Dr. Székely László

2015. április 29. Sereg András, Budapest

Az a jó ombudsman, aki szolidáris az elesettekkel, érzékeny a nyomor és a szegénység problémáira, és elsődleges feladatának a „jog alá szorult rétegek” védelmét tekinti – állítja Székely László. Az alapvető jogok biztosa szerint helyére kell tenni a dolgokat, és nem kellene odáig jutnunk, hogy a hófúvást is egy jogsértésnek tekintsük.

Beszéljen a szüleiről, nagyszüleiről. Volt-e jogász a felmenői között?

Nincs tudomásom arról, hogy lett volna jogász a családban. Édesapám vállalati középszintig jutott, a Fővárosi Autótaxi Vállalatnál vezette a pénzügyi és munkaügyi főosztályt, onnan is ment nyugdíjba. Édesanyámnak érettségije volt, adminisztratív munkakörökben dolgozott. Apai ágon a felmenőim Mecsekszabolcsban, amit aztán 1947-ben Pécshez csatoltak, az ottani iskolának voltak a tanítói, igazgatói. Anyai ágon a felmenők között Békés megyei szegény parasztok vannak. Nagyanyám is abból a körből lett gyári munkás.

Hol nőtt fel? Hova járt iskolába?

A szüleimmel és testvéreimmel Budapesten, a Rákóczi úton laktunk. A Köztársaság téri, ma II. János Pál pápa téri általános iskolába jártam, majd az azóta már megszűnt Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségiztem az Orczy téren. A gimnáziumnak kiváló kosárlabdacsapata volt. A kosárlabda jó sportág, mert fegyelemre, csapatszellemre szoktatja az embert. Hetente öt-hat edzésünk és hétvégén két meccsünk is volt. Ennek ellenére mégis jutott mindenre idő. Persze az is lehet, hogy akkoriban az élet volt lassúbb. Fiatalok voltunk, tele energiával. Színházba, moziba jártunk, sportoltunk, amatőr színjátszással foglalkoztunk, olvastunk. Igaz, olcsóbbak voltak a színház-, mozi- és múzeumjegyek, a könyvek és az irodalmi folyóiratok, mint most.

Székely László

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Miért választotta a jogi kart?

Mert az osztályfőnököm megzsarolt, ha nem a jogi karra jelentkezem, akkor csak négyest ad nyelvtanból. Ez az akkori húszpontos felvételi rendszerben érzékeny pontveszteséget okozott volna. Én inkább a bölcsészkarra, régésznek készültem, mert vonzott a történelem. Azóta is szeretek történelmi témájú könyveket olvasni. Első próbálkozásra felvettek a jogi karra. Így most visszagondolva, eléggé naiv voltam, hiszen nem voltam KISZ-tag, és úgy okoskodtam, hogy jó tanulmányi eredménnyel felveszik az embert. Tiszta szerencse, hogy tényleg bejött.

Az egyetem után „bennragadt” a polgári jogi tanszéken.

Harminchárom éve oktatok az ELTE jogi karán. Amikor 1982-ben a polgári jogi tanszékre kerültem, már Vékás Lajos volt a tanszékvezető. Kezdő jogászként aztán dolgoztam az ELTE szakszervezeténél, a jogsegélyszolgálaton. A bírói szakvizsgára készülve pedig hetente egy nap fogalmazóként tevékenykedtem. Végigjártuk a kerületi bíróságokat, a Fővárosi Bíróságot, a Legfelsőbb Bíróságot, a bírósági végrehajtást, de a panaszirodát is.

A bírósági panaszirodán tapasztaltakat nyilván hasznosítani tudta később az ORTT panaszbizottságának tagjaként.

Két évig tevékenykedtem a panaszbizottságban, amely még a régi médiatörvény alapján működött, és a szabályozás csak a műsorszolgáltatókra vonatkozott. Bárki panasszal élhetett, ha úgy gondolta, hogy megsértették a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. Nagyon érdekes ügyeink voltak. Rengeteg panaszt kaptunk a karikákkal vagy a pártrendezvényekkel kapcsolatban. A Munkáspárt például örökösen azért panaszkodott, hogy nem számolnak be a sajtótájékoztatóikról. Talán a kisgazda G. Nagyné Maczó Ágnes ügye volt a legkényesebb, aki a parlamentben a magyargyűlölő Róth Manóról beszélt. Később próbálta elmagyarázni, hogy ő nem Rákosi zsidó származására utalt, hanem arra, hogy vidéken vörösnek hívták, mert komcsi volt és lesöpörték a padlást. Magyarázkodását nem sikerült keresztül vinnie, hiszen az első pillanatban eldöntötték, hogy ez egy antiszemita megnyilvánulás. Innentől kezdve nem róla szólt a történet, hanem arról, milyen csúnya dolog antiszemitának lenni. Tanulságos volt látni, hogy is működik a média. Azt nem állítom, hogy a panaszbizottság nagy horderejű szervezet lett volna, de azért elég szép joggyakorlatot hagyott hátra.

