Dr. Kukorelli István

2013. július 12. Sereg András, Budapest

Az új Alaptörvény megalkotása óriási lehetőség volt, ezért bosszant, hogy nem sikerült egyenletes színvonalú alkotmányt készíteni – állítja dr. Kukorelli István egyetemi tanár. A volt alkotmánybíró volteriánusnak tartja magát, míg Bibó Istvánt a legtürelmesebb magyar demokratának.

Kevés Kukorelli van Magyarországon.

A családfát is kutattam szülőhelyemen, Téten, a helyi plébánia anyakönyvében. A családom olasz eredetű, az 1700-as évek elején vándoroltak be Magyarországra. Kicsit magyarosították a nevet. Téten azt szokták mondani, ha valaki eldob egy baltát a kocsmában, akkor biztos, hogy Kukorellit talál el, mert olyan sokan vannak. Kései gyermek voltam. Szüleim nagyon hamar, már gyerekkoromban meghaltak. Hárman vagyunk testvérek, a nővérem és a bátyám jóval idősebbek nálam. Nagyon jó testvérek.

Kik voltak a szülei?

Szüleim parasztemberek voltak. Amikor megalakult a termelőszövetkezet, édesanyám takarítónő lett. Édesapám huszár volt a második világháborúban, ahol súlyos sérülést szenvedett. Tizenkét éves voltam, amikor szegény meghalt. Mellette nőttem fel. Ma már nagyon bánom, hogy nem volt nálam magnetofon és mikrofon, mert amit mesélt nekem a világháborúról, az – pestiesen szólva – nem volt semmi. Sok minden megmaradt az ember fejében, de az emlékek többsége megszépült. A családból néhányan odavesztek, többek között a nagybátyám is.

Tartja-e a kapcsolatot szülővárosával?

Jó néhány évvel ezelőtt létrehoztunk egy civil szervezetet, a Tétiek Baráti Társaságát, ami azóta is működik, évente rendszeresen találkozunk. Amikor Tét 2001-ben város lett, a szülőföldem azzal tisztelt meg, hogy díszpolgárává fogadott, méghozzá a város első díszpolgáraként. Ez életem egyik legkedvesebb élménye. Eljárunk a Jogtatók focicsapatával játszani, többek között a tétiekkel is rendszeresen oda-vissza találkozunk. Nagyon jó érzés hazamenni. Nemcsak töltekezik otthon az ember, de másként is látom onnan saját magunkat, a visszacsatolást, az egész politikai életet. Tét az a hely, ahol soha nem vágják át az embert. Nem igaz, hogy közömbös népek élnek Magyarországon. Legfeljebb bizalmatlanok. A bizalmatlanságra pedig jó okot adtak az elmúlt évtizedekben.

Kevesen beszélnek ilyen szeretettel a szülőhelyükről. Milyen gyermekkora volt?

Nagyon vallásos nevelést kaptam. Templomba jártam, állandóan ministráltam. Téten volt egy nagyszerű plébános, aki Pannonhalmára ajánlott, azzal az elképzeléssel, hogy majd pap leszek. Még püspöki ösztöndíjat is szereztek nekem a Győri Egyházmegyétől. Édesanyám is szerette volna, ha a papi hivatást választom. Pannonhalma a másik meghatározó élményem. Rendkívül sokat adott, szinte felsorolni sem lehet. 1966 és 1970 között voltam bencés diák. Amikor 2004-ben az a nagy megtiszteltetés ért, hogy Szent Márton-díjat kaptam, és köszönőbeszédemben próbáltam átgondolni, mit is jelent nekem Pannonhalma. A szereteten túl morális tartással és a közösségi lét szépségével ajándékozott meg. Megtanított arra, hogy felejtsük el magunkat másokért. Pannonhalmán együtt van ezer esztendő, ami arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy tudjuk összeegyeztetni a haladást a modernizációval, a magyarságot az európaisággal. Máig nagy az összetartás a diákszövetségben, amely 2011-ben elnökévé választott. Éves rendszerességgel találkozom az osztálytársaimmal is, sokakkal még sűrűbben. Ahogy egymás közt szoktuk mondani: jó a „Kupacra” visszamenni.

