Dr. Szűcs Andrea

2014. december 23. Horváth Eszter, Budapest

"Az ügyvédnőség egy „műfaj”. Fontos, hogy sem az ügyvédet, sem a nőt nem szabad kiemelni belőle." - vallja Szűcs Andrea, a Magyar Ügyvédnők Egyesületének elnöke, akivel a pálya szépségéről és nehézségeiről, a női jogászokat érő kihívásokról, a család és a karrier összeegyeztetéséről beszélgettünk a Kodály Köröndön található patinás irodában, mely 1897. óta ad otthont a család jogászainak. - A beszélgetéssel útjára indítjuk új interjúsorozatunkat, mely női jogászsorsokat, életpályákat mutat be Olvasóinknak.

Régi jogászcsaládba született. Egyértelmű volt, hogy Önből is jogász lesz?

Egyáltalán nem. Nem akartam jogász lenni, magyar-művészettörténet szakra készültem, a bölcsészkarra. Kifejezetten erre „hajtottam”. Csakhogy, a családi tradíciókra hivatkozva apám ragaszkodott ahhoz, hogy menjek jogásznak és miután magyar-történelem volt a felvételi a bölcsészkaron és a jogon is a vége az lett, hogy nagy duzzogva elmentem a jogra ahová maximális pontszámmal vettek fel. Persze nem volt ez ennyire egyszerű. Én 1964-ben érettségiztem. Ha ez 1963-ban történik, akkor oroszból és fizikából is kellett volna vizsgáznom és akkor egyáltalán nem lettem volna olyan jó tanuló. Ha pedig még 1964-ben is számított volna a származás, akkor egész biztosan nem kerültem volna be az egyetemre, mert kifejezetten „rossz” származású voltam. Szerencsére 1963-ban egy szovjet pártkongresszus enyhülést hozott, így 1964-ben már csak a teljesítmény számított. Így kerültem a jogra 18 évesen. Halálosan el voltam keseredve attól, hogy ott kell lennem. Azt sem tudtam, hogy mi az a jog – függetlenül attól, hogy az apám és a nagybátyáim minden családi ebédkor jogesetekkel szórakoztatták egymást, és a megoldásokat keresték. Ők eredetileg mindannyian bírók voltak. Én, talán a maximális pontszámom, vagy valami más eszement oknál fogva kezdetben azt hittem, hogy ha odafigyelek – ráadásul oda sem figyeltem a marxizmus politikai gazdaságtana című tárgyra – az bőven elég lesz a vizsgák teljesítéséhez. Ki is rúgtak páros lábbal. Mindenki meg volt lepve, hogy az a gyerek, aki maximális pontszámmal került be az egyetemre ilyen eredményt produkált.

Dr. Szűcs Andrea

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Később aztán, amikor már igazi jogi tárgyak voltak és kezdtem érteni a jogi összefüggéseket, rájöttem, hogy ez egy segítő szakma. Megértettem – és ehhez apám aktái is hozzásegítettek – hogy az ügyvédi az orvosi segítséghez hasonlít. Emberi és szakmai értelemben valaki mellé állni élete egy nehéz szakaszában számomra szebb bölcsész tevékenység, mintha valahol tanítanék. Talán ekkor „kapott el” a szakmám lényege és onnantól kezdve jól is tanultam. Amikor az egyetemen végeztem, gondolkodtam azon, hogy szociológusnak megyek – akkor ez még nem volt ennyire népszerű tudomány. Végül mégis járomba hajtottam a fejem, ügyvéd lett belőlem. Ez akkoriban szinte lehetetlen volt, de mint „ügyvédgyereket” engem felvettek jelöltnek.

Ön volt az első nő a családban akiből ügyvéd lett?
Igen. Akkor még – 1971-ben – az ügyvédek között általában is nagyon kevés nő volt, kilenc százalék. De azt hiszem a bírói pályán sem voltak többen. Velem előfordult, hogy mikor 25 éves koromban bejött hozzám egy ügyfél és meglátott azt mondta, hogy „nekem nem szép, fiatal nő kell, hanem ügyvéd” és ezzel ki is ment rögtön az irodából. Abszolút nem volt még társadalmilag elfogadott a női ügyvéd.