Az új Polgári törvénykönyv előkészítését koordináló miniszteri biztos volt 2010 nyarától 2013 januárjáig. Amikor hatályba lépett a kódex, egyik előadásán úgy fogalmazott, hogy „nem kell megijedni az új Ptk.-tól”.

Valóban nem kell, hiszen az új kódex dogmatikailag ugyan több újítást is bevezet, és ezért jobban illeszkedik a mai társadalmi és gazdasági viszonyokhoz, mint a régi, ugyanakkor gyakorlatilag átveszi a korábbi joganyag mintegy 70-75 százalékát, így például beemeli a szövegbe a társasági jogot és a családjogi törvényt. Ezen túlmenően néhány új jogintézményt is nevesít, amelyek egy része eddig is létezett a bírói gyakorlatban, de helyén való volt őket törvényi szintre emelni. Hosszú évekig még alkalmazni kell a régi Ptk.-t is, mert az újnak nincs visszaható hatálya, így az ingatlanokkal vagy örökléssel kapcsolatos jogügyletekben akár évtizedek múlva is szükség lehet a korábbi szabályokra. Azt is mondhatnám, hogy jól jár a jogkereső közönség, hiszen „egyet fizetett és kettőt kapott”.

Székely László

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A kódex nem személyhez fűződő, hanem személyiségi jogokról szól. Sokan nem értik, miért nincs külön nevesítve a személyiségi jogok körében a lelkiismereti szabadság?

Mert sok évtizede nem akadt egyetlen olyan per sem, amelyet ennek sérelme miatt indítottak volna. A lelkiismereti szabadság megsértése a generálklauzulából levezethető, amit egyébként az 1928-as magánjogi törvényjavaslat szövegéből vettünk át.

Mit szól ahhoz, hogy a sajtó-helyreigazítás viszont kikerült a Ptk.-ból?

Örülök neki, mert a sajtó-helyreigazítás szabályainak kikerülése tehermentesítette a törvényt. Ezek az úgynevezett médiaalkotmányba, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénybe kerültek át. Megjegyzem: a hatályba nem lépett Ptk., a 2009. évi CXX. törvény elképesztő privilégiumokat adott volna a sajtónak. A sajtótudósítással szemben például semmilyen igényt nem lehetett volna érvényesíteni.

És azt hogyan fogadta, hogy az alkotmánybírák két héttel a törvény hatályba lépés előtt kivették a közszereplők bírálhatóságánál a „méltányolható közérdek” igazolását?

Az eredeti bizottsági javaslat, amelyet a kormány amúgy változtatás nélkül terjesztett be az Országgyűlésnek, a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok érvényesülése érdekében szabta meg az alacsonyabb védettségi szint határait. Az eredeti normaszöveg szerint „közéleti szereplő személyiségi jogának védelme a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogokat szükségtelenül nem korlátozhatja”. A végszavazás előtt azonban módosítottak a szövegen: „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.” Az Alkotmánybíróság lefelé modulált, a személyiségi jogból az egyik korlátozó elemet kivette. Jól tette, ugyanis nem létezhet olyan közérdek, amely nem méltányolható. Végszavazás előtt módosították a kötelesrész szabályozását is. Ráadásul úgy, hogy a cselekvőképtelenekre vonatkozó gondoksági szabályokban benne maradt a törvényes örökrész felére való utalás: „A gyámhatóság kivételesen indokolt esetben hozzájárulhat a cselekvőképtelen nagykorú gondnoka kérelmére az érintett személy leszármazója önálló háztartásának alapításához, fenntartásához vagy más fontos célja eléréséhez az érintett személy vagyona terhére, ha a támogatás mértéke a leszármazó – a hozzájárulás időpontjában fennálló állapot és érték szerinti – törvényes örökrészének felét nem haladja meg.” Vagyis azok, akik a kötelesrész mértékét a törvényes örökrész harmadában állapították meg, nem tudták, hogy ennek milyen összefüggései vannak a Ptk. egyéb részeivel.

Amikor másfél évvel ezelőtt megválasztották az alapvető jogok biztosának, akkor kijelentette, hogy „ezt a munkát nem lehet világtól elzárt szobatudósként végezni”. 