Mik voltak a kedvenc tantárgyai? Magyar, történelem?

Nem jellemző, ez inkább tanárfüggő volt. Jó tanáraink voltak. Például kémiából érettségiztem, de nagyon szerettem a biológiát is. Imádtam a matematika tanárunkat. Szerettem volna régész lenni, sokáig tudatosan archeológusnak készültem. Azon a földön, amit a szüleim 1945-ben kaptak, a hagyományok szerint régen vár állott. Amikor ott szántottunk-vetettünk, állandóan jöttek elő a törmelékek, téglák, csontok, egyebek. Egyre jobban érdekeltek ezek a történetek. Miután édesanyám is meghalt, néhány barátommal úgy döntöttünk, hogy a jogra adjuk be a jelentkezésünket. Köztük volt Ijjas József is, aki később egyetemi kollégám lett. Bencés tanáraink igyekeztek lebeszélni minket, hogy jól gondoljuk meg, de azt is pedzegették, mint bencés diákoknak nem lesz esélyünk bekerülni a jogi egyetemre. Azt azért tudtuk, hogy mindegyikünk teljesítette az akkori ponthatárt, ezzel együtt csak fellebbezés után – az akkori művelődési miniszter döntésével – vettek fel bennünket. Először a kalocsai katonai behívómat kaptam meg, ebből sejtettem, hogy valami történt. Tíz nappal később érkezett meg a papír Ilku Pál aláírásával, hogy mégis felvettek.

Milyen volt az élet a hetvenes években az Egyetem téren és környékén?

Kiváló évfolyamunk volt. Ma is sokan dolgoznak a nyilvánosság előtt: többek között Babus Endre, Halmai Gábor és Javorniczky István. A kollégiumban is kitűnő csapat jött össze. Olyan életérzésünk volt akkor, 1971-ben, hogy már-már szabadnak éreztük magunkat. Anyagilag nem voltam különösebben eleresztve, de a szociális segélyből és a Népköztársasági Ösztöndíjból kijöttem. Jókat sörözgettünk a Víg Hajósban, a Bagolyvárban, a Réti Sasban és a budaörsi kollégiumban. Közben rúgtam a labdát, emellett vagont rakodtunk a kelenföldi pályaudvaron. Azért az egyetemre is bejártunk. Nagy hatással voltak rám Brósz Róbert római jogi előadásai, akit nagyon szerettem, egészen haláláig tartott a barátságunk. Érdekelt az államjog, és a tanszékvezető, Schmidt Péter reformgondolkodású oktató volt. Másodéves koromtól részt vettem a tanszéki diákkörben, később a diákkör titkára lettem. Az államvizsga után a tanszéken ragadtam. 1974-ben megnősültem, egyetemi éveim alatt megszületett első gyermekünk, a nagylányunk, Anikó. Azt terveztük, hogy hazamegyünk Tétre, ahol akadt is volna munkahely a győri járási hivatalban. Végül úgy döntöttünk, maradunk Pesten, és a kollégiumban nevelőtanárként laktunk addig, míg ki nem költöztünk a dunakeszi házunkba.

A nyolcvanas években az államjogból alkotmányjog lett. Ennek szimbolikus jelentése volt.