A családi indíttatáson kívül mi motiválta a pályaválasztását?

Talán a már említett segítő szándék. Azért volt szerencsém az általam először választott jogággal – a családjoggal – mert nálunk nagyon emberi a kapcsolat az ügyféllel. Mellérendelt a viszony. Engem bevallom, abszolút nem érdekel, hogy egy Kft.-ben mekkora a tőke-emelés. A büntetőjognál pedig nagyon taszított a börtön, taszítottak a fogvatartási szabályok. Nem éreztem semmiféle romantikáját – ami miatt pedig minden elsőéves joghallgató először büntetőjogász akar lenni. Bár Eötvös is kifejti, a „Nagy per”–ben a védő munkájának lényegét, amiben szintén benne van, hogy ez egyfajta segítség. Amit valaki elkövetett azért el fogják ítélni, de azért ott kell, hogy álljon az apparátussal szemben – a gyanúsított, a vádlott mellett – egy ember, aki elmondja neki, hogy mire van joga, mi az, ami enyhítő körülmény. A családjogban nekem az említett mellérendeltségi viszony tetszett meg.

Érezte annak hátrányát a pályán, hogy nő?

Igen. Ehhez konkrét esemény is fűződik. Két gyermekem van, mind a kettőt ügyvédként szültem már. Nem volt még egy éves a kislányom, amikor visszamentem dolgozni. A munkaközösség ügyeit akkoriban munkaközösségi taggyűléseken beszéltük meg. Itt történt, hogy nekem esett egy „ifjú titán” ügyvéd. Azt mondta, hogy disznóság, hogy én sorra szülök a „kollegáim terhére”. Hozzátette, hogy aki ügyvéd az ne szüljön. Ez azért is volt furcsa, mert egy ügyvéd saját maga teremti meg a saját anyagi bázisát, tehát én nem az ő terhére szültem. Amikor ezt végighallgattam és a férfikollégák némán néztek rám és senki nem állt mellém, én elbőgtem magam. A munkaközösség vezetője csak annyit mondott: „Anyukám! Így fogsz bőgni ha az ügyfeledet halálra ítélik?! Ne nevettesd ki magad!” Ez aztán végleg tönkretette a lelkemet. Ez 1975-ben történt.

1973-ban volt egy kormányrendelet, ami a gyes összegét és időtartamát meghatározta. Tehát papíron a nőket és a gyermekvállalást abszolút támogatták, így a kollégám megjegyzése teljesen apolitikus is volt. Természetesen ettől ez még engem nagyon bántott.

Én akkor elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő. Attól fogva megállás nélkül jártattam a számat. Ha meghallottam, hogy „de a nők” akkor mindig felszólaltam, és azt mondtam, hogy az, hogy valaki nő, vagy férfi, nem minőségi különbség. Az is egy abszurdum, hogy most nincs egyetlen egy női miniszter sem, tehát nem sikerült áttörni az üvegplafont, nekem sem, de másnak sem. Viszont ugyanilyen séma az, hogy minden gyereknek az anya mellett van a helye. Nagyon sokszor lenne az apa mellett és nagyon sokszor előfordul, hogy egy nő rátermettebb vezetői kepeségekkel rendelkezik, mint egy férfi. Nem szabadna ezekről a kérdésekről sematikusan gondolkodnunk.

Dr. Szűcs Andrea

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Ez az eredője, hogy létrehozták a Magyar Ügyvédnők Egyesületét?

Nem, ez az én szemléletmódom. Természetesen innen is eredhet. Én nagyon régóta részt veszek a Budapesti Ügyvédi Kamara közéleti tevékenységében is. Már 34 évesen a kamara titkára voltam és mindig voltak fórumok ahol én a fenti álláspontomat kifejtettem. Ezt kicsit a bolondériámnak tekintették, de azért nem tudtak teljesen lesöpörni az asztalról.