Csakis az lehet jó ombudsman, aki szolidáris az elesettekkel, a kiszolgáltatottakkal, érzékeny a nyomor és a szegénység problémáira, és elsődleges feladatának a „jog alá szorult rétegek” védelmét tekinti. Szerintem az ombudsman – átvitt értelemben – tükör. Aki belepillant ebbe a tükörbe, önmagát látja, és ha nem túl vonzó és kívánatos a kép, úgy saját magának kell rendeznie vonásait és újragondolnia a megjelenését.

Ezt nevezhetjük paradigmaváltásnak is.

A lényeg az, hogy az eddiginél határozottabban szeretném a nyilvánosság előtt megjeleníteni azt a tevékenységet, ami munkánk túlnyomó részét teszi ki. Az évi hét-nyolcezer ügyünknek ugyanis legalább kilencvenöt százaléka a legelesettebb emberektől érkező jajkiáltás. Ezért mondom azt, hogy az alapvető jogok biztosának a szegények szószólójának kell lennie. Erről eddig kevesebb szó esett, míg a politikailag kényes ügyek lényegesen nagyobb teret kaptak.

Egyik elődje, Lenkovics Barnabás még országgyűlési biztosként azt a tanácsot kapta osztrák kollégájától, hogy ebben a mediatizált világban már szinte nem is létezik az az ombudsman, aki nem jelenik meg a médiában.

Egyetértek. Az ombudsman működésének jóformán egésze a széles értelemben vett szakmai és társadalmi közvélemény előtt zajlik: valamennyi jelentés, indítvány, állásfoglalás és biztosi megszólalás a nyilvánosságnak és a nyilvánosságról szól.

Székely László

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Azt veszem ki a szavaiból, hogy tudatosan depolitizálni akarja a hivatalát.

Ars poeticám része, hogy a hivatalt és jómagamat is kivonjam a politikai erőtérből, hiszen a politikusok a politika eszközeivel próbálják a már lefutott vagy még le nem futott politikai játszmáikat megnyerni. Abban a kérdésben például, hogy kell-e atomerőmű Magyarországon, én egyszerűen inkompetens vagyok. Helyére kell tenni a dolgokat. Az ombudsman feladata az alkotmányos jogvédelem, és nem kellene odáig jutnunk, hogy a hófúvást is egy jogsértésnek tekintsük.

A hajléktalanok talán a legkiszolgáltatottabb embertársaink, akik a hatóságok szemében sokszor csak potenciális szabálysértők.

Ezt a létformát nem lehet kriminalizálni. Azt viszont elfogadhatónak tartom, hogy bizonyos területeken, a jogállami normákkal összhangban megtiltsák az életvitelszerű tartózkodást. Azt kell elérni, hogy a hajléktalanok lehetőleg a hajléktalanszállókat, a menedékhelyeket vegyék igénybe, ne az utcát. A panaszok jellemzően a szállók befogadás-rendjével kapcsolatosak, illetve a nappali melegedők szolgáltatásainak kapacitáskorlátját érintik. Ezekben az esetekben az intézmények vezetőivel való egyeztetés után a panaszost részletesen tájékoztatjuk.

Hajléktalan-ügyben eltökélt, hiszen megtámadta az Alkotmánybíróságon a kaposvári önkormányzat azon rendeletét, amely bírság kiszabásával szankcionálja az életvitelszerű lakhatásra használt ingóságok közterületi tárolását és elhelyezését.

Azzal érveltem, hogy a közterületen életvitelszerűen tartózkodó hajléktalan emberek számára nem vagy csak kivételesen áll rendelkezésre a holmijuk tárolására alkalmas hely, így azokat szükségszerűen maguknál, azaz közterületen tartják. Az életvitelszerű közterületi lét velejáró eleme az ezt szolgáló ingóságok (például hálózsák, takaró, sátor, ruhanemű, stb.) közterületi tárolása. Ha egy hajléktalan az ingóságát már az utcán sem tudja tárolni, akkor mit csináljon.

Nagyon meggondoltan fordul az Alkotmánybírósághoz. Azt nyilatkozta korábban, hogy javítani kell az alkotmánybírósági indítványok találati pontosságán.

Valóban csak akkor kell az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha jelentős találati pontosságot tudunk elérni, mert ez a hivatal tekintélyét fokozza. Ez a törekvés összekapcsolódik azzal a már említett alapállásunkkal is, hogy szorosabban fókuszálunk az alapjogi visszásságokra, és igyekszünk kivonni magunkat az átpolitizálódott közéleti vitákból.