Hogyne. Az akkori államjog ideologikus tárgy is volt, miközben a tanszék már nem mint ideológiai tárgyat oktatta. Volt egyfajta szabad mozgástér. A szabadságjogokkal kezdtem el foglalkozni. Közben kiköltöztünk a kollégiumból, mert megszületett a második gyermekünk. A feleségem a tanácsnál dolgozott, ahol bele tudott csöppenni az ember a közéletbe. Egyszer meghívtak, hogy beszéljek a Hazafias Népfront közjogi jogosítványairól. Így szépen belesodródtam a népfrontmozgalomba. Pozsgay Imre akkor került a Népfront élére főtitkárként. Egy jó erőkből álló közjogi munkabizottság alakult a Népfront környékén, hívtak, és megválasztottak bizottsági titkárnak. 1985-től Pozsgay Imre és köztem szoros munkakapcsolat, jó emberi viszony alakult ki. Innentől kezdve kezdtem hinni abban, hogy minél jobban szabályoz a közjog, annál előrébb jöhet a rendszerváltozás. Ez így utólag hamisnak tűnhet, pedig az ember mégiscsak reménykedett, hogy működőképes közjogi rendszer jön létre, és megéri az alkotmányos rendszerváltást. Nagy szerencsémre Schmidt Péter volt a főnököm, aki nem kötelezett senkit sem, hogy lépjen be a pártba, meg tudta őrizni az ember az identitását. A nyolcvanas évek második felében nagy divatja volt az alkotmányjogászoknak, ráadásul viszonylag kevesen űztük a szakmát. Rengeteg helyre hívták az embert. Több száz helyen jártam. Ez volt a fellazítás korszaka.

Közben szép karriert futott be a Hazafias Népfrontban. Amikor Pozsgay reaktiválta magát és államminiszter lett, Önt az ügyvezető elnökség elnökének választották. Hamarosan az események közepén találta magát, hiszen az úgynevezett harmadik oldal képviselőjeként részt vett a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain.

Amikor Pozsgay otthagyta a Népfrontot és elment államminiszternek, a mozgalomban átvették a hatalmat az akkori nomenklatúra emberei, Ribánszki Róbert meg a többiek. Sokan megkerestek a régiek közül, Czine Mihály, Levendel László, Halász József és mások, hogy nem szabadna hagyni a visszarendeződést, váltsuk le az egész nomenklatúrát. Nem volt könnyű döntés. Új ügyvezető elnökség alakult kitűnő emberekkel. 1989-ben kongresszust tartottunk, amelyen az elnök Kulcsár Kálmán, az elnökhelyettesek Mikola István és Stumpf István, a titkár pedig Bogár László lettek. A Nemzeti Kerekasztal időszaka életem egyik nagy élménye, különösen a szakmai viták voltak érdekesek. Sajnálom, hogy ezeket kevésbé dokumentálták. Néhány jegyzetem ma is megvan a szakértői bizottsági vitákról, és szoktam előadást is tartani az egyetemen az alkotmányos rendszerváltozásról. Ma már úgy látom, hogy a Nemzeti Kerekasztal lényegét tekintve alkotmányozó nemzetgyűlés volt. Ott születtek meg a rendszerváltás törvényei. Ehhez a korszakhoz kötődik, hogy részt vehettem a Bibó István Szakkollégium alapításában. Nagyon fontos intézménynek tartottam és tartom most is. A szívem csücske a Bibó, amely 2005-ben azzal lepett meg, hogy szimbolikusan az összes kulcsát átadta, 2008-ban pedig Harkály díjjal tüntetett ki. Jó érzés tudni, hogy haza várják az embert a tanítványai.

A rendszerváltás után nem tűnt fel a nagy pártok közelében. 1990-ben még a Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltjeként indult a parlamenti választásokon, majd 1991-ben alapító tagként bábáskodott a Nemzeti Demokrata Szövetség megszületésénél. Aztán visszahúzódott a politikai életből.

A Hazafias Választási Koalíciót sajnos sokan a régi rendszerhez tartozónak minősítették. Nem voltam tagja, de a jelöltséget vállaltam. Nehezen éltem meg ezt az időszakot, különösen azt, amikor láttam, hogyan ünnepelnek az első szabad választás után a barátaim. Ezt követően tényleg kissé visszahúzódtam a politikától, a politizálástól, az egyetemen tanítottam. Megmaradt nekem a szakértői munka és a civil világ. Vagy ötven civil szervezetnek voltam tagja, illetve tisztségviselője.

1994-ben az Országos Választási Bizottság tagja lett.

Az OVB közéleti megbízatás volt, annak is fogtam fel. 1994-ben választottak meg a testület tagjának, majd 1998-ban újra.