Körülbelül 2000-ben lehetett, hogy felfedeztem: megalakul Londonban a World Women's Law Association. Elmentem a saját pénzemen a saját férjemmel, és míg ő a múzeumokat nézegette, én ott ültem kétségbeesve, hogy mennyire rosszul tudok angolul. A kelet európai régióból az egyedüli voltam a résztvevők között, de lényegében ugyanazokat a problémákat fejtegették ott, mint amikkel itthon találkoztam. A következő konferenciára már harmadmagammal mentem.

Később megtudtuk, hogy van egyesülete az európai jogásznőknek is. (European Women Lawyers Association (EWLA). Ők 2004-ben rendeztek Prágában egy konferenciát, amire már csapatostul mentünk, ha jól emlékszem négy autóval.

Az összes ilyen külföldi konferencia remek volt. Amellett, hogy nagyon fontos és minket érdeklő jogeseteket tárgyaltunk meg, – és általában az ügyvédi létről volt szó – a kolleganők társaságában nagyon kellemesen telt az idő. Beszélgettünk szakmai kérdésekről, családi dolgokról, pletykákról, sőt elmentünk vásárolni is, és egyikünk háta mögött sem állt ott a férje, hogy figyelmeztesse, hogy már nyolcvanhat táskája van, minek a nyolcvanhetedik, hanem örültünk, hogy végre egy piros táska, amire pont szükség van.

Ott voltunk azon a konferencián ahol megjelent Cherie Booth Tony Blair felesége. Ő négy-gyermekes anya és ügyvéd. Elmondta ugyanazt a történetet, amit egy kisvárosi magyar ügyvédnő is mondhatott volna. Ugyanazokat a problémákat vetette fel, mint akármelyikünk, hogy milyen nehéz összeegyeztetni az ügyvédi létet, a női létet, az anyai létet. Igen, nehéz. De ez az alapeset. A miénk versenyszakma, itt nem lehet nyávogni, itt mese nincs, ha beteg a gyerek, akkor is menni kell.

Én például egyetlen napig nem voltam betegállományban. Ahogy apám mondta „az ügyvéd meghalhat, de beteg nem lehet”. Az ügyfél amikor rám bízza az ügyét, akkor nem fogja érdekelni, hogy köhögök, vagy lázam van. Lehet, hogy hátrányosabb helyzet, hogy nőnek születtünk, de ezzel itt nem szabad foglalkozni. Abból kell kiindulni, hogy mi az, amit tudunk pótolni. Egy férfi ügyvéd, ha hazamegy, a család suttogva fogadja és lábujjhegyen jár mert apuka ma hármat tárgyalt. Ha hazamegy egy női ügyvéd, tőle mindenki azt kérdezi, hogy mi a vacsora, vagy van–e kenyér.

Ezért is fontos megteremtenünk azokat a fórumokat, ahol módunk van egymással eszmét cserélni. Nekünk is meg kell teremteni azokat a lehetőségeket, ami a férfi kollegáknál elfogadott és természetes, hogy egy ilyen rettenetesen hajszás élet mellett kiengedhetnek hogy klubokba, sörözni, teniszezni járnak.

Az ügyvédnőség egy „műfaj”. De nagyon fontos, hogy sem az ügyvédet, sem a nőt nem szabad kiemelni belőle. Ha egy nő a női mivoltát emeli ki, akkor „nőcis”. Ha pedig elfelejti, hogy ő nőnek született és próbál ilyen szögletes, férfias módon viselkedni maszkulinná válik, az is visszás lesz. Nekünk ugyanúgy kell tudni minden jogszabályt, ugyanúgy jó társadalmi kapcsolati tőkével kell rendelkezni ahhoz, hogy jöjjenek az ügyfelek, ugyanúgy el kell tudni adni magunkat a piacon, mint a férfi ügyvédeknek.