Az előzetes letartóztatás ügyében mégis az Alkotmánybírósághoz fordult.

Egy civil szervezet beadványa alapján megvizsgáltuk az előzetes letartóztatás szabályozását, ami szerintünk csak akkor lehet alkotmányos, ha megőrzi „előzetes” jellegét, és nem veszi át a szabadságvesztés-büntetés szerepét. A büntetőeljárási törvény jelenleg nem tartalmazza az előzetes letartóztatás időtartamának felső határát a legsúlyosabb cselekményekkel gyanúsított személyek esetében, márpedig a jogállamiság elvéből és a személyes szabadság alapjogából következik, hogy jogszabály rendelkezzen az időtartam maximumáról. Korábban a törvény úgy rendelkezett, hogy az előzetes letartóztatás a legsúlyosabb esetekben is legfeljebb négy évig tarthat, azonban ezt a határidőt törvénymódosítással megszüntették.

2014. január 1-je óta a közérdekű bejelentők védelmét is el kell látnia. Hány közérdekű bejelentés érkezett eddig a hivatalához?

Az új szabályozás célja a közérdekű bejelentők támogatása, személyes adataik védelme, adott esetben azok zárt kezelése, és ezzel tényleges védelmük biztosítása volt. Tavaly összesen 309 „közérdekű bejelentés” érkezett a hivatalhoz, azonban a beadványoknak csak 40 százaléka minősült ténylegesen közérdekű bejelentésnek.

Székely László

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A másik új hatáskörük az úgynevezett nemzeti megelőző mechanizmushoz kapcsolódik. Mit takar ez a kifejezés?

A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről (Optional Protocol to the Convention Against Torture – OPCAT) szóló 2011. évi CXLIII. törvény értelmében Magyarországon 2015. január 1-jétől nemzeti megelőző mechanizmusként személyesen vagy munkatársai közreműködésével az alapvető jogok biztosa jár el. Ennek keretében rendszeresen látogatjuk azokat a helyszíneket, ahol a szabadságuktól valamilyen okból megfosztott emberek tartózkodnak és ott ellenőrizhetjük bármely személy fogva tartásának módját és körülményeit. Ezek a létesítmények nem csak börtönök lehetnek, hanem minden olyan intézmény, amelyet az ott fogva tartott a szabad akaratából nem hagyhat el. Ma Magyarországon mintegy négyezer fogva tartási hely van. Ezek közé tartoznak a börtönökön kívül a rendőrségi fogdák, ingósági őrzők, a javító-nevelő intézetek, a kórházak zárt osztályai vagy az idősek otthonai is. Erre az évre készült látogatási terv szerint 22 fogva tartási helyet ellenőrizünk majd. A terv bizalmas, mert a fogva tartási helyeket előre be nem jelentett látogatóként szeretnénk felkeresni.


Székely László (1958) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1982-ben. Diplomaszerzés óta tanít az ELTE ÁJK polgári jogi tanszékén, 1990-től a Kari Tanács tagja, 2008-tól az ELTE Jogi Továbbképző Intézet igazgatója. 1995-ben Trefort Ágoston Emlékéremmel tüntette ki az egyetem. 1996-tól oktat a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán. 1992-től a Fidesz környezetvédelmi kabinetjének jogi szakértője, 1996-ban lett az ORTT panaszbizottságának tagja. 1998 és 2002 között kormánybiztosként felelt a Hágai Nemzetközi Bíróság dunai vízlépcsőügyben hozott ítéletének végrehajtása érdekében szükséges kormányzati feladatok koordinációjáért. 2001-ben Mádl Ferenc államfő adatvédelmi biztosnak jelölte, és bár a kormányzó Fidesz mellett az ellenzéki SZDSZ is támogatta a megválasztását, az MSZP nemet mondott rá. 2010. június 15-étől 2013. január 19-ig az új Polgári törvénykönyv előkészítését koordináló miniszteri biztos, majd 2013. január 20-tól a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos. 2012-ben Deák Ferenc-díjat kapott oktatói munkássága és az új Ptk. előkészítésében való tevékenysége elismeréséül. 2013. szeptember 16-án az Országgyűlés megválasztotta az alapvető jogok biztosának. Hatéves mandátumát 2013. szeptember 25-én kezdte meg. 2013. október 8-tól a Velencei Bizottság póttagja. Felesége Somlai Zsuzsanna jogász, két nagykorú gyermekük van.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK
OMBUDSMAN
SZÉKELY LÁSZLÓ