1997-ben Németh Jánost váltotta az OVB elnöki székében, két évvel később pedig alkotmánybírónak választották. Korábban is szóba került alkotmánybíró-jelöltként?

Igen. Csak akkor még nem volt meg az egyetemi tanári kinevezésem, ezért levelet írtam Áder János házelnöknek, hogy „kellékhibás” vagyok. Akkoriban túl korainak éreztem az alkotmánybíráskodást, és más terveim voltak negyvenhat éves koromban. Azt fontolgattam, hogy könyvet kellene írni a középiskolásoknak. Ebből született az Állampolgári ismeretek című tankönyv. Családi tragédia is ért, 1998-ban meghalt a középső gyermekem. Nem hiányzott nekem a nyilvánosság. 1999-ben kineveztek egyetemi tanárrá. Ismét megkerestek, és hatpárti konszenzussal megválasztottak. Talán annak köszönhettem ezt a bizalmat, hogy az OVB-ben semlegesen és egyenlő távolságtartással kellett dolgozni.

Alkotmányjogászként könnyebb volt az alkotmánybírói talárt magára öltenie, mint a többieknek.

Mindig is munkaköri kötelezettségem volt képben lenni az alkotmánybíráskodással. Folyamatosan figyelemmel kísértem az Alkotmánybíróság működését. Ezzel együtt rendkívül szokatlan volt az elején a testületi munka. Nehezen szoktam meg ezt a másfajta felelősséget, amikor minden nap határozni kell.

Ön nem egy rebellis alkat.

Mindent arányosan. Ez az ars poeticám. Meggyőzni a másikat, amennyire lehetséges. Nem szerettem visszaadni előadóként az anyagot. Ugyanezt cselekedtem, ha nem én voltam az előadó bíró. Inkább igyekeztem meggyőzni őt, hogy ne kelljen különvéleményt írnom.

A mandátuma lejártakor mit vitt magával a Donáti utcából?

Minden távozó bíró egy szép kötetet kap ajándékba, egyetlen példányban, amely tartalmazza az előadóként jegyzett legfontosabb határozatait és különvéleményeit. Ez a kétkötetes, 1318 oldalas könyv az én élő lelkiismeretem.

Az Alkotmánybíróság honlapján beütöttem a keresőbe a nevét, és kiderült, 228 ügynek volt az előadója, 61 esetben pedig különvéleményt, illetve párhuzamos indokolást írt.

Tavaly, a 60. születésnapomon a győri Széchenyi István Egyetemen a kollégáim egy kötettel leptek meg, amelyben összegyűjtötték a legfontosabbnak vélt különvéleményeimet. Mottóul egy Goethe-idézetet választottak: „Die Vernunft ist leider immer der Minorität”. Vagyis a józan ész, sajnos mindig kisebbségben van. Olyan különvéleményem talán nincs, amit az idő látványosan megcáfolt volna.

Sőt, nem egyet fényesen igazolt. Például az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk.-tényállást támadó indítvány elutasításakor, 2000-ben, különvéleményt írt, amelyben Bibó Istvánt a legtürelmesebb magyar demokratának nevezve, a véleményszabadság mellett érvelt.

Nehezen sikerült megértetni, hogy nem a jelképek tartalmával értek egyet. Volteriánusként vallom: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”.

Van visszaút az Alkotmánybíróság után?

Van, de nem akadálymentes. Az elmúlt húszegynéhány év egyik komoly adóssága, hogy nem rendezték a köztisztségek viselőinek a civil szférába való méltó visszatérését. Én is bekerültem ebbe a légüres térbe. Amikor ugyanis felvettem a talárt, lemondtam egy sor megbízatásról, amikor meg vége lett, ott álltam több lépcsőfokkal lejjebb, kapcsolatokban és anyagiakban is.

Szinte hihetetlen, de már öt éve nem kell készülnie a hétfői teljes ülésekre. Azóta – pláne idén – sok víz folyt le a Dunán, egy regiment változás történt az alkotmányjog területén: új Alaptörvény született, módosult az Alkotmánybíróság hatásköre stb. Mi a véleménye a változásokról?

Nehéz ezt pár mondatban összefoglalni. Az új Alaptörvény megalkotása óriási lehetőség volt, ezért bosszant, hogy nem sikerült egyenletes színvonalú alkotmányt készíteni, nem sikerült szerencsésen megvitatni a részleteket. Az Alaptörvénynek így is vannak értékei. Egyetértek például azzal, hogy három identitásképző, nemzeti kohéziót erősítő és szuverenitást védő irány jelenik meg az Alaptörvényben: a keresztény értékek, a nemzet mint közjogi fogalom és a történelmi tradíciók. És noha a Nemzeti Hitvallásban felsoroltakkal egyetértek, nem egyértelmű, hogy alkotmányossági szempontból azok mennyire relevánsak. Az Alaptörvény erősségének érzem, hogy alkotmányi szinten jelentek meg a nemzetgazdaság működésével kapcsolatos szabályok, valamint az úgynevezett harmadik generációs jogok: a környezet, a természeti kincsek, a biológiai sokféleség, a jövő nemzedékek vagy a fogyasztói jogok védelme.

Mi bosszantja leginkább?

Alkotmányozni konszenzus nélkül nem lehet, hiszen az alkotmány a nemzet Bibliája. Nincs minden rendben a hatalomgyakorlás állami összefüggéseivel sem, mert a többségi elv nem fogyaszthatja el villásreggelire a hatalommegosztást. Ezzel együtt a hatalommegosztás – kétségkívül bizonyos korlátok között – mégis érvényesül, amit az Alkotmánybíróság vagy az ombudsman tevékenysége, illetve a köztársasági elnök szerepfelfogása is bizonyít. Nem értek egyet azzal sem, ahogy hatásköröket vontak meg az Alkotmánybíróságtól. A klasszikus normakontroll ugyanis azt jelenti, hogy minden törvénynek a bírája az Alkotmánybíróság, nem lehet tárgyköri kivételt tenni. Egy alkotmány ugyanakkor sokkal több, mint ami a normaszövegben olvasható, és ma is erősnek érzem a jogállamiságot, amely nem kis részben az Alkotmánybíróság esetjogán nyugszik. A jogállamisági klauzula tartalmilag ugyanaz, mint a korábbi alkotmányban volt. Van védelemre érdemes kemény mag, amit a tudománynak is őriznie kell.


Kukorelli István (1952) 1976-ban végzett az ELTE jogi karán, ahol a diploma megszerzése óta az alkotmányjogi tanszékén oktat. 1988-ban kandidátusi fokozatot szerzett, 1998-ban habilitált, 1999-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Alapító tagja a Független Jogász Fórumnak, a Magyar Népfőiskolai Társaságnak, a Magyar Politikatudományi Társaságnak és a Magyar Alkotmányjogászok Egyesületének, amelynek 2007-től elnöke. 1985-től szoros munkakapcsolatba került Pozsgay Imrével, aki a Hazafias Népfrontba hívta: előbb a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és Titkársága tagjának, majd 1989–90-ben az ügyvezető elnökség elnökének választották. Az úgynevezett harmadik oldal képviselőjeként részt vett a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain. 1990-ben a Hazafias Választási Koalíció képviselőjelöltje, 1991-ben a Nemzeti Demokrata Szövetség alapító tagja. 1989-ben az Országos Választási Elnökség titkára, 1994-től az Országos Választási Bizottság tagja, 1997-től – alkotmánybíróvá megválasztásáig, 1999 júliusáig – a testület elnöke. Alkotmánybírói mandátuma 2008. július 3-án járt le. 2010-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 2011-től az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának az elnöke. 2008–2013 között a győri Széchenyi Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének vezetője. 2012-ben jelent meg Kővári Orsolya szerkesztésével életrajzi indíttatású interjúkötete „Váltóállítók között” címmel.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
KUKORELLI ISTVÁN