Egyesületünknek az előbb említett fórumok megteremtése lett a fő feladata. Az első konferenciánkat 2005-ben tartottuk Budapesten, „Női jogok, mint emberi jogok” címmel. A rendezvényen – melynek a Parlament adott helyt – rengetegen voltak és nagyon nagy sikert aratott. Azóta is folyamatosan szervezzük a programokat, melyek tagjaink számára ingyenesek – ennek ellenére néha vannak gondjaink a tagdíj beszedésével. A díjért szakmai képzéseket is szervezünk, volt már például retorikai tanfolyam, vagy Görög Ibolyával protokoll kurzus, ami – a retorikai képzéshez hasonlóan – bármilyen nemű kollégának nélkülözhetetlen ismereteket közvetített.

Tanultunk persze csak hölgyeket érintő kérdésekről, sminkről és hajviseletről is. De azt gondolom, hogy ez utóbbiak is mind ahhoz segítik hozzá a kolleganőket, hogy versenyképesek legyenek. Ezek plusz eszközök, segítő jellegűek, amellett, hogy a szakmát nagyon kell tudni.

A legnagyobb unokám úgy döntött, hogy jogász lesz, és megkérdezte tőlem, hogy mi kell ehhez. Ő első osztályú vízilabdázó, válogatott kerettag volt, így azt válaszoltam: összehasonlítva a vízipólóval - hogy úszni tudsz, meg hogy dobni tudsz a vízben, az alapvető. Ettől még nem vagy jó vízilabdázó. Amitől az vagy, az már személyiségfüggő. Függ attól, hogy ha helyzetbe jutsz, be tudod-e lőni a gólt, hogy betartod-e a szabályokat. Ha az egyéniséged átüt, na akkor leszel jó vízilabdázó és persze jó ügyvéd is.

Dr. Szűcs Andrea

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Előnye nem volt annak, hogy nő volt?

Nem. De ez is – azt gondolom – személyiség függő. Én nem vagyok egy kacérnak mondható személyiség. Így aztán a férfiak nem próbálkoztak és a nők sem utáltak. Talán akkor lett volna előny, ha az ügyvédnő-ből a „nő” hangsúlyosabb lett volna, de ez nem fordult elő.

Ha jól tudom az egyesületük divatbemutatót is szervezett.

Igen. A Rózsakertben egy ismerősöm nyitott egy butikot, és kérte, hogy szóljak pár kolléganőnek. Én mondtam, hogy jó, de akkor mutassuk is be a ruhákat. Így a kolléganők lettek a modellek. Én a mikrofonnál álltam és beszéltem. Később aztán ez az ötletet egy saját projekt alapjaként megvalósította egy – az ügyvédvilágban dolgozó – újságírónő és professzionális színt kapott az alapötletünk.
Aztán a divatszakma figyelmét is felkeltette ez a téma. Külön műfaj ugyanis azt megtervezni, hogy az ember az alkalomnak megfelelően tudjon felöltözni. Ezeket sem árt tudni, bár a talár manapság már sok mindent takar.

Az egyesületük idén tíz éves. Terveznek születésnapi programot?

Idén nem. Jövő februárban lesz majd egy rendezvényünk, aminek már alakul a programja. Előadássorozat lesz, az egyesületről, a célokról és kifejezetten női témákról is szó esik majd.

Hogyan tudja összeegyeztetni a magánéletet a szakmai tevékenységével?

Én estig dolgozok és most már ez nem érdekes, de korábban, amíg a gyerekek kicsik voltak, akkor az volt. Komoly tervezést igényelt, hogy ki hozza el őket az óvodából, hogy velük lehessek, hogy mesélhessek nekik. Örökös borzalom volt, hogy úgy éreztem a tárgyalóteremben, hogy nem vagyok jó anya. Az ember mindig úgy érzi – és a kolléganők is megerősítettek ebben –, hogy nem tud százszázalékos anya és ügyvéd lenni egyszerre. Ezt a pályát nagyon nehéz kisgyerekekkel csinálni.

Persze, amikor velük voltam, akkor nem volt iroda, nem volt ügyvédkedés, akkor csak ők voltak a világon és csak velük foglalkoztam. Ahhoz, hogy ez működni tudjon, kell egy normális férj és a nagyszülők is. Nem tudom, hogy akinek ügyvéd a férje, hogy csinálja. Az én férjem festőművész, neki egészen más az időbeosztása és a tevékenysége.

Hogy tud kikapcsolódni?

Többféle hobbym van, részint viccesek, részint talán komolyak. Születésemtől fogva vonz az óra, az idő. Nagy szerelmem az óra, a régi órák. Szeretek régiségüzletekbe járni, szeretek találni. A régiségüzletekből a végén ócskapiac és ócskapiac-szenvedély lett. Nyáron fél hatkor képes vagyok elmenni a veszprémi ócskapiacra, mert az a játékom, hogy ott abból a sok-sok kacatból megtaláljam azt, ami érték. Alig várom a Karácsonyt, nagyon szeretem a szép karácsonyi bögréket, amiket csak ilyenkor lehet átadni. Nyáron azzal vígasztalom magam, hogy milyen szép ajándékot vettem. A férjem persze őrjöng, hogy már megint mit hoztam haza, de rendszerint nem veszek hülyeségeket. Különleges órát és antik ezüstöt is találtam már és ez engem rendkívüli módon kikapcsol. Persze volt már kellemetlen helyzetem. Egyszer éppen elmélyülten túrtam valamit, amikor vállon veregetett valaki, hogy ügyvédnő: "Nem ismer meg?" Persze ma már ez is egyre kevésbé kellemetlen, mert a piacok közönsége megváltozott, és egyre több az olyan érdeklődő ember is mint én.

Dr. Szűcs Andrea

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A bögréken kívül hogyan készül a Karácsonyra?

Komolyak az előkészületek, mert hála Istennek sokan vagyunk. Alaphangon nyolcan, amihez jönnek a családtagok. Szenteste tizenhárman leszünk. 25-én kilencen, de 26-án – amikor az unokám 19. születésnapja is lesz – ha jól emlékszem tizenkilencen. Ilyenkor én főzök-sütök, de idén ígérték, hogy segítenek. Van karácsonyi menüm: gesztenyével és aszalt szilvával töltött pulykamell, amit baconbe tekerek, van egy remek rakott-káposzta receptem, amit egyébként pont egy londoni ügyvédnő konferencián hallottam egy debreceni közjegyző kolléganőtől. Kétféle tortát is készítek. Halászlét én nem tudok főzni, de mindig szerzek valahonnan Szentestére. Igazából még nem is gondoltam végig rendesen, de szerencsére logisztikában erős vagyok, ezt jól megtanultam ezen a pályán.

Egyébként év közben is szívesen főzök, a hétvégi ebédekre már csütörtökön megkezdődnek a diplomáciai tárgyalások az unokákkal arról, hogy mi legyen a menü.

Milyen tanácsot tudna adni a pályán most indulóknak?

Nagyon sok összetevője van. Kellő alázat kell ehhez a pályához, belső nyugalom, derű és béke. A belső békém és a nyugalmam – amit én hitem szerint a Jóistennek köszönhetek – átsegített azon, hogy involválódjak. Nagyon nehéz egy családjogi ügyben kívülállónak maradni. Az emberi tragédiák mélyen érintenek, de meg kell tanulni, nem benne élni teljesen, mert az elviszi az embert. A belső nyugalom az, ami ahhoz segít, hogy ne őrlődjünk fel.

Nagyon sajnálom a ma pályát kezdőket. Sokan vannak és nagyon kiélezett a verseny, melynek köszönhetően néha az etikai szabályokat is áthágják.

Ami pedig a nemek arányát illeti: Ma már elfogadott, hogy a tárgyalóteremben mindkét oldalon nő ül, és a bíró is gyakran nő. Családjogi berkeken belül már a hölgyek vannak többen. A kilenc százalékos arányból mára a korfa szerint a 30-40 éves korosztályban egyértelműen több a nő.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG