnökjelöltek öten voltunk: Erdei Árpád, Harmathy Attila, Kiss László, Kukorelli István és jómagam.

Mire büszke elnöki korszakából?

Elnökként egyik feladatomnak tartottam az Alkotmánybíróságon bevált működési rend és szabályok megőrzését, a bírák szakmai döntési szabadságának maximális tiszteletét, a bírói törzskarok „autonómiájának” elismerését. Meggyőződésem szerint az Alkotmánybíróságnak racionális és hatékony munkaszervezetként kell működnie. 2006-ban és 2007-ben is rekordot döntöttünk: a testület korábban sohasem hozott annyi döntést, mint akkor. Büszke vagyok, hogy a „nyitott Alkotmánybíróság” jegyében az elnökségem idején évkönyveket adtunk ki, az interneten rengeteg közérdekű adatot tettünk hozzáférhetővé.

2008-ban zöld utat engedtek a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazásnak. Ezt a döntésüket ellenzéki oldalról máig vitatják.

Az akkori alkotmányos szabályozás kifejezetten tiltotta a központi költségvetési törvényről rendezett referendumot. A kritikusok azonban nem a törvényről, hanem a költségvetésről beszéltek. Ez utóbbi közgazdasági kategória az ország teljes gazdálkodását magában foglalja, míg ennek csak kis részét szabályozza az adott naptári évre érvényes törvény. Az Alkotmánybíróság korábban arra jutott: csak akkor tilos a népszavazás, ha miatta kifejezetten módosítani kellene a törvény bevételi vagy kiadási oldalát. Mi nem azt döntöttük el, hogy legyen-e vizit- vagy tandíj, hanem hogy ezek a kérdések tiltott tárgykörbe tartoznak-e, részei voltak-e a kormányprogramnak. A tandíjat ez a program kifejezetten tagadta.

Sokan a mai napig azt tartják, hogy az ön szavazata döntött az ügyben.

A három a népszavazási kérdésről 9-2, illetve 8-3-as arányban határozott a testület, az ügy előadó alkotmánybírája pedig a jelenlegi elnök, Paczolay Péter volt.

Amikor 2010 nyarán újraválasztották alkotmánybírónak, érzett elégtételt?

Igen, éreztem, mégpedig szakmai és erkölcsi szempontból is. Szakmai szempontból azért, mert szerintem kitanultam az alkotmánybírói szakmát, ami magas elméleti felkészültséget és az alkotmánybírósági precedensjog elmélyült ismeretét igényli. Bírói működésem során – az eddigi bírók közül – a legtöbb döntést terjesztettem a testület elé, és lett belőle határozat vagy végzés. Egészen pontosan négyszázhetvennyolc döntésnek voltam előterjesztője. Az általam előkészített határozatok közül negyven-ötven beépült az alkotmánybírósági precedensjogba, rendszeresen hivatkoznak rájuk. Másrészt erkölcsi szempontból is elégtételt éreztem, mert tiszta lelkiismerettel, legjobb szakmai tudásom szerint terjesztettem elő tervezeteimet, írtam különvéleményeket, párhuzamos indokolásokat mások által előterjesztett határozatokhoz. Soha nem gondoltam, hogy az én álláspontomat vitató vagy avval ellentétesen szavazó bírótársaim politikai vagy más befolyásolás alatt döntöttek úgy, ahogy. Szakmai alapon minden bíró döntése vagy érvelése – ahogy az enyémé is – vitatható, erkölcsi alapon azonban nem. Nagy megtiszteltetés volt számomra az alkotmány érvényesülésén őrködni.

Második ciklusában is több jelentős határozatnak volt az előadó alkotmánybírója, így az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit megsemmisítő tavaly decemberi határozatnak is.

Ebben az ügyben is a hatályos alkotmányt védte a testület. A határozat szerint az alaptörvénynek koherens, zárt rendszernek kell lennie, mégpedig azért, hogy világos legyen, mi tartozik az alkotmányos szabályok közé, és mi nem. Kimondtuk: az alkotmányozó hatalom felelőssége, hogy ne legyen ellentmondás az alaptörvény három nagy eleme, az értékrendet meghatározó nemzeti hitvallás, az államszervezet rendszere és az alapjogok között.

Február 25-e óta új időszámítás kezdődött.

Igen, nyugdíjas oktató, professor emeritus lettem, és február 24-én megszűnt a negyvenkét éve tartó tanári, közalkalmazotti jogviszonyom is. Ezután tiszteletdíj nélkül viszek tovább két fő tárgyat, a magyar politikát és a politikaelméletet. A győri jogi karon, amelynek alapító igazgatója voltam, szintén professor emeritusként folytatom a munkát.


Bihari Mihály (1943) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1971-ben szerzett jogász diplomát. 1971 és 1974 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán szociológiát és filozófiát hallgatott, 1974-ben szociológus oklevelet szerzett. 1970-től az ELTE ÁJTK állam- és jogelméleti tanszékén gyakornok, 1973-tól tanársegéd, 1975-től adjunktus, állam- és jogelméletet tanít. 1981-től 1984-ig a Művelődési Minisztérium Egyetemi és Főiskolai Főosztályát vezette. 1984-től az ELTE jogi karán az ekkor megalakult Politológia Csoport főállású oktatója, vezetője. 1989-től, a csoport tanszékké válásától 1999-ig a politológia tanszék vezetője volt. 1984-ben kandidátusi, 1993-ban a tudományok doktora címet szerzett, 1993-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. 1986-tól 1989-ig az MTA Szociológiai Kutató Intézetének igazgatóhelyettese és a Politikai Rendszer Kutatócsoport vezetője. 1989-től az MTA Politikatudományi Intézetében a Pártszociológiai Kutatócsoportot vezette és politikaelméletet tanított a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem politikaelméleti tanszékén. 1994-től 1998-ig országgyűlési képviselő. Megalakulása óta tagja a Magyar Politikatudományi Társaságnak, amelynek 1989-től alelnöke, 1992–1994 között elnöke. Az MTA Politikatudományi Bizottságának alapító tagja, alelnöke, volt elnöke. A győri Széchenyi István Egyetem Jog- és Államtudományi Intézetének alapító igazgatója 1995-től, a jogászképzés megszervezője, az alkotmányjogi és politikatudományi tanszék tanára. 1999 júniusa és 2008 júliusa között az Alkotmánybíróság tagja, 2005 novembere és 2008 júliusa között a testület elnöke. 2010 júliusa és 2013 februárja között ismét alkotmánybíró volt.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG